Florine blogja

Nyújtózik lustán, álmos az Óceán,
csillagok hajladoznak égi csendben,
s a hullámok kis titkokat suttognak
éjjelemben mélyen, a vízcseppekben.

Széles, végtelen és halk, mint az álom,
öleli a földet, mint anyám karja,
de bennem fellángol a vágy örökké,
hogy mindig nézzem, ha jön a vihara.

Bársonyos éjszaka, álmos és nyugodt,
arcok tükrében az élet kérdése,
minden hullám egy-egy távoli emlék,
minden szellő az elvesztett reménye.

Óh, Óceán, hatalmas és végtelen,
kitárulója vagy minden titoknak,
s én a kishal a mélységedben rejtve,
csak keresem fényét a csillagoknak.

Csendes hajnal fénye lágyan áthat,
szelid szellő simítja arcomat,
szívem mélyén folyam, béke árad.
lelkemben nyugalom, ébredő Nap.

Fák susognak egy ismert, régi dalt,
a remény minden ágon hintázik,
ami létem titkos útjára hat,
az idő múlhat, míg a szív vágyik.

Víz csörgedezik, csobbanás mesél,
feszültség szálait meglazítom,
az élet-ritmus fülembe zenél,
a világ zaja nem bánt, nem bántom.

Lelkem békés, mert a napfény ragyog,
a természettel együtt lélegzem,
hálát adok mindenért, hogy vagyok. .
megtalálom magam és létezem.

Míg a gondolatok szárnyra kélnek,
szívem dobbanása is egy rejtély,
mint a madár repül, száll az élet,
belső csendem olyan, mint egy szentély.

Úgy vágyom ezt, mint a fák a Napot,
a lelki békém hajnala velem.
Élni öröm, hozzon mindig álmot,
ölelj fel engem, óh szívem, zenem!

Már halkan ring a csend, mint víz a parton,
szellő susog, csillagok leomlanak,
magukhoz húznak, dalokat zümmögnek,
s az éj mélyén fátylakat lebontanak.

Álomból szőtt szőnyegek csillaghintán
elringatnak mély, édes képzeletben,
hol a fény, árnyék egymásba fonódik,
s a szívem szárnyal fenn, a végtelenben.

Lebeg a lélek, mint levél az ágon,
szemünk előtt táncolnak az emlékek,
könnyű, mint a múlt szele, mely elúszik,
majd új nap kél, élik a szerencsések.

Álmodozás, oly könnyű, mint a szellő,
mely a szívem mélyén csillagként ragyog.
Az álom az éjszaka titkos hangja,
nyugalomban szólnak a lélekdalok.

Álmaimban könnyedén messze szállok,
magasra fel , visz a szívem rajongva,
mert a könnyű álom nem múlik soha,
csak pihen, ha a nap felkél ragyogva.

A város szélén, ahol a nap fénye szelíden csillan,
lágyan suttog a szél egy édes dalt, mit sosem feledtem.
Keleten már ott ragyog a hajnal, mint vásznon az olaj,
a pillanatban együtt repül a lelkünk ihletetten

A szívem, mint egy zöldellő térkép, új utakat keres,
a titok, amit csak Te tudsz, minden sorban, minden versben.
Szerelmem vagy, színes mozaik, mit az élet összerak,
és én úgy érzem,hogy szavaid színek a rózsakertben.

A pillanat hozzád ér, ahogyan szavam veled marad,
mint egy fényes csillag, megvilágítod nehéz utamat,
mert a szerelmem vagy, dallamom és a szívverésem,
ahogy a költők , versben írom Neked a napsugarat

Átlopom az álmaimat Tehozzád,
finom, mézédes csókokat ott hagyom
és a csendes bársonyos éjeken át
lebegő, boldog érzést neked adom.

Már nem aggódom a múló idővel,
szárnyaló érzéseim ha áradnak
feléd, mint hömpölygő vizű, nagy folyó,
hogy majd legvégül kikössenek nálad.

A napfény felégeti az éjszakát,
hamvait hordja a hajnali szellő,
mi is elhamvadunk reggel a fényben,
mint hullócsillag, az égen szökellő.

Leszünk:Te én, én meg Te, ketten egész,
és fényként felragyogunk egymás egén.
Egybeolvadunk és már nem válunk el,
így hord bennünket Isten a tenyerén.