Komatál

Eljött a tavasz. Ha nehezen is, ha lassan is, de végül megérkezett.

A süvítő szél elkergette a telet. A cirógató napsugár, a szelíd szellő, az éltető eső előcsalta a hóvirágot, a zsenge füvet, a dalos madárkákat, a rügyeket, a bimbókat és a rovarokat is. A természet hirtelen megtelt élettel, finom illattal, édes dallammal, kellemes zenével, hisz hosszú-hosszú hónapokon át az erdőben, a réteken, sőt még a vízparton is néma csend honolt.

Snoopyéknál a minap megszületett Fifi, a kisnyúl. Mindenki nagyon boldog volt a népes családban, mert már nagyon várták a legifjabb jövevény érkezését.

Hédinek, az idősebbnek a keresztanyukája a még gyenge anyának néhány napig ételt vitt, hogy megerősödjön.

-          Drága uram! Viszek Snoopy asszonyságnak levestésztát, tyúkot, bort és pálinkát, mert még biztosan nincs ereje főzni.

-          Jól teszed, asszony! - A finom étektől hamar erőre kapott az asszonyka. Hozzákezdett, vagyis inkább folytatta a teendőit, és nevelte, tanította a szekérnyi csöppséget is.

-          Kedves, jó szomszédasszony, lennél komaasszony? – kérdezte egyszer, amikor épp a járdát sepregette.

-          Persze, nagyon szívesen.

-          De jó! Köszönöm szépen.

A koma és a komaasszony megköszönte a megtiszteltetést és egy bőségtálat, azaz komatálat küldött a Snoopy családnak ajándékba.

-          Mit gondolsz, ha megtöltöm az ajándékkosarat répákkal, káposztával, mindenféle zöld növénnyel az méltó ajándék?- kérdezte urát a komaasszony.

-          Az! Nagyon fognak neki örülni. De tegyél még hozzá nyugodtan pongyola pitypangot, zellert, céklát, retket és egy flaska vizet is. Ó, és persze pár darab piros tojást is, úgy jelképesen!

-          Rendben. Így ni! Kész is van. Még egy nagy masnival átkötöm az átlátszó fóliát a kosáron.

-          Hű de szép és milyen nagy!

-          Bizony, bizony!- Segíthetünk vinni? – kérdezték lelkesen a nyúlfiak.

-          Igen, de csak a három legnagyobb, a többiek majd legközelebb másban fognak segíteni.

-          Jó!- Viszem én a nagy kosarat. Bolyhos, te hozd légy szíves azt, ami a cifra tányérban van.

-          Jó!- Bözsi, te azt, ami a mázas cserépben van.

-          Jó!

-          Folti, te hozd a bort és a pálinkát. Elbírod?

-          Igen, persze. – Épp hogy elindultak, amikor nem is tudom, hogy hogyan történt, valójában senki se, de egyszer csak Folti megbotlott, vagy talán véletlenül meglökték, tényleg nem tudom, de elesett és fölhöz csapódott a pálinka. Az üveg ezerfelé tört, a nedű pedig kifolyt.

-          Jaj, bocsánat! Bocsánat! – pironkodott szégyenében Folti.

-          Ugyan, semmi baj! Álljatok jól hátra, nehogy valaki megsérüljön. Összeszedem a szilánkokat, így ni, most feltörlöm a pálinkát. A bornak nem esett baja?

-          Nem!- felelte Folti. – Drága, uram! Hozz légy szíves egy másikat a kamrából, szerencsére van még egy üveggel.- Így is történt.

Elindultak hát a szomszédba. Illendően köszöntek, átadták az ajándékokat, majd a jókívánságok után elbúcsúztak és hazamentek.  

Húsvét utáni vasárnap, azaz fehérvasárnap, amikor a szülők és a meghívott vendégek nagy dínomdánomot csaptak, Snoopy uraság bejelentette a következő megszületendő apróság keresztszüleinek a nevét.

Csapra ütöttek egy nagy hordót, azaz a hordó fenekén levő lyukba beleverték a csapot, hogy kisebb edénybe folyathassák ki a tartályban levő italt. Aztán a vendég bakok nekifogtak az ivásnak. Annyit ittak, hogy jól berúgtak. Dülöngéltek jobbra-balra, aztán nekikezdtek dajdajozni! Egyik jobban kurjantgatott tánc közben, mint a másik. Az anyanyulak meg eközben beszélgettek, ettek, ittak.  Hetet ütött az óra.

-          Jó lesz most már asztalt bontani- mondta fennhangon Snoopy uraság.

-          Üsse kő! – mondták a vendégek. –Ettünk, ittunk, jót mulattunk, most búcsúzunk. – Felcihelődött a sok vendégnyúl és elment. Azaz, hogy inkább támolygott, hisz alig álltak a lábukon. Az egyik a küszöbben botlott meg, jól beverte a lábát. A másik a falba ütötte a fejét, a harmadik a könyökét az ajtófélfába és még sorolhatnám. Miután minden elcsendesedett, az asszonyka is rendet rakott, még beszélgettek egy keveset.

-          Ha fiú lesz a kicsi, akkor legyen a neve Barnaby, ha lány, akkor Besszi.

-          Rendben, de tudod kedvesem egy név nem elég, mert a mi családunkban akár öt nyuszi is születhet.

-          Igen tudom-mosolyodott el az anya-de a többin ráérünk még gondolkozni.

-          Tudod-e, hogy már hány kölykünk van?

-          Persze, hogyne tudnám: huszonnégy.

-          A nevüket is fel tudod sorolni?

-          Hogyne tudnám, soroljam?

-          Nem, nem szükséges. – Ezen aztán jót kacagtak, még a hasukat is fogták nevettükben.

Telt, múlt az idő. Fifi is nagyobb lett és már az újabb kölykök megszületését várta a család. Már jól benne jártak a tavaszban, a húsvét is elmúlt. Fifi és testvérei a réten versenyeztek. Hogy mit? Répagyűjtő versenyt rendeztek.

-          Mit gondoltok? Vajon mindig a leggyorsabb nyuszi gyűjtötte össze a legtöbb répát?