Lencsi baba megéhezett

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy icike-picike Lencsi lány.

Lencsi baba megéhezett. Sírni kezdett. Aztán egy pillanatra abbahagyta. Levegőt vett. Folytatta a sírást. Izgett-mozgott keze, lába.

-          Oáá! Oááá! Oááá, éhes vagyok! – Anyukája tüstént ott termett.

-          Mi a baj édes kicsi Lencsi babám? Éhes vagy?

-          Oáá! Oááá! Oááá!- Anyukája hanyatt-homlok ment a konyhába.  Pár pillanattal később, már hozta is az ennivalót.

-          Itt is vagyok! - 

-           „ b”, „b” –válaszolt. A szeme csillogott.

-          Hamm- hamm- hamm- mondta, minden egyes falat után. Hirtelen gondolt egyet. Elvette a kanalat az anyukájától.

-          Egyedül szeretnél enni? - Az icike-picike Lencsi baba ránézett az anyukájára.

-         „ b”, „b”!- felelte iruló-piruló arcocskával az icike-picike Lencsi baba.

-          Jól van. Tessék, itt a kanál.

-        „ b”, „b” – válaszolta mosolyogva az icike-picike Lencsi baba. Olykor-olykor koccant-koppant fogacskája az icurka-picurka kiskanálban.  Néha az arcára, a homlokára, sőt a nyakára is került az ennivalóból. Aztán gügyögni kezdett. Nyálbuborékokat fújt.

-          Elég volt? Jól laktál?- kérdezte kedvesen a csöppség édesanyja.

-          „Gagagaga”, „tetetete”, „ b”, „b”!- válaszolta. Aztán nyálbuborékokat fújt.

-          Itt egy törlőkendő. Légy szíves töröld le az asztalt. Az icike-picike Lencsi baba mosolyogva, szorgalmasan törölgetett: föl-le, föl-le, föl-le.

-          Köszönöm szépen. Nagyon ügyes voltál!- dicsérte anyukája. Ezután kivette Lencsi babát az etetőszékből. Letörölte kezét, arcát. Megmosdatta, átöltöztette.

-          „Gagagaga”, „tetetete”- mondogatta jóllakottan az icike-picike Lencsi baba.