adrya813 blogja
A lélek fája
Sokszor töprengtem már
Azon, vajon mily feladatotSzánt nekem az élet ura,Bárki is vala.Életem folytonos küzdelem,Békém néha meglelem,Mire a jót megszoknám,Elillan mint szalmaláng.
Gyakran érzem büntetésnek,Mit a sors reám vet.Ám magamat meg nem adom,Küzdök míg erővel bírom.
Követtem el hibákat,Bántottam meg másokat,De előre kitervelt,Sosem volt mit elkövettem.
Sokszor mondták míly kegyetlenVoltál énvelem, de olyat Egyszer sem hallottamBocsi én is hibás voltam.
Magamat nem mentegetem,Hibáim jóvá nem tehetem,De belőlük okulva, tanulságot Levonva, bölcsebb lehetek.
Nincs oly ember ki Meg nem botlik, mindKi él, olykor hibázik.
Van úgy,lelkünk nem bírjaMár a terhet, mit ránk Kivetettek, meghajlik a Súly alatt, mint gyenge ágacska.
Idővel majd kérget Növeszt, erős gyökeret,S nincs már vihar, miBenne kárt tehet.
Lelked fáját ha jósággalTáplálod, kivirágzik,Békesség gyümölcsét érleli,Mely lehullva táplálja erejét.
Droidok
Emberi létünk lényege
Megfelelni akkor isHa belegebedsz.Megszületnek gyermekeinkEgyből mindet méricskélik,Eldöntik, hogy megfelel eElőírott méreteknek.
Átlagostól kicsit eltér,Egyből jön a megbélyegzés,Örömünk, s büszkeségünk Ne sokáig élvezhessük.
Utódaink fejlődését szigorúan megfigyelik, Mint tudósok a laborbanKeresik a szabálytalant.
Jaj neked ha kisdededNem könyvek szerint neveledS nem követed az Aktuális trendeket.
Élanyu csak úgy lehetsz,Ha óvodába mikor viszed,Angolul ír verseket,Élsportoló, minta gyerek.
Elvárások tömegévelKicsi lelkük nem bír Még el, mindenhol csakMegfelelni, nem lehet.
Pár év múltán utódunkTombol, lázad, elvadul,Nem értjük, hogy mi leltePedig mi tettük ezt vele.
Elkorcsosult világunkbanEgyéniség s öntudatMind tiltott fogalmak.
Ítélkezés, rosszindulat,Korlátozza napjainkat.Gyermekünk is azt tanulja, Hogy' utáljon másokat.
Műveltség már nem erény,Tudatlanság a büszkeség.Minél ostobább az egyén,Annál könnyebben jut elébb.
Vezetőink célja, agyatlanBirkacsorda legyen a nép,Mely nem gondolkozik,Csak droidként él.
Munkahelyet csak úgy kapsz,Ha van ki utad tapossa,Főnökségnél beajánl,Hosszú nyelved sem hátrány.
Szaktudásod nem lényeg,Protekciód elég lesz.Ranglétrán úgy mászol felfeleMint rakéta suhan a Hold fele.
Gyűjtögeted javaidat készülszMár az öreg korra, pár évCsupán, s nyaralód tornácánHintaszékből lesheted unokád.
Ám terveidből nem lesz semmi,Hiába volt gyűjtögetni,Nyaraló helyett, munkába mehetsz,Nem töltötted még beHetvenkét évedet.
Lányaimnak
Nőként élni nehéz,
Ha nem vagy
Tökéletes idomú,
Baba arcú szépség.
Régi időkben a szépség
Erény volt, de nem
Szükség, fontosabb
Volt a főzés, hímzés.
Napjainkban elvárás
Csinos pofi, dekoltázs,
Belső érték elenyész
Külső lett az érték.
Manapság már különbség
Férfi s nő közt annyi,
Nekünk többet kell
Dolgozni, helytállni.
Háztartás, gyerek, munka,
Mindig van feladat, figyelmünk,
Türelmünk ritkán lankadhat.
Férfinép ezt el nem ismeri,
Többségük mártírként hirdeti
Mily sanyarú a sorsa, asszonyát
Megbecsülni sosem fogja.
Manapság is létezik elnyomás,
S a nép ugyanúgy nem vesz
Róla tudomást, csak elfordul,
Boldoguljon mindenki ahogy tud.
Feminizmus által elérték,a
Két nem már egyenérték, ám
Hiába, hímek az urai
A világnak.
Leányként elképzeled mily
Szép lesz az életed, de
Karriered ha építgeted
Megszólnak, hogy hol a gyerek.
Gyermekeid jönnek sorban,
Nő társaid körbefognak,
Értetlenül megbámulnak
Mi jó neked e sorsban.
Bármit teszel meg nem
Felelsz, jobb ha magasról
Teszel az elvárásokra, s
Magadnak boldogságot nyersz.
Ne csak szépségre törekedj,
Üres burok ne legyen fejed.
Művelődj, tanulj, s magad
Soha fel ne add.
Szép szempár, kockahas, terem
Bármely bokorban, de külsőség
Mit sem ér, ha belül
Rohad az egész.
Keresd meg ki elfogad,
Értékeli női mivoltodat,
S ha megadod neki mi tőled telik,
Szerelmedet megbecsüli.
Nagyapámnak
Emlékszem rád.
Oly rég volt már.
Hintában ültem, s te
Ott álltál nevetve.
Kicsi voltam, talán négy
Éves, mégis él bennem
A kép, ahogy repülök
Fel egész a kék égre.
Emlékszem mély barázdák
Szántotta arcodra,
S kezedre, hangodra.
Emlékszem a konyhára,
Nyitott ablakára, amin
Szitakötő beröppent s
Én ijedten kérd'tem mi az.
Csodáltam a rovart, melynek
Szárnya mint prizma szórta
A fényt, karcsú teste
Éjkék tünemény.
Hokedlin ülve lestem
Alma héjat egyben lenyested.
Ily csodát még nem láttam
E tudást én is akartam.
Kevés véremért cserébe
Enyém lett az ismeret.
Megérte, mai napig alma
Héját egyben letépem.
Szép időknek, emlékeknek
Sora megszakadt. Nem
Láthattam többé
Ráncos,szeretett arcodat.
Gyermekként nem tudtam
Mi a Halál, nem értettem
Miért nem mehetek hozzád.
Fájdalom és üresség volt
Bennem, lelkem egy része
Veled lett eltemetve.
Azóta is őrzöm emléked,
Pedig ennek már harminc éve.
Szereteted lángja ég bennem,
S én tovább adom gyermekeimnek.
Szerelmes nárcisz
Ki hinné,hogy a szépség mögött
Lelke sötétbe öltözött.
Nem látod az ördögöt,
Álarc mögé rejtőzött.
Szépsége csak eszköz,
Mellyel csalogat, mint
Lámpafény ártatlan molyokat.
Eleinte mézes-mázos,
Kedvessége elvarázsol.
S midőn sötétje rád vetül
Tudja jól már nem menekülsz.
Minden lépted irányítja,
Barátaid elmardossa,
Hisz nincs szükséged senkire
Itt van most már ő neked.
Évek múltán nem vagy más
Mint jól idomított báb csupán.
Minden nap csak azt lesed
Kedvére hogyan tehess.
Hát nem látod, hogy tetteid
Sosem lesznek jó neki?
Hiába is igyekszel,
Jó te soha sem leszel.
Szeretnél már szabadulni
Élni újra megtanulni,
Ez a vágy hajt előre,
Napról napra, évről évre.
Szíved köré falat húzol,
Mögé többé be ne jusson.
Álarcodat felteszed,
S éled tovább életed.
S midőn hajad őszbe fordul,
Szíved kemény, már nem csorbul,
Megadod magadnak mi jár,
Pár év boldog magányt.