Florine blogja
AjánlatMese a lusta kiskacsáról
Volt egyszer egy tündér, szikrázó szárnyakkal,
Zöld erdőben élt, a fák közt, hangja bűvös.
Móka volt a neve, mindig tréfát űzött,
A fák alatt mindenki szívénél fűtött.
Ahogy ott találkozott egy kiskacsával,
A kacsa lustálkodott, napernyő alatt,
-Jaj, miért pihensz itt, míg a világ táncol?
-Ó, kedves Móka, jó heverni az ég alatt!
A tündér nevetett, szemében tűz lángolt,
-Gyere, játsszunk! Az életünk csak erről szól.
S varázsolt egy tavat, csillogót és tisztást,
A kacsa felugrott lusta álmaiból.
Körbe-körbe úszott a barátok között,
Rájött, a móka az élet íze, nem köd.
Móka és a kiskacsa barátok lettek,
És nevetve beragyogták a víztükröt.
Tanulság a mese, hogy érdemes néha
Kimozdulni a napfénybe, és bízni kell.
A lustaság csábító, unalmas élet,
A vidám pillanatok édesek, hidd el!
Így hát, ha unalmasnak érzed a napod,
Gondolj a kiskacsára, és csak bátran fel!
Csapj a vízbe, táncolj, ne félj a csapástól,
Mert az élet szép, ha élvezzük, dalra fel!