Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Hiányzol
Florine• 2024. augusztus 29. 23:19 • olvasva: 40
Hiányzol, mint a Nap reggelente,
mely fénnyel áraszt el minden álmot,
mint hűs szellő, mi zöld fán lengedez,
s a csillagok, mikor az éj álom.
Egy régi dallam cseng a szívemben,
Te vagy a húr, mi mindig megzendül.
Minden emlékről mesél a szellő,
hordozza e vágyat, nem csendesül.
Az esték hosszú árnyai bújnak,
s én várom, hogy újra nekem zenélj,
valami remeg a szívem közepén,
valahogy mindig feltámad a remény.
A szerelem örök, sosem húny ki,
S míg e szenvedély lángja él, ragyog,
ahogy csendben beköszön az alkony,
Te vagy az éj, s én csak a csillag(od).
Florine2024. augusztus 31. 09:21
@Mikijozsa:
Köszönöm szépen, igen a hiány egyenes arányban nő a távolsággal.
Örültem neked. 🤩
Mikijozsa2024. augusztus 30. 12:45
szépek logikái, gondolataid egymásból kinőve helyesen következnek, - (persze hozzá kell tennem - én is néha olyan lehetek, aki a logikátlanságot mások versében észreveszi, de a sajátjában már kevésbé :) tetszett gratula
Florine2024. augusztus 30. 10:43
@okeanus:
Nos, igen, te igazi költő vagy, széppé teszed azt is, ami nem az.
okeanus2024. augusztus 30. 02:51
hangok bújnak árnyak mélyén
ó, hogy újra nekem zenélj,
meghívód szívem közepén,
hol izzón, éled a remény...