Szent Miklós legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, úgy hívták, hogy Miklós. Már kicsinek is nagyon jó gyerek volt. Őszinte, becsületes, szófogadó. Miklós gazdag családba született.

Egyszer nagy járvány tört ki és árvaságra jutott. Nem volt már se apja, se anyja, senkije. A szüleitől kapott hatalmas vagyonnal kolostorba költözött, ahol a tanulmányait végezte. Amikor iskoláit befejezte pap lett belőle. Nagyon szerette a gyerekeket, az embereket. Mindig egyszerű emberként élt, és akinek csak tudott mindig segített. Segítőkész, önzetlen, jóindulatú, humánus ember volt. A kolostor közelében élt egy elszegényedett nemes ember, akinek már a betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menetel elött álló lánya volt, akiket a nagy nélkülözés miatt nem tudott férjhez adni. Az apuka emésztette magát, állandóan csak azon rágódott, hogy mit tegyen, hisz akkoriban pénz nélkül nem mehetett férjhez a hajadon lány. Már- már koldulni, kéregetni küldte volna őket. A lányok is sírtak- ríttak, jajveszékeltek, annyira ellenükre volt a kunyerálás. Véletlenül meghallotta Miklós, hogy milyen nagy a baj, megesett a szíve rajtuk és máris kipattant a fejéből az ötlet, hogy hogyan is segíthessen. Egy téli éjszakán, amikor már a lámpák, petróleumlámpák, fáklyák, sőt még a gyertyák se égtek, csak az ezüstös hold világolt, aludtak a növények, az állatok és az emberek is, de úgy hogy kihallatszott egy-egy házból a horkolás. Néhánynak még a nyála is elcsordult, olyan édesen aludt. Miklós törte a fejét, erősen törte, hogy miként valósítsa meg a tervét. Nagyszerű ötlete támadt. Kitalálta, hogy is szerezzen örömet a szűkölködő családnak. Neki is csak úgy dörömbölt a szíve az örömtől, hogy segíthet rajtuk. Pont a neve napján úgy döntött, hogy piros ruhába öltözik. Így is tett. Óvatosan, csöndben, lábujjhegyen a lányos ház ablakához lopózott. Még az idő is segített. Avar se volt a földön, nehogy megcsörrenjen, szél se fújt, nehogy megzörrenjen, néma csönd volt a faluban. Ügyelt arra is, hogy a házőrző kutya se ébredjen fel, nehogy a csaholásával felébressze a háziakat. Sikerült is neki, nesztelenül odasettenkednie. Szóval, amikor odaért, az összespórolt pénzéből egy arannyal teli erszényt dobott be a szegény ember ablakán, aztán nyaka közé szedte a lábát és elfutott. Az ember, másnap reggel, amikor kinyitotta a szemét, nem győzött csodálkozni. - Hát ez, hogy került ide? Törölgette a szemét kétszer is, háromszor is, hogy jól látja- e azt amit lát, de jól látta. A lányok is majd kiugrottak a bőrükből mikor észrevették a kincset, úgy örültek az ismeretlen jótevőnek. Örömükben táncra perdültek és édes dalra fakadtak. Amikor jól kitáncolták magukat, nekiálltak az esküvői előkészületekhez. Nagyon boldogok voltak. Most már a legidősebb leányát férjhez adhatta a szegény ember. Olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy Incikétől- Fincikéig folyt a sör, a bor, odáig ért a terített asztal, rajta húsleves, sültkrumpli, sültcsirke, saláta, sok- sok finom gyümölcs és persze a torta. Akkora volt a torta, hogy az égig is felért. Jutott belőle bőven minden meghívottnak. Aztán persze elfogyott a pénz és ugyanolyan szegények lettek, mint annak előtte. A következő évben is pontosan így történt. Az ember a középső leányát tisztességesen férjhez tudta adni. A nincstelen ember sokat töprengett azon, hogy vajon ki teszi ezt a sok jót velük. Furdalta oldalát a kíváncsiság. Ezért gondolt egyet, gondolt kettőt és a harmadik évben pontosan Miklós napon elbújt a kredenc mögé. Onnan leste vajon jön- e az adakozó. Nem is kellett olyan sokat várnia! Piros ruhába öltözve, óvatosan, csöndben, lábujjhegyen a lányos ház ablakához lopózott. Még az idő is segített. Avar se volt a földön, nehogy megzirrenjen, szél se fújt, nehogy megzörrenjen, csönd volt a faluban. Ügyelt arra, hogy a házőrző Tacsi kutya se ébredjen fel, nehogy a csaholásával felébressze a háziakat. Sikerült is nesztelenül odasettenkednie. Szóval, amikor odaért, az összespórolt pénzéből egy arannyal teli erszényt dobott be a szegény ember ablakán. Aztán nyaka közé kapta a lábát és már- már inalt volna el onnan Miklós, amikor hirtelen az ember előbújt a rejtekéből. Nagyon szépen megköszönte a gáláns ajándékot. Friss kaláccsal és forró kakaóval kínálta meg a jótevőjüket a hajadon és persze az ember meghívta a legkisebb lány lakodalmába is. Miután a legkisebb lányt is kiházasította az ember, összeült a falu népe tanácskozni, hogy hogyan jutalmazzák meg ezt a nemes embert. Mindenképp megérdemli, hiszen eddig is annyi jót tett. Aztán megtalálták a megoldást. Miklóst a nép megjutalmazta és szentté avatta jóságos tetteiért. A házasság és az anyaság védőszentje lett.

Így történt e legenda. Aki nem hiszi, járjon utána!