Florine blogja

Fakad a hajnal, égő lángra gyullad,
Az első fény csókja mosolya zeném, 
Reggelemre arany küllőket hullat,
A világ két karját kitárja felém. 

Hol kék az ég, ott a Nap mindig ragyog,
Ezer színben festi az évszakot,
Aranyló fénye minden szívbe lobog,
Szerelme fűti a szívet, holnapot.

 A Nap elérkezik az esthez békével, 
Az alkony fénye mindig megrészegít, 

Mégis tudom, hogy bársonyos kézzel,
Holnap is megcirógat, megmelegít.

Hogy láthassam újra, mindig vágyom,
A Nap szerelme örök, szines vászon.

Fenn az égen, hűs, ezüst fényed ragyog,
Te vagy a vágy, mit csendesen álmodom,
Ezernyi csillag körülötted forog,
Bársonyos éjben, veled ringatózom.

Ébren a szívének titkos sóhaja,
Csillagporral szitálják  a hajnalát,
Holdfényben úszik éj-kék szavú vágya,
Minden hajnalban várja újabb álmát.

Bár az éjjeleket így bérlem tőle,
Látod, a fény szelíd szívemben, hogy él?
Tündérzenéd vadóc viharom előtt,
Szerelem vagy, bűvölő, míg fényed ég.

Szerelem, óh, te vagy az éjjeli táj,
Holdfényben táncolva hol a hajnal vár.

Volt egyszer egy tündér, szikrázó szárnyakkal,
Zöld erdőben élt, a fák közt, hangja bűvös.
Móka volt a neve, mindig tréfát űzött,
A fák alatt mindenki szívénél fűtött.

Ahogy ott találkozott egy kiskacsával,
A kacsa lustálkodott, napernyő alatt,
-Jaj, miért pihensz itt, míg a világ táncol?
-Ó, kedves Móka, jó heverni az ég alatt!

A tündér nevetett, szemében tűz lángolt,
-Gyere, játsszunk! Az életünk csak erről szól.
S varázsolt egy tavat, csillogót és tisztást,
A kacsa felugrott lusta álmaiból.

Körbe-körbe úszott a barátok között,
Rájött, a móka az élet íze, nem köd.
Móka és a kiskacsa barátok lettek,
És nevetve beragyogták a víztükröt.

Tanulság a mese, hogy érdemes néha
Kimozdulni a napfénybe, és bízni kell.
A lustaság csábító, unalmas élet,
A vidám pillanatok édesek, hidd el!

Így hát, ha unalmasnak érzed a napod,
Gondolj a kiskacsára, és csak bátran fel!
Csapj a vízbe, táncolj, ne félj a csapástól,
Mert az élet szép, ha élvezzük, dalra fel!

Saint- Malóból nézem a végtelent,
Óceán fuvallatát hozza elém,
Mesés hullámok, mint táncoló szellem,
Feszítő harcban ég és föld tengerén.

Kék mélység zúgása, titkok ölelése,
Sziklákra csapódik, hajókat sodor,
A napfény árnyát festi néha-néha,
A víz, az ég határán ezer fodor.

Rózsafa, illat, sótól ízes ajak,
Szél viszi a sóhajom álmodozok,
Az óceán ölel, lágyan suttogva,
Saint-Malóban titkot rejt a homok.

Ha vihar tombol, haragja dübörög,
Sűrűn hullanak permetek, harmatok.
A gyönyörű hullámok, mint az álom,
Új varázs kél, jönnek békés hajnalok.

Itt a kék víz találkozik az éggel,
Az élet kering, sorsok százát írja,
Szaint-Malóban élek, otthonom itt van,
Az óceán végtelen, szívem sírja.

Az őszi szél támadva fújdogál,
Tiritarka levelek táncolnak.
A fák között lebegő kis fények
elmúlt, meleg napokat számolnak.

Szép nyáremlékek, még ébren a fák,
de  a hűvös halkan megérkezik.
A gyümölcsök édes, sárgás kékje
szüreti örömön elmélkedik.

Bársony éjben csillagok ragyognak,
a Hold csendje ezüst álmot hintáz,
új ígéretek az angyaloknak.

Az élet körforgása sosem vár,
minden szín és érzés újat mintáz,
az őszi varázs a szívünkre jár.
.