Nagyapámnak

adrya813•  2019. február 2. 09:16

Emlékszem rád.
Oly rég volt már. 
Hintában ültem, s te
Ott álltál nevetve.


Kicsi voltam, talán négy 
Éves, mégis él bennem
A kép, ahogy repülök 
Fel egész a kék égre.


Emlékszem mély barázdák
Szántotta arcodra,
S kezedre, hangodra. 


Emlékszem a konyhára,
Nyitott ablakára, amin 
Szitakötő beröppent s
Én ijedten kérd'tem mi az.


Csodáltam a rovart, melynek
Szárnya mint prizma szórta
A fényt, karcsú teste
Éjkék tünemény.


Hokedlin ülve lestem
Alma héjat egyben lenyested.
Ily csodát még nem láttam
E tudást én is akartam.


Kevés véremért cserébe
Enyém lett az ismeret.
Megérte, mai napig alma
Héját egyben letépem. 


Szép időknek, emlékeknek
Sora megszakadt. Nem 
Láthattam többé 
Ráncos,szeretett arcodat.


Gyermekként nem tudtam
Mi a Halál, nem értettem
Miért nem mehetek hozzád.


Fájdalom és üresség volt
Bennem, lelkem egy része
Veled lett eltemetve.


Azóta is őrzöm emléked,
Pedig ennek már harminc éve.
Szereteted lángja ég bennem,
S én tovább adom gyermekeimnek. 


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

adrya8132019. március 10. 08:17

@dufmar: Köszönöm!

dufmar2019. február 25. 18:28

Szép!