Tél úrfi

Óvatosan, csendben takarta be a földet a hólepel, hogy ki alatta szundikált, fel ne ébressze, és pihe-puha palásttal, hogy ne fázzon.

Ágak hajlottak a kristályok súlya alatt, míg a lágy fuvallat boldogan csilingelt. Tál úrfi lába alatt ropogott a friss selyemtakaró. Mosolya gyöngyházként ragyogott. Csend honolt, az erdő, a mező, a rét békésen szendergett.

Kíváncsian kandikált ki a hó alól három pár hosszú, tapsifül, majd nemsokkal később a gazdájuk is, a nyulacskák.

Vidáman játszadoztak a hatalmas hóban, jó messzire kerültek otthonuktól. Egyszer csak feltűnt a vörösbundás, a róka. A nyulacskák nagyon megijedtek.

- Hova bújjunk? Hova bújjunk?- toporogtak rémülten.

- Menjünk a laska gombához - mondta az első nyulacska -, majd elbújunk a kalapja alatt.

Meg is érkeztek a laska gombához, és kérlelni kezdték:

- Kedves gomba, rejts el a kalapod alatt, hadd bújjunk el a róka elől!

De a gomba így felelt:

- Téged szívesen elbújtatlak, de a többieket nem, mert többen nem férnek alám.

Erre egymásra néztek, majd így feleltek a gombának:

- Akkor inkább máshol keresünk menedéket.

A gomba megvonta a gallérját, de nem bújtatta el őket a kalapja alá. A róka meg csak jött, egyre közelebb, annak ellenére, hogy Tél úrfi vastag jégtakarót terített elé, amin állandóan csúszkált. Aztán egyszer csak elcsúszott. Fenékre ült, aztán elhasalt, ilyenkor a négy lába négyfelé meredezett. Bosszankodott is nagyon a vörösbundás.

- Hova bújjunk? Hova bújjunk?- toporogtak reszketve a félelemtől.

- Nézzétek! Itt egy hatalmas levélkupac. Bújjunk alá. - mondta a második nyulacska.

Ekkor megmozdult a levélkupac és egy ásító süni nézett ki alóla csipás szemekkel. Szépen, kérlelni kezdték:

- Kis süni, engedj be a kupacod alá, hadd bújjunk el a róka elől!

De a kis süni így felelt:

- A népes családom lakik itt, így nem tudlak benneteket beengedni.

Erre a második nyulacska így felelt:

- Akkor inkább máshol keresünk menedéket!

A süni megvonta tüskés hátát, de nem bújtatta el őket a kupac alá, ezért inkább összegömbölyödve visszagurult a levélhalom alá. Az róka meg egyre jobban közelített. Szerencsére még nem vette őket észre. Ráadásul Tél úrfi is megnehezítette a dolgát az egyre erősebben fújó szél miatt, mert egyre nehezebben haladt előre.

- Hova bújjunk? Hova bújjunk?- toporogtak tovább rémülten.

- Nézzétek, ott a csipkebokor! - mondta a harmadik nyulacska -, bújjunk a tövéhez.

- Kedves csipkebokor! Bújtass el az ágaid alá, hadd bújjunk el a róka elől.

A csipkebokor, azaz a vadrózsabokor kedvesen így felelt:

-Gyertek, csak nyugodtan! Bújjatok be alám, de csak óvatosan! A szúrós tüskéim majd megvédenek a vörösbundás róka elől.

- Köszönjük szépen!

- Nagyon szívesen!- mosolyodott el a csipkebokor. Éppen csak hogy elbújtak, összekucorodva lapultak a nagy hóban, a bokor tövében, mire odaért a róka. Szimatolt és egyre csak szimatolt.

- Itt nyulacskáknak kell lenni! Érzem a szagukat. Rettentően éhes vagyok, napok óta nem ettem. Majd kiugrik a szemem az éhségtől. A nyulacskák pedig finom falatok- és nyalogatta a száját, már a gondolatától is. Azonban sehogy se tudott hozzájuk közel férkőzni, mert a szúrós tüskék minduntalan megszurkálták őkelmét.

- Aúúúú! Aúúúú! Aúúú!- kiáltott föl ilyenkor. Egy darabig még próbálkozott őket elérni, rafináltan hívogatta, csalogatta őket, de a nyulacskák egymás mellé szorosan összebújva lapultak a vadrózsabokorban. Egyszer csak megunta és elment.

- Gyertek elő nyugodtan, elmúlt a veszély! – hívta őket elő a bokor.

Ha a csipkebokor nem lett volna ilyen jószívű, és Jég úrfi se segített volna a nyulacskáknak, akkor az én mesém is tovább tartott volna!