Florine blogja

A víztükrén apró csillagok,
Szél jár a hervadó ligetben,
Árnyak táncolnak, régi dalok
Búgnak,emlékek a szivemben.

Nesztelen, néma az ősz hangja,
Szárnyaló madár már nem dalol,
Múló évek között kutatva,
Az elmúlás hidege hangol.

Innen már nincs több visszatérés,
Ez a csend marad mindörökké,
De a szívem őrzi az álmot,
és vágyik utána örökké.

A Nap aranyló sugarával játszik
az este, kincseit ringatja a szél.
A leveleket a napok színezik ,
a nyárszív még feldobog, táncot remél.

A szellő simogat, mint régi kedves,
a nyáremlék mélyen a szívemben él.
Az ősz színei most még el nem vesznek,
a táj tarkán ébred, ködcsillám a fény.

A felkelő Nap még fényesen jár,
de a hűvös reggel egyre közelebb.
Még tart a szép, de tudom hogy lesben vár
az ősz, majd színes ruhába öltöztet.

A változás szele lágyan megérint,
és a ragyogás tétován búcsút int. 

Az aranyló napfény szívemet átragyogja,
lelkem mélyén új remények születtek,érzem.
A szellő simogat, mintha csak értem kelne,
fülembe susog egy dalt, míg átfut a réten..

Vége lett a nyárnak, de még felragyog a Nap,
örömteli arcát tartja az élet elém,
míg a kajla szellő borzol,a naplemente
varázs,szívet-lelket símogat estefelé.

Az élet dalát hallom, tenger csobogását,
szívemben az érzések mélyek, mint a vermek,
az esti napfény arany, bőrömön bizsereg,
fenn a hegyen a szerpentinek égbe mennek.

Fut az út,kanyarog,alattunk lent a tenger,
a szerpentin,mint a selyemszalag tekereg,
az éghez közelebb, visszhangoznak a hegyek,
míg a suhanó fák az útmentén díszlenek.
.

Gyümölcsérlelő, langyos a hajnal,
az Óceán partján ébred a táj,
Kék hullámok suttognak sóhajjal,
a napsugár aranyküllő, bűbáj.

Fehér habok ringatják a partot,
nyár szívében monoton perc dobban.
Jár az inga, döngeti a pajzsot,
a sűrű éjjel illan, ellobban.

Ahogy a Nap aranyfénye vetül,
a reggelnek kis titkok suttognak
a hajnalpírra élet, gond feszül,
a nyár szemében felhők surrognak .

Valahol hírt zümmög a rádió,
a hullámok lustán visszhangozzák.
Még hallgat a város, nincs dáridó,
a fények az új kezdetet hozzák.

Mint a gerle, búg az illatos reggel,
Ahogyan hamar hajnalt kacag a fény.
Kajla szellő szalad, fut át a berken,
Illatszimfóniát áraszt a napfény.

Ébredő szívünk simogatja álom,
Gondolathad tolong, lepi el lelkünk.
Tiszta érzés suhan át apróságon,
Egy kávé után felvesszük a terhünk.

Odakinn a harmatcseppek gurulnak,
A szépséges fenyves illata Ámor,
Orrát csiklandozza épp egy kutyusnak.

Monoton óra üti a perceket,
Az idő szárnya szürke árnyékot vet,
Ez egy komoly nap, szüli a verseket.