A jelenlét súlya

Az élet nem tervrajz, hanem áradás,
néha hömpölygő , iszapos, folyó,
máskor sziklának feszülő, vad zuhatag.
Nem a parton dől el a sorsunk,
hanem ott, ahol a víz legmélyebb,
ahol a csendnek nem súlya, éle van.

Boldogulni nem annyit tesz, gyüjteni,
és falakat emelni hideg kövekből,
hogy elszigeteljük a külvilág zaját.
A boldogulás nálam az belső győzelem:
mikor még a repedéseken át is fény tör be,
még a sárban is egyenes a gerinc.

Az emberséges ember pedig olyan,
mint a viharban álló gyümölcsfa:
ágaival az eget karcolja, de gyökerei a földé,
nem hajlik el a gyengébb elől,
inkább árnyékot ad annak, aki elfáradt.
Nem a hangja nagy, hanem a jelenléte,
szavai nem vágnak, inkább kötöznek:
tudja, hogy a legtöbb, amit adhat,
ha a másik szemében is meglátja az embert.

Mert végül nem az marad meg, amit elértünk,
hanem a kezeink, szíveink meleg emlékezete,
és az a sziklaszilárd"itt vagyok",
ami visszhangzik az idők végtelen falán.