Mit suttog az őszi szél?

Halkan jár az őszi szél, levélárnyék közt mesél.

Dércsipkézett fák alatt, titkokat hint szerteszét. Suttogása puha, lágy. Száradó fűszálra száll. Őszi dalát dúdolja, míg a föld álomra vár. Mesél rétről, messzi tájról, tavakról, hol csönd tanyáz. Felhők árnyán át, ha nézed, érzed benne az elmúlást. Emlékekkel teli csendje nyári fényt már elereszt, s fakuló nap fényében, tavaszról sző új mesét.

Tarka-barka tisztáson, erdőben az irtáson, kicsi őz jár pajkosan, nyuszik futnak cakkosan.  Bimbó fakad, rügy pattan, virág nyílik, friss balzsam. Kis madarak dalolnak, örülnek a tavasznak. Patakban a kis halak,

fickándoznak pajkosan. Méhek nektárt gyűjtenek, neked, nekik, és nekem. Hóvirág kél, jő a fényre,

sünit csalja nap sütése. Csiga csúszik, szarvát dugja, - itt a tavasz, - ezt suttogja.

Aztán jön a forró nyár, ezernyi szín, tüzes táj. Alélt tücskök, bogarak, henyélnek a fák alatt. Ugribugri kicsi mókust átkarol a madárkórus. Szelíd szellő cirógatja, záporeső megmosdatja. Örömódát zeng a nyárról, tanulhatsz most fűtől, fától. Fuvallat súg bölcsességet, négy évszakról sok szépséget.

Nézd, már kopogtat az ősz, köd szitál, és hull a dér, nap sápad, hull a levél, erről regél most a szél.

Zúg és búg az őszi szél, ringó levél közt mesél. Dércsipkézett fák alatt, titkokat hint szerteszét. Dalol bút és víg dallamot, mesél csodát, meghallhatod.

Amíg az ősz itt méláz, hűs szél levelet tépáz.  

De majd jő a fagyos tél, havat kavar a zord szél. Vad és madár majd fázik, gondoskodásra vágyik.

-          Így suttogok én, a szél, fáradt fák közt járva el. Csitul a halk sóhajom, s álmos szemem lehunyom.

Jó éjszakát!