2018 Kutyálkodás

Vers
karolyfi•  2018. október 26. 16:35

Kérdezem a fákat


Kérdezem a fákat


Elmúlt már több mint hatvanhat év,

életem végül révbe ért?

Mint egy tékozló leány, újra 

Zalába bújva élem át,

az eltűnt ifjúság illatát.

 

Elmúlt ím életem szép nyara,

cipőmön Zalának sara,

szemem a csillagokra réved,

s téved ki engem lát, okkal?

együvé váltam a dombokkal?

 

Együvé a színes levéllel,

a repülő denevérrel.

Árva szívemnek dobbanása,

lobbanás a régi Holdunk.

Emlékszel még? Dalolva szóltunk.

 

Mára csak a dalok maradtak,

Zala dombján visszhangoznak,

Vetekszenek tücsökzenékkel,

és reménnyel kápráztatnak.

Vajon veled is játszadoznak?

 

Zalai erdőket kérdezem,

halljam, játék az életem?

vagy harc, sok hűhó a semmiért?

Miért susogja kedvesen,

mindenek vagyunk és semmik sem?

karolyfi•  2018. március 11. 19:49

Tíz éve halt meg Pék Pál.

Szél ugat

--------

Visszahőkől az út az úttól --

Volna pedig tiszta nyom!

S bevert szájjal fut a béke

próteusi hantokon.




Tudom én, hogy hajó alszik

künn a fákban, s szív, az ész

együtt sajog, ha a férfi

útkereszten visszanéz --




Tudom, hogy a zsibbadt réten

szél ugat, és nincs tovább,

hogy a világ tenyerében

zülött szét az ifjúság,




hogy a jövő hazugság, a

dolgok mögött ott a köd,

s tébolyog, ki forradalma

erdejébe visszajött --




Tízezer nap fakó arcát

szólongatva sincs szava --

Háza áll, de nem tudja még,

hova lett a tág haza.


Pék Pál magyar költő, irodalomkritikus, tanár. 1939-2008 Nagykanizsa









karolyfi•  2018. január 15. 22:49

Óda kétszer

Lélekhangverseny


Teremtőm, egyetlen otthonom,

hol születik és hal a világ,

ki mindeneknek felette állsz,

aki elbocsátva visszavársz,

ki az utamon próbára tesz,

Te büntetsz, dicsérsz vagy bennem élsz?

Egykoron nevedben áldanak,

vagy máskor fejemet veszítik,

ha beszélnek rólad, viszályt szül,

s nyugalmat híven hallgatóknak.

És rád találok vagy rám találsz.

Ki vagy te, érzem, de nem tudom.

 

S te ki vagy, neked sírok, segíts,

mikor bennem még csak lélek él,

testem földi léthez nem szokott,

ki vagy nő, ki keblére ölel?

Fényét a túlról kölcsönkapja,

ki értem vagy tőlem változik,

véd engem vagy eldob magától,

vagy ölelgetve uralkodik.

Aki jót vagy rosszat tanácsol,

vagy csak egyszerűen velem él,

ápol, követ, elenged és vár,

szeret, segít és velem bukik.

 

Aki kettőnk védelmére kel,

ki vagy te földerőt hordozó?

Uralva őrzője létünknek,

parancsolva hűséges szolga,

ki életét áldozza értünk,

vagy majdan életünkre törhet.

Másokat durván igába hajt,

uralmat lelvén minket elfeled,

kit ha elhagyunk, erőt veszít

s nem látja értelmét a létnek.

Majd titkon jöttként cinkosan szól

és sokunkat ágyába fektet.

 

Kik vagytok ti, vér a vérünkből,

a bajban egymáshoz siettek,

s ha jó az élet, összerúgtok

egymást félretúrván a koncért.

Kik elszakíthatatlanul még

a gyűlöletben is szerettek,

idegenekkel ölre mentek,

büszkén ölelő riválisok,

szidalmatok egymásra hullván

átalakítja az ősidőt.

S vagytok a láva, a középpont,

kik körül legendák forognak.

 

Ki vállamhoz kérés nélkül áll,

békésen szemléli lábamat,

ha versenyez vagy ha megbotol.

Ki nem ítélkezik felettem,

sírás vagy kacagás egyre megy,

ki mellé hűen állok én is,

nem nézem, ennek mi haszna van.

Együtt táncolunk át a mába,

elválva százszor, együtt vagyunk

mégis, pedig nem ragaszkodunk.

Könnyed szabadon talál a perc,

mely célunk véges kísérete.

 

Ki vagyok én e forgatagban?

Küldött-e léteknek színpadán,

vagy belső nyugalmat kereső,

magányos vándor és bölcselő,

ki tudja, hogy sokban nincs szava

és méltósággal félreáll,

ha rohanó buták sodornák.

Ki érzi, a harc nem teremthet

egymásba láncként átfonódó

harmóniát, törvényt sem hozhat,

sem iskolát, ezért a játszva

újragondolás, s nem ér véget

a vágyat teremtő változás.




A kakas ódája


Szemétdomb, kakasként otthonom,

hol születik és hal a kukac,

ki mindeneknek felette állsz,

aki éhségemben visszavársz,

ki bögyömbe gilisztákat tesz,

mi vagy te? Érzem de nem tudom.

 

S te ki vagy, ha csipogok segít,

mikor nincs még tollam csak pihém,

testem földi léthez nem szokott,

ki vagy nagy barna tollanyóság?

Körbeölelsz nagy szárnyaiddal,

Majd csőröddel engem félreversz.

 

Aki mindőnk védelmére kel,

ki vagy te földerőt hordozó,

féltve őrzője udvarunknak,

ki ételed áldozod nekünk, 

majdan késsel életünkre törsz,

s tele hassal minket elfeledsz?

 

Kik vagytok ti vér a vérünkből,

a bajban egymáshoz siettek,

s ha jó az étel, összerúgtok,

egymást félretúrván a nyűért.

amit elszakíthatóan még 

a gyűlöletben is szerettek?

 

Ki kertembe kérés nélkül áll,

békésen szemléli dombomat,

bár méltán harcolunk a tyúkért 

két kakas együtt nem maradhat.

Ki leszel vesztes vagy legyőző?

Gyere viadalra, csőrre fel! 

 

Ki vagyok én e forgatagban,

büszkeség a kertnek színpadán,

ki érzi, csak a harc teremthet

kukorékolós harmóniát,

s nem ér véget a korán kelés,

sem a fazékig kakaskodás.

karolyfi•  2018. január 15. 22:43

2017-2018

"Dobd el a múlt év minden árnyát, s ami fény volt benne, vidd magaddal 

jó kedéllyel és emberséggel telve 

az új évedbe."