Florine blogja
SzemélyesHiányzol
Hiányzol, mint a Nap reggelente,
mely fénnyel áraszt el minden álmot,
mint hűs szellő, mi zöld fán lengedez,
s a csillagok, mikor az éj álom.
Egy régi dallam cseng a szívemben,
Te vagy a húr, mi mindig megzendül.
Minden emlékről mesél a szellő,
hordozza e vágyat, nem csendesül.
Az esték hosszú árnyai bújnak,
s én várom, hogy újra nekem zenélj,
valami remeg a szívem közepén,
valahogy mindig feltámad a remény.
A szerelem örök, sosem húny ki,
S míg e szenvedély lángja él, ragyog,
ahogy csendben beköszön az alkony,
Te vagy az éj, s én csak a csillag(od).
Szülői ház
Elhagyatott ház, a holt csend honol,
a falak mögött emlékek élnek,
hajdani vidám nevetés morajol,
életek szőtték e-régi képet.
Az ablakok mögött sötét árnyak,
fakadnak, fakultan álló falak.
Sok titkát őrzi a múlt a háznak,
fénye rég eltűnt, s nincsenek szavak.
A kerítés mentén gyanakodva
vadvirágok lengnek, míg fúj a szél.
A szívemnek titkos hangja búgja,
e- helyen él, sosem felejt a vér.
Még most is érzem, hogy itt volt egykoron,
fényes csillag egén, a gyermekkorom.
2023.július
Az elmúlásról
Sose legyél szomorú, ha elmúlt,
eső után mindig kisüt a Nap,
fellegeket a szél messze fújja
és újra látszik a kék égdarab.
Az elmúlásért ne hullass könnnyet,
tudod, hogy nem jön vissza soha már,
bánatfolyók is tengerbe érnek,
hiába futsz, érte sírni is kár.
Ne legyél szomorú, ha vége,
hagyd hamvadni, hagyd az elmenőt,
fénye míg tűz, szívet melegít,
az múlásért tarts kis pihenőt.
Ne legyél bánatos, hogy elmúlt,
mindenkit egyformán ér a Nap,
ha könnyes is szemed, mosolyogj,
a fény majd új virágot fakaszt.
E - pár sort azért írtam, mert szép.
Én még tanulgatom a leckét...
Monotónia
Lelkem partjain csendesek a napok,
az óceán nagyságát nem bámulom,
a fák susogó hangján síró szellő
nem ámít, a holdfény sem, elárulom.
Hiába kacagnak a fodros habok,
csacska csobogásuk most nem hallgatom,
nem álmodom, nem sírok, nem nevetek,
elnyelt az egyhangúság, bevallhatom.
Olyan kiégett lett a rét a fasor,
mint a fáradt hamuszínű horizont.
Vagy mint a sivataggá vált szívemen
szomjúságra ítélt, hervadó szirom.
St. Malo. 2024 július
Egyszerű vers
Csendesebb napokat élek,
már kevesebbel beérem,
azok is inkább szerények,
hősök már csak a mesében.
Minden hiány, öröm, emlék,
múló évekről hagyaték,
mélybe peregnek percei,
nyeli az idő-szakadék.
Halkabb lett a szívverésem,
más mederben fut az élet.
De mikor világol a Hold,
még meglepnek az emlékek.
Most a csendben jelre várok,
a rosszat is eltemettem,
ha elhiszed, ha nem, már a
jó tündért megvesztegettem
St. Malo. 2024 április