Florine blogja

Florine•  2024. február 11. 12:23

Verseim mulandóságáról

Utolsó légvár

Az én verseim múlandó szavak
Egyet sem írtam az öröklétnek
Vonzottak a bűvös vezérszavak
Majd nekiálltam a törölésnek.

Fiókban vagy ötszáz régi versem
Mert egyetlen egy sem tartós öröm
Nem vette le vállamról a terhem
A sorokat tovább nem is szövöm

A vers késztetés valami ellen
De nem oldott meg semmit helyettem
Nem igaz hogy nem fájt mert leírtam
Hisz' el sem múlt és el sem feledtem

Az én verseim múlandó szavak
Sorokból épített lufi légvár
Nevethet rajta bárki mert nem bánt
A szélbe szórva "immár kész a leltár".

Az öröklétnek soha sem írok
Hiszen igaz költő oly kevés van
Hittem valamit jöttek a kínok
Míg tartott nem éltem csak álmodtam

Vonzottak a bűvös kedves szavak
Majdnem elhittem hogy boldog vagyok
Lubickoltam mint vízben a halak
Azt a dalt fújtam mint a bolondok

Régen sokan olvastak azt hittem
Szeretnek és "híres" ember lettem
Pedig kölcsönös viszonzás minden
Rég nem hiszek ilyen őrületben

Florine•  2024. február 10. 10:10

Zöld levelek közt alszik Isten

Csak mosolygott a zöld levelek között
Én meg néztem ahogy a napra kacsint
A békés hullámokon megállt az idő
A parti kövek ékszerkén csillogtak
A gyöngyöző víz kis párákat pipált
Mindenütt nyugalom csendje lebegett

A hatalmas lombos fák mint vitorlák
Mikor meglebbentette őket a szél
Minden hűs fuvallata nekem mesélt
Szerelmes dalait zengte a rigó
Halkan pengettek hozzá a kabócák
És ütemre rezonált a föld szíve

Tudtam hogy itt a fákon alszik Isten
Az illatok mély álomba ringatták
Éreztem hogy valami elkezdődött
És ekkor egy galamb szált le a partra
Nem félt csak nyugodtan ivott és nézett
Szívembe öröm és béke költözött


Antonio Ramos Rosa nyomán

Florine•  2024. január 30. 09:40

A szíveddel itt szeress

Aucklandi nyár

Ez a hely kivételes,
a sok liliom mesél.
A levegő fűszeres,
örömdalt dúdol a szél.

Kell egy kis romantika
a csillagos ég alatt,
mikor világít a Hold,
fénnyel festi a hajad.

Az éj harmata csókol,
ideér a virradat,
a langyos szellő bókol,
varázsos a pirkadat.

Ott fenn a felhők felett,
reményként csillan a Nap,
a derű megérkezett:
-Boldog élet, vártalak!

Tudtam, hogy eljössz értem,
hol a labdarózsa les,
egy forró ölelésben, hogy
a szíveddel itt szeress.

Florine•  2024. január 18. 11:55

Amennyit a szív elbír

Az öböl vizében ring a csónak,
aranyköpönyegben pirul a Nap,
köröskörül bíbor gyümölcs érik,
darazsak dézsmálják részegségig.

Árnyat lebbent hajamra a szélcsend,
csöndkagylója gyöngyöt fűz a réten.
Zöldes szitakötő szárnya billeg,
Festő-vásznamra gyorsan felviszlek.

Ritkán jön ihlet, alig verselek,
hallgatok, mint az üres perselyek.
Zümmög a nyár, mint a rózsabogár,
galacsint eszik a papírkosár.

Írni volna jó, valami szépet,
amitől bizseregne a véred.
Mitől megperzselődne a papír,
csak annyit, amennyit a szív elbír.

Florine•  2024. január 13. 09:05

A remény színe

A hajnal tágranyitott kapuján
aranyszín napsugarak lebegnek.
Ahogy dobban szívverésem zaja,
felébredek ezen a reggelen.

Szívem lustasággal és békésen,
mint a metronóm, veri ütemét.
Felcsillan a tenger, szépségében
élem az ébredés révületét.

Zajtalan nyílik meg a kék égbolt,
sejtelmek úsznak illatözönén.
Ha most itt volnál, apró mozdulat
selymes, puha ruhád szőné köréd,

Romantikus, mint egy táncmozdulat,
ég-kék reményt varázsolna fölénk.


Dsida Jenőt olvasva