Zsuzsa0302 blogja

Vers
Zsuzsa0302•  2019. augusztus 13. 10:35

Úgy elröppent

Sápadt ajkamra hűvös csókot lehelt az éj, 

zengő húrjain fülembe sugdolózott a szél. 
Altató dalt burukkolt a megfeneklett csönd, 
és lágyan, féltőn cirógatott a fekete föld.

Reám mosolygott ott a fán az alvó kuvik, 
tücsök sem cirregett, - lám, nyugtalanul elbújik! 
Hajladozott a szomorúfűz a tóparton, 
mondd, talán meghallotta, megértette óhajom?

Egyszer csak "új nap virradt", egy remény született, 
mellettem a cédrus is bólogatott módfelett! 
Bársonyos aranyba burkolt a kelő sugár, 
hozzá madár csicsergett. Egy szarka volt: a kufár!

Kék pillangó keringőzött mámortól fűtve, 
ittam vele édes nektárt forrásnál behűtve. 
S mint a hangyáknál jöttek sorra a teendők, 
hajtottam magam, akár a kenus az evezőt.

Majd érdes lett a kezem, redős lett a szemem. 
úgy elröppent az életem, hogy észre se vettem. 
Fény szállt ott fent, ébenbe borult a horizont,- 
tán egy sarj őrzi rólam a rozsdás medaliont?

(hűvös, sápadt, kék, bársony, arany, húrjain, tücsök, hajladozó, sugdolóztak, alvó )

Zsuzsa0302•  2019. június 1. 10:17

A hallgatag csipkeszirt

/félelem, erő, korlát, szabadság, akadály, szenvedély, élet, zöldell, napsugár, mély/

 

 

Mélyen aludt a napsugár,

míg szabadon szállt a szenvedély.

Nem volt korlát, sem akadály,

de ott leselkedett a veszély.

 

Szívekben zöldellt az élet,

és lelkükben sem volt félelem.

Oly felhőtlen volt az öröm,

ám ott fent szállt a köd vészesen!

 

Aztán hirtelen jött a baj,

ó, jaj! Kis lökés s dőlt a hajó.

Vad volt a sodrás, hűs a víz,

s már sehol a turistahajó.

 

Velőt tépő sikoltozás,

fuldoklók, rémült, riadt szemek,

a folyón, s fogolyként alatt

bús, kétségbeesett emberek.

 

Megtört, reményvesztett népek

meredten bámulták a vizet.

Miért, s ki itt a felelős?

Késő! Menthetne már életet?

 

Ott, valahol a közelben

hallgatag, csüggedt a csipkeszirt.

Hol vagy szabadság? Nézd a víz

már fájó könnyekkel teli sírt.

 

Győzött a nagy és az erős,

legyőzte a gyengét, védtelent.

Miért ilyen ez az élet?

Ébredjetek fel már emberek!

 


Zsuzsa0302•  2019. május 4. 11:01

Nefelejcs

Mily szelíden ring minden virág,

s súgnak- búgnak a szélvész - paripák.

Téged simít az akácvirág,

mert ma hozzád szólnak a szép imák.

 

Hajnali fényben mennyi brokát,

ébredő földből nőtt apró csodák!

Megcsókolják lépteid nyomát,

türkizkék szemeid könnyzáporát.

 

Még a patak is neked csobog,

zúg az erdő, a rigó is locsog.

Apró kis szíve érted dobog,

gyémánt könnyed orcádon túlcsorog.

 

Nézd! Nefelejcs nyílt a kapudban-

csak is neked nyílt ki, ugye tudtad?

Hogy vagy nekünk, jó ez a tudat,

te vagy a jóság, a jóindulat.

 

Megvigasztaltál, ha könnyeztünk,

általad igaz emberré lettünk.

Nagyra becsülünk, hiszen nekünk

jó anyánk egy van, s azt benned leljük!

 

Te voltál, s vagy a jóindulat,

adtál melegséget otthonunknak.

Egyengetted rögös utunkat,

segítetted a boldogságunkat.

 

Ha látunk oly nyugodt a lelkünk,

két karodban békességre lelünk.

Gyermeked vagyunk, "nagyok" leszünk,

ó, hiszen szárnyakat adtál nekünk!

 

Zsuzsa0302•  2019. április 29. 15:47

Édesanyám ne sírj!

Édesanyám ne sírj, miért hullik könnyed?

Még a kedvenc virágod is csókkal ölel.

Nézd, a Nap az égen csak neked mosolyog,

szél cirógatja féltőn redős homlokod!

Látod a selymes füvet, pillangós rétet?

Mondok néked, mint hajdan te szép meséket.

Neked csivitel édesen a csalogány,

kék íriszed simul e bársonyos csodán.

Hadd foghassam meg a két meggyötört kezed,

oly jó, hogy itt vagy közel, mellettem, velem! 

 

Oly szép vagy te most is, mint annak idején,

mikor vágyakoztál az álmok szigetén!

Édesanyám ne sírj, cirógass most újra,

ott leszek fázós éjjelen melléd bújva.

Ott leszek, ha magányos vagy, ha szólítasz,

szeretlek ölellek, rám mindig számíthatsz.

Féltelek, oly gyönge lettél, mint e virág,

hallgassuk együtt, mit súg e megkapó táj!

Egy ősz tincset simítok el az arcodon,

mily rossz lenne nélküled, arra gondolok.

 

Maradj még, itt, örökké, mellettem, velem,

hadd fogjam sok mindent megért, dolgos kezed.

Tekintsünk a kertünkbe vetett csodákra, 

ott is lelek szerető szíved nyomára. 

Egy kis virág, mi kérges kezed nyomán nőtt,

oly parány, s mely álmoddal, vágyaddal átszőtt.

Magamban érzem friss kalácsod illatát,

s látom azt a kedves gyermekkori tanyát-

emlékszel amikor először csacsogtam?

Vagy ha hiányoztál, és érted nyafogtam? 

 

Te azonnal ott voltál, mindig a bajban,

akkor is, amikor beteg voltam- hajdan.

Számíthattam rád. Erőt adtál és irányt, 

s én a kezemmel tépett kerti tulipánt.

Ha hívsz suhanok hozzád víg lepkeszárnyon,

hogy jól vagy? - A szememmel tüstént kell látnom!

De most ne félj! Érzed? Viszonzok minden jót!

Vágysz rá? Megfőzöm neked a kedvenc lecsód!

Csak egy aprócska mosolyt kérek most tőled,

már többé sose mozdulok el mellőled!

 


Zsuzsa0302•  2019. április 23. 16:14

Hol vagy kikelet?

Hol vagy kikelet?
Terhedet cipeled?
Múltat temesd el,
nézd, a friss ligetet!
 
Mesés vagy nekem!
A reményt elvetem,
magját ültetem,
fakaszd a rügyeket! 

Fátyladat viseled?
Kis csíz énekelj,
hegeszd a sebeket.
Fogd az ecsetet,
 
adj fényt, színeket, 
öntözd a réteket! 
Tavasz szeretlek,
elcsented szívemet!



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom