Madárijesztő álma

Szeptember volt. Gyengéden sütött a nap. A fák, a bokrok zöld ruhában pompáztak, ahogy Nemesgulácson, a több hektárnyi szőlőtőke is. Ott élt egy ember formájú figura is, rongyos ruhába öltöztetve, fején jókora szalmakalappal a tőkék között. Madárijesztő volt a neve. Mindig arról álmodott, hogy hasznos legyen, hogy valami jót cselekedjen. Haszontalannak érezte magát. Pedig, dehogy! Amint meglátták az éhes kismadarak a szél mozgatta madárijesztőt, ijedten rebbentek szerteszét.

- Csíp csirip! Csíp csirip! Segítség! Jaj! Jaj! – Eközben már beértek az édes szőlőszemek, csak arra vártak, hogy leszüreteljék. Az emberek a szüretet e hétvégére tervezték, hiszen hétközben mindenki dolgozott. Ám a seregélyek nem így gondolták. Ők ráértek hétközben is szüretelni. Összegyűltek, s csapatokban köröztek a birtok fölött:

Ni, csak! Itt van a sok édes szőlő,

lecsipegetjük mi, seregélyek.

Ha nem jönnek szüretelni, sebaj,

mi lecsupaszítjuk az egészet! – kántálták. Így is tettek. Ám Madárijesztő se volt rest. Hirtelen tágra nyitotta a szemét, eltátotta a száját és így kiáltott:

Hess szerteszét! Hess, hess, innen seregély!

Mi szőlőnk ez, s nem a tiéd!

Hogy idetolakodtál társaiddal,

arra nem adtunk engedélyt!

Hess, hess, innen seregély! –  Madárijesztő a kiabálás mellett, a kezével fenyegető mozdulatokat tett. Sőt a szalmakalapja is feléjük röppent, mint a frizbi. A seregélyek derűs arcáról lehervadt a mosoly, nagyon megijedtek. -  Csíp csirip! Csíp csirip! Segítség! Jaj! Jaj! – kiabálták, és huss, elrepültek. Nem is jöttek többet idén vissza. Nyuszik jöttek elő gazokat, leveleket, ágakat, és gyümölcsöket enni. Aztán csend borult a birtokra. Ahogy narancs-vörösben bukott alá a nap megérkeztek a kis mókusok, az őzek, szarvasok és a vaddisznók is. A foguk alá valót keresték.

Másnap a faluban mindenki, aki tehette, elment a szőlőbirtokra, hogy segítse a szüretelő embereket.

- Drága Madárijesztő! Jó szolgálatot tettél. Nincs hiány a szőlőfürtökből. Köszönjük neked! – simogatta meg fa kobakját a csősz. Madárijesztő nem szólt, nem pislogott, meg se mozdult, de nagyon boldog volt. Szíve is hevesen vert. A szüret két napig tartott. A nők és a lányok beálltak a szőlőt szedők közé. Kisebb méretű edényekbe szedték a fürtöket, majd beleöntötték a puttonyba. Amikor az megtelt, akkor jöttek a férfiak, akik a nagy, fából készült puttonyt elszállították és nekiláttak a préselésnek.  Amikor elkészült a must, a szüretet evéssel- ivással, énekléssel, és tánccal fejezték be. Jókedvvel mulatott mindenki, aki részt vett a szüreten. Táncolt még Morzsi és Tacsi is, a csősz két kutyája.

Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!