afrodityka blogja

afrodityka•  2014. augusztus 19. 13:33

Novella


A háromlábú zongora, a cseresznyevirágos kalap, a kerti kispad és a rézfán 

fütyülő története.

 

Történt egyszer, hogy a rézfán fütyülő hetykén sétált a zsenge fűben, mert már igen csak elgémberedett a lába a fán álldogálva. Rá is kezdett mindjárt egy vidám dalra:

– Az élet de csuda szép,

a kiskert is meseszép,

tele virágokkal, jósza….. – ekkor hirtelen abbahagyta a fütyülést, pedig ehhez értett a legjobban. Ugyanis meglátott a fűben egy cseresznyevirágos kalapot, amitől elakadt a lélegzete. Miután az ámulatból magához tért, elhúzta a száját előbb jobbra, aztán balra, majd homlokát ráncolta, és fejét vakargatva imígyen szólt:

– Hát ez a maskara hogyan került elém? Tán a szélsuhan repítette ide, vagy valaki egyenesen bedobta a kertbe?

Na, nem kellett sok a cseresznyevirágos kalapnak sem.

– Micsodaaa ??? Hogy bedobott volna valaki? Tudod, teeee…, te rezesmicsoda, hogy ki vagyok én !!!???

– Tudni tudom, – pontosabban látom, – csak azt nem tudom, hogyan kerültél ide?

– Cöcöö, – mondta a cseresznyevirágos kalap, de csak nagyon finoman, hogy érezze az a rezes micsoda, hogy kivel is van dolga. Aztán megpróbált olyan dámás hangon megszólalni,  - mit megszólalni, trillázni, fuvolázni. – Tudod én olyan kalap vagyok, aki csuda szép dámák fején szokott díszelegni. Ezektől lesznek csak a hölgyek olyan igazi mesésen szépek, olyan dámás dámák! – riszálta magát jobbra, meg balra, amúgy igazán szexisen, ami kalapból lévén, igen csábítóan sikeredett.

Na, ettől megint zavarba jött rézfán fütyülő, mert nem igen tudta, hogy mi az a dáma? Eszik? Vagy isszák? De nem merte megkérdezni, mert akkor elárulta volna tudatlanságát, gondolta magában. Éppen meg akart szólalni, nehogy alulmaradjon a beszédben, amikor egy kellemes hang ütötte meg a fülét a kertben. Egy zongora volt az, mégpedig egy háromlábú zongora. Cseresznyevirágos kalap felvidult és egyből odalibegett, - olyan igazi nőcis módon, - majd hirtelen fenn termett a zongorán.

– Na, látod, én ezt is tudom, hogy micsoda! Fogadjunk egy piros cseresznyében, hogy te ezt sem tudod! – csicseregte, miközben fel s alá bögyösködött a zongora tetején, majd néhány piruett után csábos mosolyra húzta a masniját.

Így rézfán fütyülő mégsem mert megszólalni, és zavarában olyan piros lett, mint egy cseresznye, már ha lett volna ott, akkor cseresznye a kalapon kívül. Cseresznyevirágos kalap pedig a zongora tetején olyan kecses táncba kezdett, hogy nem csak a rézfán fütyülő, de a kerti pad is ámulva nézte. Mert hogy az is volt a kertben. Bizony, egy kopottas, pirosra festett kis kerti pad. Egyszer csak vége lett a zongorajátéknak, és cseresznyevirágos kalap úgy huppant le a padra fáradtan, mint egy vizes szivacs, ami ugye nemigen illett egy dámás kalaphoz. Kicsit szégyellte is magát, hogy a zongora tetején táncolva így megizzadt.

A kerti kispad kisvártatva megszólalt:

– Óh de bájos kiskegyed! Olyan kecsesen táncolt, hogy még én is megmozgattam a falábaimat, úgy izgalomba jöttek a kegyed táncától. Na de vigyázzon, drága cseresznyevirágos kalapocskám, bele ne üljön az én rozzant szálkáimba; nekem nem baj, de kegyednek – majd zavarában egy nagyot nyelt – talán igen… már megbocsásson. És zavara egyre erősebb lett, a piros színe még pirosabbra váltott. Azt hihetné bárki, hogy bizony szerelembe esett. Rézfán fütyülő meg mindeközben csak meresztgette a szemeit, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve elővette legszebb csalogány fütyülését és rákezdett egy érzelmes fütyülésre. Mert aki nem tudná, a csalogány nem csak dalol, hanem fütyül is.

Na, ettől meg a háromlábú zongorát rázta ki a hideglelés, hiszen az ő játékához képest ez a rézfütyülő micsodázása igencsak hasonlított inkább egy varjú károgására. Nem is hagyta annyiban. Újra rákezdett egy szép dallamra, méghozzá arra a dallamra, amit már korábban rézfán fütyülő is fütyült:

– Az élet de csuda szép,

a kiskert is meseszép,

teli virágokkal,

jó szagú rózsával.

Erre a dallamra olyan vidámak lettek mind a hárman, hogy egy csuda kis előadást rögtönöztek nyomban. A zongora zongorázott, rézfán fütyülő fütyült, cseresznyevirágos kalap meg úgy pörgött, forgott, ugrált és csavargatta a masniját a zongorán, hogy öröm volt nézni!

A kerti kispad meg szerelmes pillantásokkal nézte az egészet, alig várta, hogy vége legyen a mulatságnak és végre cseresznyevirágos kalap megpihenhessen az ölében, ami be is következett egy táncórányi után.

Így mindenki boldog és vidám volt legalább egy órácskára.

 

G Szabó Éva

2014. július 24.

afrodityka•  2014. július 15. 15:47

Csak nézlek

   Csak nézlek

 

„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon.”

 Csak nézlek és még mindig nem unom,

hűs oázisát huncut szemednek

szép kezeidet, mely érinti testemet,

lélegzetünk együtt epekedik,

én a te csókodért, te engem áhítsz,

minden porcikámmal téged vágylak,

mámort lelsz bennem selyme közt az ágynak,

két kezem szorítod szorosan mellettem,

testednek nemcsak a  fogja lettem,

őröm vagy teljesen, és éhe csókomnak,

piciny fényes cseppek bőrünknek bókolnak,

észvesztő szerelem falánk csókfiakkal,

belőlünk születnek mámoros sikollyal,

még nem engednél, de szorításod enyhül,

izzadság gyöngyökön ölelésem gyengül,

a valót még nem érzem, a külvilág kizárva,

csak nézünk egymásra a másikra várva,

ereinkben a vér lassabb tempót vesz fel,

majd finom csókokkal testemet leped el...

  *

„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon.”

ha révedezek, egy-egy szerelmi aktuson,

mint most épp, mikor ezeket leírom,

hogy legyen mit olvasnod, kedves barátom!

 :)

Az idézett sorok: Juhász Gyula: Szerelem c. verséből valók!

afrodityka•  2014. július 14. 18:33

A batyu

Van egy nagy-nagy batyu, amit magunkkal hordozunk születésünk óta.

 

Ebben a batyuban kinek-kinek- neveltetése, adottsága, intelligenciája, képessége szerint más-más található.

 

Na persze és más-más arányban---

Néha ehhez a batyuhoz nyúlunk, ha éppen az adott pillanatban a logikánk, az eszünk, a problémamegoldó képességünk csődöt mondott.

Igen ám, de ilyen állapotban, vajon mit húzunk ki abból a batyuból…..? Egy hirtelen, meggondolatlan lépés, az önzés, vagy harag, vaktában keresgél ebben a batyuban és egyáltalán nem biztos, hogy a megfelelő érvekre tanácsokra, segítségre, stb. találunk rá. Ilyenkor lesz úrrá rajtunk a harag, a meg nem értés, a sérelem, melyet nem tudunk felejteni….és ilyenkor talán nem is akarjuk. És ezeket mind-mind rátestáljuk a másikra….lehet éppen a szeretett személyre.

Gyarló az emberi faj….nagyon gyarló…Jó lenne, ha ezt a batyut, csak segítségre, örömszerzésre, jó tanácsra, szeretetre, szerelemre nyitnánk  ki és jó nagyra tátott száján keresztül meglátva, csak ezeket vennénk elő, megoldandó, a problémáinkat….

 

Bennem nagyon megvan ez a készség, hogy a jobbik énem használjam, de néha engem is elkap a hév.

 

Hát ezért mondom, hogy próbáljunk meg minden lehetségest, hogy a harag, az önzés, a rosszindulat helyett, egy jól kifejlesztett értelmi, érzelmi technikával, csak ahhoz nyúljunk, ami üdvös lehet az emberi kapcsolatok vonatkozásában.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom