Liza apukájának laborjában

Liza apukája egy hatalmas felhőkarcolóban dolgozott. 

Az épületnek egyszerű fehér fala volt, az alsó szinten minden ablakon rács feszült. A portán mogorva biztonsági őr állt vigyázban, mellette jobbra szigorúan őrzött parkoló várakozott a járművekre, és balra egy sorompó álldogált: hol nyílt, hol zárult komoran. Liza apukája kutató volt, aki patkányokon, nyulakon és egereken kísérletezett. A hallgatók, a tanulók is rajtuk gyakoroltak. Természetesen az állatok a beavatkozások, vizsgálatok előtt fájdalomcsillapítót kaptak. Amikor megszúrták tűvel, vagy ennél komolyabb dolog történt, előtte elaltatták őket. Ilyenkor egy csepp fájdalmat se érezhettek. Amikor egy- egy állaton többször végeztek el valamilyen kísérletet, utána mindegyiket végleg elaltatták. Liza sokszor mesélte, hogy ő be se tehette a lábát, ahol apukája dolgozott és ő is csak szűkszavúan, rébuszokban beszélt a munkájáról. Fájt Liza szíve a sanyarú, cudar sorsú állatokért. Néha, amikor nem látták, még sírdogált is. Tehetetlennek érezte magát. Természetesen amennyit látott és hallott, az épp elég volt ahhoz, hogy felemelje szavát a kísérletezés ellen. De hát apukája kutató volt. Ez volt a szenvedélye, a munkája. Ezért tanult annyi éven keresztül. Kozmetikumokat, krémeket, parfümöket tesztelt ezeken az állatokon, gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, hogy minél jobb és hasznosabb legyen az ember számára. De Liza úgy gondolta, hogy amilyen hasznosak, épp olyan károsak is ezek a kísérletek. Többször beszélgetett az édesapjával arról, hogy találhatna olyan megoldást, hogy se a kísérlet előtt, se közben és még utána se okozzon fájdalmat, vagy alig fájjon nekik. De a legjobb az lenne, ha találna egy olyan lehetőséget – hisz ő egy tudós, egy kutató-, amihez nem kell állat. Talán helyettesíteni is lehetne őket valamivel. Addig- addig beszélgettek egymással, míg egyszer csak az édesapja homlokához csapta a kezét, felpattant a kedvenc kanapéjáról, hatalmas cuppanós csókot adott Liza buksijára és napokra elvonult a dolgozószobájába, ahova Liza itthon se mehetett be. – Vajon mi juthatott az eszébe? - tűnődött egy darabig, aztán kiment a kertbe gyönyörködni a tarka- barka lepkében, a kis magoncon füttyögő aprócska rigóban. Mosolyogva nézte a dundi dongót és az apró szorgos hangyát. 

Számlálta az égen futó felhőket, bőrén érezte a halványuló napsugarak erejét.