Nagymamánál

- Kop- kop, kop- kop- Meglepetés!- kiáltotta boldogan Ilike, amikor nagymamája szélesre tárta az ajtót. Örömtől sugárzó arccal ugrott a nyakába.

- Megjöttünk!- ujjongott Imike is, nagyija láttán. – Gyertek be drágáim, úgy hiányoztatok! Már

nagyon vártalak benneteket! – Kétszer se kellett mondani, már mentek is be. Nagymamát eközben oly szorosan ölelték jobbról és balról is, hogy majd feldöntötték. – Jól van! Jól van! Drágáim! – kacagta el magát. - Úgy örülök, hogy láthatlak benneteket! Minden nap a fényképeiteket nézegettem. – Hogy megnőttetek az előző látogatás óta! – Nézd, nagymama, milyen hosszú lett a hajam! Édesanya pillangós masnit tett bele. – Gyönyörű, Ilike!- lelkendezett. - Nézd, nagymama, új szemüveget kaptam! Ezzel, sokkal, de sokkal jobban látok! – Milyen jól áll, Imike! – dicsérte meg.  A kicsik csak csacsogtak és csacsogtak, nagymamájuk pedig nem győzött kérdéseikre válaszolni. Türelmesen hallgatta minden mondandójukat. Egyszer csak csönd lett. – Nagymami, szeretnénk valamit mondani!- csicseregték a kicsik. – Mit? Hallgatom! – felelte érdeklődve. Ekkor odaálltak elé, hátuk mögé dugták a kezüket. Mintha fogtak volna benne valamit. -

Kék nefelejcs van kezemben,

mert tudom azt, hogy szereted.

Nagy örömmel szedtem neked:

mondd, mitől könnyes a szemed?

E madárdalos szép napon,

szívem csak is neked dalol. -

Mondd meg nekem, te is hallod?-

Egy darabját neked adom!  - Szavalták egyszerre, majd a vers végeztével átnyújtották a virágcsokrokat. – Köszönöm szépen! Ez igazán szép volt! - rebegte meghatottan, könnyes szemmel a nagymama. Egy darabig elérzékenyülve állt ott előttük, majd elővett egy vízzel teli vázát és beleállította, szépen elrendezgette az ajándékot. Odaállította az asztal közepére. – Így ni! – mondta. – Itt legalább állandóan láthatom! Milyen szép!– még egy ideig beszélgettek erről- arról, aztán szedelődzködni kezdtek. Elbúcsúztak egymástól. – Hamarosan újra eljövünk! – ígérték meg a kicsik. – Várni foglak benneteket! – integetett a nagymama.