A papír csendje, lélek szava

Mikor a papír néma marad még,
s a ceruzahegy csak egy sötét vég,
ott várakozik ezer évnyi szó,
mi elmondható,el nem mondható.

A vers nem betű, nem tinta-jel,
hanem a szív, mi ébredve felel.
Egy láthatatlan, bűvös fonál az,
melyben a múlt és jelen, mind igaz.

József Attila konok hite ég,
minden sor, mit papírra vetett rég,
ne csak éljünk, lássunk is a tájon,
s a szó a sebre gyógyírt találjon.

Mert a művészet híd az ég felé:
mi felemel az út pora fölé,
üzenet generációkon át,
zengi a lelkünk örökös dalát.

Legyen a vers ma mindannyiunké,
a rím a ritmus közös ütemmé.
Hogy a költészet fáklya fényénél
váljon a szó friss, búzakenyérré.

Költészet napja április 11