pergamen

Nem ír a jelen múltat, s nem hibás sosem,
a most történő dolgok csak jövőért felelnek,
s bocsássa meg kinek kell, csak itt felelhetek neked - Itt,
mert ott, hol lehetne, elmetszett lett a szó medre.
 
Nem felelős a jelen a múltért,
összekeveredett időrended ezért.
S hogy sajnálom bánatod
nem számíthat Néked.
Idegen helyen kopogtatsz,
itt választalan nem értésed.
 
Lelkednek nyugalmát magadban keresd.
Ha tiszta a szív, nem feketíthet.
S helyet hagy az ajtóknak,
hogy benyithassanak
az igazak.
Nézőpontokon alapulnak a látottak.
Isten oldja fel fájdalmadat.

Bent maradt az álom,
csendvirágot húzott,
magára a holnap
lassan nyiladozott:
 
várj, lennél a szél,
követve földet, hajló ágak zaját,
söpörnéd minden útnak porát,
míg a szó, a lobbanó, ajkak ízét ellopó,
hozzánk nem hajolna,
ó minek is szólna...
 
Sír, tavasznak rí virágot,
vár, az ősznek bontana ködöt,
hogy hullhasson könnye,
fehéríteni a földre
minden feketét
magából kimosni született rég.
 
Bent maradt, s mint elszökött,
úgy játssza a dalt,
elhiszi az örökké-t...
Ne! Ne menj el még.
 
Repülni kellene rég,
mint a hold, vagy annak fénye,
átszállni a rétre s kékre,
bontani ki, minden estet,
lábnyomokká festett léptet,
elhallgatni szavakat,
mondhatatlan magasat...

plakátalátét

mint enyv, ragasztó, viaszvalóság,
egymás feletti rétegek, kórság,
rakodó mű s anyag, esztendőréteg,
lejátszott filmdarabnyi részek.

áttétek, áttettek, maradtak, voltak,
létszerte felgyűlő sejtett sejt - holtmag,
építő rombolók, s kopó festékréteg,
alulról kihámló por s szenvedélyek...

Láz, házterasz - szétvitt por - út - fut,
eltakart oszlopon, plakátok, holt ok,
meztelen csíkokat idő tép, lassan,
szürke ég vihara, eső zúg - halkan...

2015.02.18.

https://www.youtube.com/watch?v=dNoTvg0t52c

Ha itt lennél
tudom hívnál
és én mennék
Veled mernék
szinte látom
hó a ruhádon
fagy a barátom
mozgásod száz nyom
hangod kabátom
ölt. öltöm - fel és tűbe
feltűrve
gyűrve - űrbe

hagyj
mondják "mi a baj"
halott pillanat megzavar
meg sem élt
zenetért
kulcsolt
a kezekért
ma mit sem ért
csak én láttalak
ahogy húzott hangodon
a nevetés felszakadt
és felszaladt
fel a lelkemen
és én még
mindig engedem

gyászbeszéd
híre hamva se
szűz éveknek
ócska vére
előre hamujába küldve
temetve...

2015. január 31.

"Főldiekkel játszó 
Égi tűnemény, 
Istenségnek látszó 
Csalfa, vak Remény!" 
Tebenned, ha bíztam, 
utamra kiálltam, 
de elveszejtém mégis, 
mit megtaláltam. 

Porszemeket csiszolt 
ajkam íve,
a percek teltek 
sodrásban szabadon, 
majd máglyába vesztek
mind a kihunyt idők, 
elfeledődtek 
az éhes szeretők. 

Pohárreménnyel koccintottam 
utolsó menedéket,
ébredést csiholtak 
a felkelt reggelek, 
koldus-magam blúza, 
búzaszemmé gombolt, 
apróba hullt minden 
- folt hátán a folt. 

Csendes vagy, mondád: 
meglehet, 
Jászolreményem
eltemet, 
hol a holnap lát is 
és nem csak néz, 
már holnaputánt is 
megidéz. 

Ott utat látnak
és repülőt, 
magasra, fénybe
feltörőt, 
de ahol csak múlt, 
ott kútba belenéz 
és beléje veszik 
az Egész.

 Az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez című verséből való