Ebben a blogban még nincsenek bejegyzések.
Lassan gurulva haladok előre,
s roskadva ezernyi gondolattól, s érzéstől feszülök.
Megyek a szinte szabályosan
erezett macska kövön cipekedve.
A por, a szél, a hó, az eső,
s semmilyen vihar nem állíthat meg, sorsom a cipelés.
S ha néha vissza is gurulva,
egy két málhát elhagyva unott léptekkel előre fele igyekszem.
Egy faluba érek, s újabb málha terhel engem.
Van itt minden, szemét, arany, ezüst, fém, de még gyémánt is.
Cipekedve teszem utamat meg előröl, s haladok egyre csak előre.
Megyek, de nem tudom mikor törik meg valamelyik alkatrész.
Hisz értetek, miattatok cipekszem, s nem csak az én terhem viszem, utam két végű, domb s völgy szerű.
S a remény, hogy egyszer, kilépve e örök körforgásból, üres leszek.
Szerkesztő: Prozazi
Figyelők: 0