Micike, Mancika és Mucika legszebb napja

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer három testvér az árvaházban.

Nem voltak, vagy talán csak nem ismerték a szüleiket, nem is tudom. Ezért sok- sok más gyermekkel együtt ott kaptak ellátást, gondozást, nevelést, és oktatást.  Egyik alkalommal egy kedves arcú házaspáron akadt meg a tekintetük.  Az elmúlt évek alatt többször látták már őket. Egyszer csak összeakadt a tekintetük, mindannyian egymásra mosolyogtak. – Nézd, Micike! Idejönnek hozzánk! – dobbant meg Mancika szíve. – Szervusztok! Beszélgethetünk egy kicsit veletek? – kezdte meg az ismerkedést a kedves arcú házaspár. – Igen!- lelkendezett Mucika és a másik kettő.  Sétálgattak a kertben, beszélgettek erről- arról, barátkoztak  egymással.

Így ment ez több alkalommal. A házaspár úgy érezte, hogy kötődnek hozzájuk a gyerekek, kölcsönös a szimpátia. Egyszer csak, egy újabb látogatás alkalmával megkérdezték tőlük: - eljönnétek- e velünk? Költöznétek- e hozzánk? Szívesen lennénk a szüleitek! – Igen! – ugrottak lelkesen egymás után a nyakukba.  A szülők elmosolyodtak. A gyerekek a fontos tárgyaikat, ruháikat, emlékekeiket becsomagolták és örömmel, jókedvűen ültek be az autóba és elindultak az új élet felé. – Szeretnétek fagyizni? – kérdezte meg az új anyukájuk. – Igen, nagyon! – válaszolták.

Amikor megkapták, illedelmesen megköszönték. – Szívesen! Boldog gyermeknapot!- mondták az új szülők.