Pityke, a pitypang útra kél

Sétálni indult Pityke, a pitypang. Meleg volt, nagyon meleg. Egyszer csak jött egy erősebb fuvallat. Felkapta szénaboglya terméseit. A magok szálltak, repültek, messze- messze a széllel.

- Álljatok meg! – kiáltotta utánuk Pityke. De azok nem hallották, mert erősen fújt a szél.

- Hol vagytok? – Kereste, kutatta itt is, ott is, de sehol se találta. Elszomorodott.

Arra ment a kis sün.

- Nem láttad a magocskáimat? Elfújta a szél.

- Nem láttam.

Arra szökellt a mókus.

-              Nem láttad a magocskáimat? Elfújta a szél.

-              Nem láttam.

Arra ugrált a kisnyúl.

-              Nem láttad a magocskáimat? Elfújta a szél.

-              Nem láttam.

Arra repült a kisrigó.

-              Nem láttad a magocskáimat? Elfújta a szél.

-              De láttam! Szerteszét fújta a kertekbe, szántókba, mezőkre, és a rétekre. Ott van a földben. Majd ha esni fog az eső, gyökereszt ereszt és a napfény segítségével kihajt. Sok- sok aranysárga pitypang lesz belőle.

- De jó! Ennek örülök. - mosolyodott el Pityke.