Mogyorós mókuska

Egy rozzant kis parasztházikó állt az öreg erdő szélén. Épp felújítás alatt volt. Ott laktam jómagam a testvéremmel és a szüleimmel. Dühöngött a szél, megtépázta a kunyhónkat óvón körbe ölelő berek bokrait, fáit. Hullottak is az elszáradt levelek egymás után. Aztán az ágak közé befurakodott a gyengéd napfény. A dühös szél is elvonult egy időre. Örömtáncot jártak a színes levelek. Egy kismókus falatozott épp a közeli tűlevelű fán. Nagyon aranyos volt, ahogy hátsó lábain ülve farkincáját a hátára csapta. Olyan volt, mint egy fejre állított kérdőjel. Fején két pici pompon fül meredt, nagy bogárszemeit pedig pont ránk meresztette. Aztán nem zavartatta magát, hogy nézzük, ágról-ágra, föl- le ugrálva, a fészkeibe hordta a finom eleséget. Több fészke is volt. - Jó lesz majd télen!- gondolta. Egyre csak gyűlt és gyűlt a toboz, a dió, a makk, a mogyoró, a bogyók is és még sorolhatnám, hogy mi minden finomság. Mikor már úgy felhalmozta, hogy alig fért tőle a családja egy kicsit megpihent. Mi is folytattuk a segítséget, mert apa és anya javában renoválta, javítgatta a mi kedves otthonunkat. Egyszer csak egy erős “kija kija kija kija”- vijjogó hangot hallottunk. Testvéremmel kiszaladtam a kertbe. Egy héját láttunk villámgyorsan repülni, aki sebesen megpróbálta megragadni a mi mogyorós mókuskánkat. Olyan tökfejű, mert túlságosan a fakorona szélére merészkedett. De ő is résen volt ám, egy fürge mozdulattal akkorát ugrott a másik fára, mintha repült volna! A héja pedig célt tévesztett és fejjel nekicsapódott a faágnak. “Kija kija kija kija” vijjogta, majd bosszúsan elröpült. A mi mogyorós mókuskánk pedig: „csekk- csekk” hangot hallatva jelezte megkönnyebbülését. Miután megnyugodott, még egyszer óvatosan körülnézett, és hihetetlen ügyességgel suhant haza, a biztonságot nyújtó fészkébe a fák koronái között. Mi is visszamentünk a házba és jókedvvel folytattuk a munkát. - Ó, ez meleg helyzet volt!- gondolta a mi mogyorós mókuskánk. - Legközelebb óvatosabb leszek! Ekkor kidugta a kis buksiját még három mókuska: egy nagy és két kicsi. - Gyertek fogócskázni!- Hívták a szüleiket a csöppségek. Nem kellett kétszer mondani, azok már mentek is. - Fogjatok meg! Fogjatok meg! – kiabálták a kicsik. A szüleik meg a kicsik is olyan fürgén ugráltak, nem is, inkább repkedtek ágról- ágra, hogy alig lehetett szemmel követni. Olykor még a nyuszt, a nyest, vagy a macska is bekapcsolódott a játékukba. A szülők nagyon vigyáztak az ifjakra, hogy bántódás ne érhesse őket. - Hm… de finom falat! Jó lesz a pocakomba, úgy is éhes vagyok! –gondolta a nyuszt. - Hm… de finom falat! Jó lesz a pocakomba, úgy is éhes vagyok! –gondolta a nyest. - Hm… de finom falat! Jó lesz a pocakomba, úgy is éhes vagyok! –gondolta a macska. Hatalmas sebes ugrásokkal vetették magukat a mókusok után. De sehogy se tudták őket utolérni. Olyan fürgén ugráltak, nem is, inkább repkedtek ágról ágra, hogy alig lehetett szemmel követni.

Aztán egyszer csak lehullott a hó, beköszöntött a tél. A fákon tűhegyes zúzmarák csüngtek, az ereszről pedig jégcsapok nőttek, s az egyik ablakunkon pedig gyönyörű jégvirágok nyíltak. - Brr de hideg volt! Ám jól felöltöztünk, úgy ahogy kellett: bundás csizmát, bélelt kapucnis kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt vettünk még magunkra és kimentünk a kertbe mogyorós mókuska lesre. Nem kellett sokat várni, mert hamarosan megjelent. Rajta is jó vastag bunda volt. Vittünk ki magvakat, a tenyerünkbe tettük. Egyszer csak a ráugrott és elkezdett jóízűen falatozni. Ó de kedves volt! Nagyon boldog voltam! Miután elfogyasztotta, ráugrott a testvérem kesztyűjére és jóízűen megette onnan is. Aztán ahogy jött, úgy el is ment „csekk- csekk” hangot hallatva. Össze- vissza ugrabugrálva jutott el a jól bebélelt fészkébe. Farkával betakarta magát és újra álomba szenderült. Mi pedig etetőt készítettünk neki és itatót is hozzá. Tettünk bele magvakat és friss vizet is. Aztán játszani mentünk a friss, ropogós hóba. "Kár! Kár!"- károgta a holló felettünk elröpülve. Acsargott a tél, vicsorgott. Nagyon rövidek voltak a nappalok és hosszúak az éjszakák. Amikor a gyengéd napsugár kisütött, a melegével felolvasztotta a csillogó- villogó havat, s latyakos, sáros lett a föld. Aztán jött a fagyos, zord szél és újra megfagyott a föld. Csúszós, nagyon csúszós lett a világ. De mi így is nagyon szerettük a telet. Ha hiszed, ha nem, így volt.