Mogyi átszeli az óceánt /Mogyi mesék 16.

 

Mogyi az óceán partján süttette a hasát miközben az égen úszkáló felhőket bámulta. Épp nyaraltak.

-Milyen hatalmas a víz! Se széltét, se hosszát nem látni, olyan végtelen!- tűnődött Mogyi.

-Milyen békés!- ámuldoztak testvérei, Cibóka és Kelempájsz.

-De nem mindig ilyen!- válaszolta édesapjuk.

-De nem ám!- helyeselt édesanyjuk.

- Arra gondoltam- kezdett bele lelkesen Mogyi- hogy építhetnénk egy nagy vitorláshajót és azzal átszelhetnénk az óceánt. Sőt az egész Földet!

- Jó nagy kaland lenne!- bólogatott vidáman Cibóka és Kelempájsz.

- Az biztos! Legalább száz napos, veszélyes, és izgalmas élmény lenne!- mondta elkerekedett szemekkel mókus mama.

- Menjünk együtt, mi, az egész Makkosfalvi- ligeti mókuscsalád!- kiáltott fel derűsen Mogyi.

-Hát nem is tudom! Tiszteletreméltó ez a kalandvágy!- vakarták fejüket a szülők.- Mivel egyedül semmiképp se szerették volna hagyni kicsinyeiket ebben a veszélyes utazásban, lebeszélni se tudták őket, ezért nem volt mit tenni, ráálltak hát a közös hajóskalandra.

- Hát jó, menjünk!- felelték.

-Hurrá!- ujjongtak a kicsik.

- Lássunk hozzá a munkához!- jelentette ki a családfő. - Először is hozzuk a fákat!

-Milyen fákat?- kérdezte édesanyjuk.

- Kiváló a cédrus, a fenyő és a ciprusfa. Szerencsére van itt bőven. Így tartós lesz és ellenáll az időjárásnak, az óceán és a hullámok romboló erejének. - Három nap alatt el is készült a nagy hajó. Bepakolták a bőséges élelmet, az ivóvizet és még néhány fontos holmit. Eloldották a kötelet, és beszálltak.

Hogy mi volt a Makkosfalvi mókuskák tervezett útvonala?

Ezt megtudhatjátok a következő részből.

 

II.rész

Mogyiék elhatározták, hogy elindulnak a Csendes óceán partjától. Elhaladnak dél,-közép,-és észak Amerika mellett, majd elérik az Északi-sarki-óceánt. Utukat folytatják az Atlanti és az Indiai óceánon át, míg végül visszaérkeznek a Csendes óceán partjához, oda, ahonnan elindultak.

Felváltva kormányozott a három kicsi. Mogyi a nyílt vízen irányította. Annyira hullámzott, hogy testvéreinek kavarogni kezdett a gyomra, mondhatni tengeri betegek lettek. Mogyi távcsövén keresztül figyelte, hogy van-e a közelben szárazföld, hogy kikössenek, de nem volt.

A két legnagyobb óceán, a Csendes és az Atlanti, Dél-Amerika legdélebbi pontjánál torkollott egymásba. A jéghideg, hullámzó vízben nagyon jól érezték magukat a nagyobb testű tengeri ragadozók. Így a hosszúszárnyú bálnák és csukabálnák, amelyek táplálkozni jártak ide. Úgy fecskendezték ki orrlyukaikból a vizet, mintha szökőkút lett volna! Olykor kardszárnyú bálnák, orkák is feltűntek a hatalmas és nagyon mély vízben. Egyszer csak szemtanúi lettek, ahogy egy gyilkos bálna elkap egy cápát. Feldobja a levegőbe, mint egy rongybabát, aztán szájába kapja és felfalja. Néma csöndben, döbbenten nézték.

Hirtelen fülsiketítő mennydörgés és égi áldás csapott le rájuk. A hajó hánykolódni kezdett a hullámokon, irányítani se tudták. A vitorlákat közös erővel bevonták. Aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen elvonult a vihar.  Mogyi váratlanul felkiáltott: - jaj, ömlik be a víz!- mindenki felkapott egy vödröt és sebesen merték ki az égig érő hullámoktól bezúdult vizet. Jól elfáradtak, mire végeztek. A kimerültségtől a homlokukat törölgették a kicsi mókuskák. De nem adták fel! Kitartóan kormányozták a vitorlást a cél felé.

 

III. rész

 

Játékos delfineket pillantottak meg, akik fogócskáztak, ugráltak a vízben. Bukfencet vetettek a levegőben, és egy ideig boldogan kísérték a vitorlást hosszú útja során.  Amikor a sziklás partok közelébe értek, elefántfókákkal, medvefókákkal, pingvinekkel, sőt az antarktiszi, azaz a Déli-sarki vizekről felúszó, veszélyes leopárd fókákkal is találkoztak. Igaz, csak messziről csodálták őket. A part menti hínárosban még egy tengeri vidrát is sikerült megfigyelniük, ami nagy csoda, hisz a világ egyik legkisebb tengeri emlőse volt.

Ahogy haladtak tovább, szelték az óceánt, egy rendkívül veszélyes átjárón keresztül vezetett át az útjuk. Hogy miért? Mert nem voltak akadályok a szél előtt. Sehol se volt szárazföld, amelyek lefékezhette volna az erős szeleket, csak a végtelen víz. A viharos nyugati szélvész így akadálytalanul, oly sebesen, mint a gondolat, söpört végig. A hajót is ide-oda himbálta a háborgó óceánon annyira, de annyira, hogy félő volt, hogy felborul. De szerencséjük volt, mert végül is nem történt baj. Képzeljétek el, hogy a kegyetlen időjárás ellenére a hatalmas albatroszok könnyedén lovagolták meg az átjáró óriási erejű szeleit. Habár a felszín zord és barátságtalan külsőt takart, itt a víz alatti világ, az egyik legdúsabb terület volt. Hogy miért? Mivel bőségben élt a krill, azaz az apró, rákfajta. Ezáltal gyakori vendégek voltak a halak, madarak és a bálnák. Az orkák kitartóan, vadászként követték a bálnaborjakat és a fókákat. A kismókusoknak volt idejük megfigyelni, ahogy a nyílt vízen kiválóan úszó leopárdfókák pingvinekre vadásztak.  

-Szerencsére mi biztonságban vagyunk, itt a hajón!- suttogta Mogyi.

-Igen, itt biztonságos!- nyugtatták meg a szülők és megsimogatták a kicsi buksiját.

 

IV.rész

 

-Nem tévedtünk el?- kérdezte Cibóka.

-Nem! Nézd, az iránytű jól mutatja az irányt! Arra kell mennünk!- mutatta Kelempájsz.

Az Atlanti - és az Indiai -óceán találkozásánál, a Tű-foknál szardíniák milliárdjai úszkáltak. A szardíniarajokat a fókák követték, őket pedig a cápák. Nem is ám akármelyik! Képzeljétek el, hogy a nagy fehércápák, a bikacápák, a tigriscápák és a bronzcápák. Talán itt élt a legtöbb sárgafarkú tengeri sügér, a tőkehal, a makréla, és a tonhal. A levegőt albatroszok, óriás viharmadarak és kormoránok uralták. A kicsi mókusok azt se tudták hova nézzenek! Talán a vizet, netán a levegőt? Annyi, de annyi volt a látnivaló.

Ahogy vitorláztak, a víz folyamatosan és hatalmas erővel zúdult át a Csendes-óceánból az Indiai-óceánba a szigetek közötti szűk csatornákon.

- Édesapa! Azt hallottam, hogy a melegedő tengervíz miatt világszerte pusztulnak a korallzátonyok, és felborul a tengeri fajok vándorlási útvonala. - Mit gondolsz erről? -kérdezte Mogyi.

- Sajnos valós a probléma. Ahogy az is, hogy rengeteg műanyaghulladék kerül a vízbe, amelyeket az áramlatok szemétszigetté gyűjtenek össze.

- Jaj, de szomorú!- sóhajtotta Kelempájsz.- Azt tudtátok, hogy a napfény és a hullámzás hatására a műanyagok parányi darabokra bomlanak? Ezeket a planktonok és a halak megeszik, így a sok méreganyag rajtuk, a halakon, rákokon, a tengeri herkentyűkön keresztül visszajut az emberi tányérra.

-Igen, tudtuk!- felelte szomorúan Cibóka.

- Azt, hogy a növényvédő szerek, és a tartályhajókról kifolyó olajszennyezések is megmérgezik a tengeri élőhelyeket?  És azt, hogy a teherhajókon és a csatornákon keresztül olyan fajok jutnak új területekre, amelyeknek nincs természetes ellenségük? - folytatta édesapjuk. - Hallottátok, hogy a tűzhal eredetileg az Indiai-óceán és a Csendes-óceán trópusi vizeiben és a Vörös-tengerben élt? Most pedig az Atlanti-óceánban és a Földközi-tengerben is vígan megél, és teljesen kiirtja az őshonos élővilágot, mivel nincs természetes ellensége?

- Ez borzasztó!- szörnyülködött Mogyi. - Egyébként képzeljétek! Ahol most hajózunk, ez volt a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala, amelyben rendkívül gazdag volt a tengeri élővilág.

- És épp, mire ideértünk, bizony elfogyott az élelmünk.- jelentette ki édesanyjuk.

-Most mit tegyünk?- töprengtek a kicsik szülei. Hogy mi történt megtudhatjátok, a következő részből.

 

V. rész

 

-Horgásszunk!- javasolta Cibóka és Kelempájsz.- De csak annyit, amennyit muszáj! A túlhalászat is nagy probléma. Azt hallottátok, hogy delfinek, bálnák, tengeri teknősök és cápák százezrei pusztulnak el feleslegesen a hálókban, mert nem őket akarták kifogni?

- Igen! Hallottuk!- felelték egyszerre.

-Nos, akkor horgásszunk! Van hozzá felszerelés is.-jelentette ki Mogyi.

-Azt hiszem, nincs más megoldás. -felelte anyukájuk.

- Azt kérdezitek, hogy mivel horgásztak?- Rövid, merev, görgős gyűrűkkel ellátott botokat használtak. Kimondottan nyílt vizű horgászathoz készültek. A hatalmas és nagyon nehéz halak fárasztása lehetetlen lett volna puszta kézzel. Hát még egy ilyen picurka mókuscsaládnak. Ezért a hajó fedélzetére rögzített forgószékbe beszíjazták magukat. Mogyi és Cibóka pedig a derekára csatolt egy erős övet, amely megtámasztotta a bot végét.

Kardhalak, vitorláshalak, tonhalak, arany durbincs, vagyis Mahi-Mahi úszott el alattuk. Cápák nem voltak a közelben. A vitorlás hajó lassan haladt, mert csalikat húzott a hajó mögötti hullámokban. A csalik a menekülő halak és a polipok mozgását utánozták. Már csak várniuk kellett.

Nem is kellett sokat, mert Mogyi horgászbotja kapást jelzett. Egy kardhal került a horogra. Hű, de megörült neki! Azonban arra nem számított, hogy a hal nem fogja egykönnyen beadni a derekát, vagyis nem adja magát olcsón. Eközben Cibóka horgára egy vitorláshal akadt. Mindketten nekiálltak kihúzni a halakat. De azok is küzdöttek ám, veszettül! Hatalmas ugrásokkal, kétségbeesetten ficánkoltak a horgon. Végül is az erősebb győzött. A halak elúsztak. De a kicsi mókusok nem maradtak élelem nélkül, mert képzeljétek el, hogy Kelempájsznak sikerült fogni egy tokhalat. Ugyan a mókuskák nem élnek halakon, de nem volt mit tenni, most be kellett érniük ezzel.

 

VI.rész

 

Miután jól laktak, folytatták a hosszú-hosszú utat.  Elérték a Jeges-tengert, vagyis az Északi-sarki-óceánt, amely a legkisebb óceán volt. Északon az Atlanti- és a Csendes-óceánnal volt határos. Itt másfajta veszéllyel találták szembe magukat. Kiszámíthatatlanul sodródó jégtáblák között kormányozott Mogyi. Bár az egybefüggő jégmezök ritkultak, a helyüket átvették a szabadon lebegő, vastag jégtáblák és a jéghegyek. Sötétben és ködben láthatatlanok voltak, és könnyen léket vághattak volna a vitorláshajón. Úgyhogy nem is mentek beljebb, hanem haladtak tovább, immár hazafelé.

Egy közeli szigeten kikötöttek és bevásároltak, hogy pótolják az elfogyott élelmet.

Nagyon kedvező volt a szél hazafelé, a vihar is elkerülte őket, így nem volt több veszélyes kalandban részük. Amikor Mogyi elfáradt, a testvérei irányították a hajót. Éjszaka a csillagok is segítettek nekik a tájékozódásban, az iránytűvel együtt azok is mutatták a hazavezető utat. 

Egy sirály telepedett le az árbocra. Mogyi elővette a távcsövet és megpillantotta a szárazföldet. A kis mókuscsalád ujjongani kezdett, mert minden ismerős volt. Megérkeztek, kikötöttek a parton.

Most foglaljuk össze Makkosfalvi mókuskák útvonalát. El tudjátok mondani? Segítek.

Elindultak a Csendes óceán partjától. Elhaladtak dél,-közép,-és észak Amerika mellett, majd elérték az Északi-sarki-óceánt. Utukat folytatták az Atlanti és az Indiai óceánon át, míg végül visszaérkeztek a Csendes óceán partjához, ahonnan elindultak.

 

Óceánok világnapjára