Mese a szeretetről

 

Bajszos és Cupák, a két jóbarát tarka-barka leveleket kergetett a kertben. Szép idő volt, kellemesen sütött a nap, a szél gyengén fújdogált. Éppen csak annyira, hogy huncutul meg-meglibbentette a földre hullott zizegő-zörgő leveleket.

- Fuuúj, ott egy pók! – jelentette ki az aprócska Bajszos viszolyogva.

- Csapd le! Taposd össze!- kiáltotta az arra sikló kígyó.

- Majd inkább megeszem!- vigyorgott a kövön sütkérező gyík és már nyújtotta is felé a hosszú nyelvét.

- Ne bántsátok!- kiáltotta még idejében Bajszos. Hirtelen csönd lett és kérdőn néztek a kiscicára. –

- Hasznos rovar a pók. Elfogyasztja a levéltetveket, a legyeket, a szúnyogokat a kertben, még a lakásba beröppenőket is. Ezen felül ő is táplálék.

- Bizony!- Nagyon szeretem őt!- kuncogott tovább a kövön sütkérező gyík.

- Tulajdonképpen mi a szeretet?- érdeklődött Cupák.

- Szerintem az, amikor anya, apa, meg a nagyik törődnek velünk, és gondoskodnak rólunk- elmélkedett komoly képpel a szúnyog.

- Szerintem az, hogy anya és apa vonzódik egymáshoz- mondta a légy. Kérdően néztek rá a többiek. – Pont tegnap hallottam, amikor apa azt mondta anyának, hogy nagyon vonzódik hozzá. Szerintem ez a szeretet.

- Ha elfogadóak, megértőek vagyunk egymás iránt. –felelte a kullancs. - Ha hibázik, ha téved, nem torkoljuk le.

- Amikor bízunk egymásban- folytatta a kígyó.

- Ha valamiben nem értünk egyet, azt őszintén megbeszéljük- válaszolta a béka.

- Elfogadjuk, ha nem úgy és nem azt gondolja, vagy teszi a másik, amit mi. Nem vagyunk egyformák.- felelte a poloska.

- Akit szeretünk, azt segítjük, amiben csak tudjuk -folytatta a tetű.

- Akit nem szeretünk, azt nem segítjük?- tette fel a kérdést a bolha.

- Dehogynem, azt is.- jelentette ki a darázs.

- Akit szeretünk, azt nem bántjuk meg sem szóval, sem kézzel, sehogy se.- folytatta komoly képpel a katica. –De azt se akit nem kedvelünk.

- Nem okozunk neki csalódást- mondta a méhecske, majd gyűjtögetett még pár csepp nektárt.

- Akit szeretünk, azt megdicsérjük és megöleljük- érvelt tovább a nyuszi.

- Ha nem mondjuk ki a szót, de éreztetjük- felelte Cupák.

- A szeretet az nagyon jó érzés- mondta mosolyogva a kisvakond.

- Ha nem látjuk, akkor hiányzik- folytatta a teknős. – Egyébként te kit szeretsz? – tette fel a kérdést a nyuszi felé.

- Legjobban a családomat szeretem: a szüleimet: anyucit és apucit, meg a testvéreimet. Ezen felül még a rokonaimat és a barátaimat.

- Én is!- kiáltott fel lelkesen a lepke.

- Én is! – rikkantotta a süni.

- Én is!- örvendezett a kismadár.

- Én is! – tapsikolt az őzike. – Benneteket is szeretlek!- jelentette ki boldogan.

- Mi is szeretünk!- Aztán ment ki-ki a maga útjára.

Bajszos és Cupák, a két jóbarát még egy jó ideig gondtalanul, derűsen és bohókásan kergette tovább a tarka-barka leveleket a kertben.