Kismadarak a nyári forróságban

A napkorong izzó aranyként ragyogott a rét felett, a fűszálak pedig szomjasan hajtották le a fejüket. A tikkasztó hőségben három kismadár gyűlt össze a  réten álló egyetlen fa legalsó, árnyékos ágán, a többiek, ki tudja hol voltak: Csippcsipp, a réti pacsirta, Pelyhes, a mezei veréb, és Pintyőke, az erdei pinty.

– Úgy érzem, mintha ólomszárnyaim lennének! Olyan nehéznek érzem őket! – sóhajtott Csippcsipp, és közelebb húzódott a fatörzshöz. – A réten ma még a szellő is forró levegőt fújt, sőt a virágok illata egészen elnehezült.

– Igazad van – bólintott Pelyhes, miközben megrázta borzas tollait. – Odakint a mezőn a föld teljesen kiszáradt. Amikor a traktorok nyomában porfürdőt veszek, a por is meleg. Bárcsak egy pillanatra megállna az idő, és a nap elbújna egy hatalmas, puha fehér felhő mögé! Arra gondolok, milyen jó lenne most egy jéghideg harmatcsepp a csőrömre!

-Nézzétek, itt a fa tövében áll egy kis kád, tele van friss vízzel! Mártózzunk meg benne! Vajon ki tehette ide?- töprengett hangosan Csippcsipp, de nem sokáig, mert már mindhárman boldogan lubickoltak és kortyolgattak belőle.

-Ki tudja! De, jól esik! Köszönjük, ismeretlen jótevő!- hálálkodott Pelyhes.

-Köszönjük!- Köszönjük!- helyeseltek boldogan a többiek. Miután szomjukat oltották és fürdőztek is egyet, Pintyőke, a társaira kacsintott és így szólt:

– Jöjjetek beljebb az erdőbe, én itt lakom! – hívta őket halk, dallamos hangon. – Itt a lombok között még lakik hűvösség. A fák levelei összefogják a kezeiket, hogy megvédjenek minket a tűző sugaraktól. Tudjátok, mire vágyom a legjobban? Egy hatalmas, hűsítő nyári záporra.

– Ó, egy zápor! – csillant meg Csippcsipp szeme. – Elképzelem, ahogy a nehéz, dundi esőcseppek kopognak a leveleken:- kipp-kopp, kipp-kopp. Ahogy a hűvös víz átmossa a tollainkat, és megtelik a rét minden apró kicserepesedett mélyedése.

– És mekkorákat lehetne fürdeni azokban a tócsákban! – csiripelte lelkesen Pelyhes. – Csak állni a langyos sárban, fröcskölni a vizet, és érezni, hogy a föld újra fellélegzik!

– Addig is, amíg megérkezik a felhő, maradjatok itt velem az árnyékban – mondta Pintyőke kedvesen. – Megosztom veletek az erdő hűvösét. Ha együtt vagyunk, a legforróbb nap is gyorsabban elrepül.

A három kismadár egymás közelében, csendben hallgatta az erdő megnyugtató suttogását, miközben a szívükben már a hűsítő nyári eső lágy dallama szólt, ami egyszer csak megérkezett.

Talán meghallotta kérésüket? Mit gondoltok?