Kisrigók és a tavaszébredés

Pirkadt a nap, nagyokat ásított, nyújtózott gyönge sugaraival.

Megcirógatta a földet és minden szundikálót.

-          Ébresztő, hétalvók!- súgta kedvesen.

Hirtelen zsongani kezdett a mező, az erdő, s trilláztak a madarak. Kipattantak a rügyek és csöppnyi méhek döngicséltek itt és ott. Hangyák dolgoztak szorgosan, élelmet vittek a bolyba. Az aranyvesszőt körbe ölelte a friss, zöld pázsit:

- Láttál ilyen szépet? - Benőtte az oldalát a moha, selymet szőtt rá a pók, bársony lába nyomán felébredt a tavasz. Lágyan fújt a szellő. Egy aprócska gyermek hevert a fűben.

Meghallotta a rigó dalát, és a szívét boldogság öntötte el. Hangja valóban csodásan csengett. Aztán lerepült a földre. Valamit találhatott, mert aztán tüstént felszállt a levegőbe. Kíváncsian figyelte. Egy kukacot vitt a szájában. Csöndben követni kezdte. Egy takaros kis fészekhez vezetett az útja. Egy kúszónövény szövevényében volt elrejtve. Benne három pihe-puha tollú, aprócska feketerigó tátogatta picinyke csőrét. Minden egyes kismadár mohón kapott az élelem után.

-          Éhes vagyok, csip csip csipcsirip!

-          Enni kérek, csip-csirip, csip-csirip!

-          Én is, csip csip csipcsirip!- Aztán megérkezett a rigópapa is, ő legyet hozott a torkos fiókáknak.

Miután icipici begyük jól megtelt, jól laktak, elálmosodtak.

Szemük lassan kezdett lecsukódni, majd álomországba repültek.