Mókuskák a botanikus kertben

A botanikus kertben ugrabugrált Makkos Mókus és népes családja. Gyönyörű idő volt.  A tiszta égen bárányfelhők úszkáltak.

Tátott szájjal, ámulattal gyönyörködtek bennük a mókuskák. Egy egész sor csodás forma rajzolódott ki a gondolataikban. Makkos Mókus egyszer csak megszólalt:

-          Nézzétek, az egy cica! Lefetyeli a tejet.

-          Igen, én is látom!

-          Én is!

-          Én is!- felelték álmélkodva. Ekkor a testvérei is rákezdték:

-          Ott egy szarvas, látszik a két agancsa és a négy lába.

-          Én azt nézem, hogy változnak percről-percre a felhők. Biztosan szomjaztak, mert egyre jobban duzzadnak. – jelentette ki Makkos Mókus.

-          Mitől hízol kedves felhő?- kérdezte.

-          Köszönöm kérdésed. A folyók, a tavak, a tengerek vize, ahogy párolog, a pára felszáll a levegőbe, és én attól hízom. – felelte.

-          Értem. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésemre.

-          Nagyon szívesen.

-          Nézzétek, az egy kisbárány, a göndör szőrével, mellette az anyukája! Legelnek az égi réten.- mutatott fel az egyik fellegre jókedvűen az egyik mókuska.

-          Igen. - Láttak púposteve alakút, lombosfa alakút, két nyuszit, akik átölelik egymást, aztán vattacukor formájút és fagyit nyaló zsiráfot. Addig-addig ábrándoztak az ég felé nézve a verőfényes, kellemes időben, amíg egyszer csak azon kapták magukat, hogy a felhő, gomolyogni kezdett felettünk.

-          Haragszol valamiért kedves felhő? Miért gomolyogsz? - kérdezte Makkos Mókus.

-          Nem, dehogy haragszom! Azonban lassan megtelek és eső fog hullani belőlem a földre, a talajba.

-          Utána mi fog történni?

-          A földfelszín alatt folydogáló víz összegyűlik és forrásokban bukkan ismét fel a felszínre. Azokból kis csermely, kis patak lesz, amely folyóvá duzzadva fut bele a tengerbe, s az óceánba.

-          Igen? Aztán mi fog történni? – érdeklődött tovább Makkos Mókuska.

-          Várj, már tudom! Inkább én folytatom. A folyók, a tavak, a tengerek vize, ahogy párolog, a pára felszáll a levegőbe és te újból megduzzadsz és kezdődik minden elölről.

-          Igen, így van. Nagyon jól mondtad. Hogy te milyen okos vagy!

-          Köszönöm a dicsérő szavakat, és hogy válaszoltál minden kérdésemre.

-          Nagyon szívesen. Van még annyi idő, hogy befejezzük a sétát ezen a csodaszép helyen?

-          Természetesen van, menjetek csak egészen nyugodtan. Gyönyörködj testvéreiddel együtt úgy, ahogy én is szoktam tenni nap, mint nap.- Tovább sétáltak a mókuskák a virágok, cserjék és magas fák között, kanyargós utakon, melyeket tisztások kereszteztek, amikor eléjük tárult egy szépséges tó.  A tóban békák kuruttyoltak, halacskák fickándoztak. Szitakötővel beszélgetett a vízipók. Egy ideig hallgatták őket. A közelben vízesés csobogott, így a varázsos hang egy időre elterelte figyelmüket, majd egy barlangszerű alagút vezette őket tovább a sziklás domboldalakon, és a patak partján.

Egyszer csak egy varázslatos kerthez érkeztek. Finom illatok csábították, vonzották őket oda. Volt ott minden, amiről csak álmodni lehetett: bársonyvirág, vasfű, rézvirág, hibiszkusz, bíborka, kasvirág, kúpvirág, rózsa, kokárdavirág, és még sorolhatnám akár késő estig is, annyi gyönyörűség nyílt. Makkos Mókuska sóvárogva csodálta a hangulatos kertet. A közelben egy bódé állt, ahol virágot árult egy idős néni. Egy pillanatra odavonzotta a tekintetüket.

-          De jó lenne venni egy-két cserepes virágot, hogy csinosabb legyen az otthonunk!- szólt Makkos Mókus.

-          De jó ötlet!- örvendeztek a többiek. Meghallották ezt a virágok:

-          Engem vegyetek meg!- kérlelte őket a bársonyvirág.

-          Engem!- mondta a kúpvirág.

-          Engem, mert nekem lila, piros és fehér pom-pom szerű virágaim vannak. – kérlelte a bíborka.

-          Hű, most melyik legyen, hisz mind gyönyörű!- töprengett Makkos Mókuska.

-          Nem tudjuk. Nagyon nehéz a döntés.- válaszolták a testvérei.

-          Te dönts Makkos Mókus, mi megbízunk az ízlésedben és te tudod, hogy mi a legjobb választás.

-          Hát jó. Akkor legyen a verbéna. Ez a virág terjeszkedik és lépcsőzetes, leboruló látványt fog nyújtani. Teszünk mellé karót és azon fel is tud majd kapaszkodni.

-          Ez nem gyógynövény? – kíváncsiskodtak a mókuskák.

-          Dehogynem, az is! A verbéna, vagy vasfű megfázás esetén kitisztítja az orrüregeket és a légutakat. Sőt! Ha nem bírsz enni, nincs étvágyad ez a szépséges növény ebben is segít.

-          Jól választottál Makkos Mókus. – dicsérték testvérei.

A felhő, amelyik nemrég gomolyogni kezdett felettünk, már megváltozott. Alacsonyan járt, sötét, sűrű és formátlan lett.

-          Nézzétek, olyan az alakja, mint egy lepelnek, egy takarónak!- kiáltott föl az egyik mókuska.

-          Lassan indulnunk kell, mert mindjárt esni fog.- nézett az ég felé Makkos Mókus is. Ekkor az orrára csöppent egy cseppecske, aztán még egy és még egy.

-          Menjünk haza!- felelték vidáman a testvérei. Makkos Mókus vitte a cserepes virágot, a többiek előtte ugra-bugráltak. Éppen jókor értek haza, mert a cseppecskék egyre szaporábban roptak.

 Ablakukba tették a szépséges verbénát, s onnan nézték az esőcseppek táncát.