Szamár Füles csacsiskodik /Tréfás mese/

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis csak volt, volt egyszer egy szamár. Fülesnek hívták. Régebben a trágyát és a vizet hordta, de mostanság igazán jó dolga volt a gazdaságban. Szinte az egész napot a legelőn töltötte, a friss, jóízű levegőn. Mondhatni aranyélete volt. Ma is egész nap a füvet legelte, de szerette a szénát, szalmát, a répát, sőt még a körtét is. Épp jóllakottan pihent a zöld fűben, amikor rászállt egy légy. Nagyon zavarta őt, mert csiklandozta a farát, így a farkával odacsapott egy jó nagyot. – Aú!- ordította, mert fájt a feneke az ütéstől. A légy elrepült, de kisvártatva vissza is jött. Most a hátsó, jobb oldali combjára szállt. Most is zavarta őt, mert csiklandozta, viszketett is nagyon, így a farkával odasózott egy jó nagyot. – Aú!- bömbölte, mert nagyon nyilallt neki. Egyre dühösebb lett a szamár. A légy elrepült, de kisvártatva vissza is jött. Most a jobb oldali fülére szállt. Most is odavert egy nagyot. – Aú!- ordította, mert sajgott neki. Úgy iázott, hogy kilométerekre is elhallatszott a hangja. Minduntalan megpróbálta agyoncsapni a szemtelen legyet, de sehogy se sikerült neki. Csak saját magát ütötte, verte hol itt, hol ott. Aztán a légy egyszer tényleg elröpült. Megkönnyebbülten sóhajtott fel Szamár Füles: végre, most már nyugtom lehet tőle! Ekkor eszébe jutott, hogy a fülén van egy jókora folt. Talán elfelejtettem reggel megmosni?- tűnődött magában. Hatalmas fülei voltak, amik segítették őt abban, hogy nagyon jól halljon. Így hát elkezdte a jobb mellső lába és a nyelve segítségével lemosni. Nyalta, nyalta és dörzsölte, de sehogy se akart lejönni a folt. Súrolta, sikálta, amennyire az erejéből tellett, de semmi eredmény. A paca ott maradt. Újból nekigyürkőzött hát, mert megmakacsolta magát. Nyalta, súrolta, csiszolta, de semmi. Közben egyre jobban bőgött a fájdalomtól. Még csak halványabb se lett, csak a szenvedése erősödött. Arra repült ismét az a szemtelen légy. Látva Szamár Füles kínlódását, éktelen kacagásban tört ki. - Miért nevetsz ki te légy? – kérdezte tőle. - Miért akarod eltűntetni a foltodat? Az a sajátod, sose fog eltűnni akármit is csinálsz!- Hátul hordja az eszét, mint szamár a kötényét!- vetette oda foghegyről. Azzal nagy vihorászással tovább repült. A szamár egy ideig búslakodott, szomorkodott, de aztán megéhezett. Legelni kezdte a füvet és közben elfeledkezett a dologról. Hogyha nem feledkezett volna el a dologról, az én mesém is tovább tartott volna.