Maszatka és Husika bajba jut

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két kisnyúl, Maszatka és Husika. Testvérek voltak, így ugyanabban a Kerekentyű erdőben, annak is a legszebb szélén laktak. Csak Maszatka volt bátor és erős. A másik se ilyen, se olyan. Talán egy iciri picirit félénk és gyönge, hisz kicsi volt még és talán egy csöppet kényelmes is. No, mindegy, együtt éltek ezek a kisnyuszik. Egyik nap elmentek sétálni. Mennek, mendegélnek az erdei úton, egyszerre csak látják ám: patak áll előttük. A patakban csillogó a víz. S ebből a patakból aprócska aranyhalak, ebihalak és kis békák ugrálnak fölfelé. Nagyokat fröccsent, majd csobbant a víz. Nagyon tetszett ez Maszatkának és Husikának. Örömükben úgy ugráltak, mint a bolha. Pattogtak, szökkentek, s egyszer csak váratlanul megcsúsztak és belepottyannak a tóba. Merülni kezdtek. Ijedtükben kapálóztak, vergődtek, mint hal a hálóban, meg úszni próbáltak. A part széle azonban igen magas és csúszós volt, úgyhogy a nyuszik sehogy sem tudtak felkapaszkodni a szélén. Az erejük egyre jobban fogyott. Husika egyszer csak egy nagy sziklát érzett a lába alatt, amire sikerült felmásznia. Egy fűzfaágba csimpaszkodott, ami épp arra hajlott rá és nagy nehezen kikecmergett a vízből. Maszatka már kezdte feladni. Az ereje is fogytán volt. Már majdnem lemerült, néha alá is bukott, amikor Husika egy hosszú fűzfaágat lógatott a vízbe. Maszatka épphogy elérte. Megkapaszkodott benne. Husika egy nagyot rántott rajta és Maszatka úgy repült ki a vízből, mint a hal, amikor kirántják, mert horogra akadt. Aztán megkönnyebbülten egymásra néztek, nagyot sóhajtottak  és boldogan borultak egymás nyakába. Maszatka csak annyit mondott: - Köszönöm! - Szívesen! - felelte a már nem is olyan félénk Husika.