Zsuzsa0302 blogja

Novella
Zsuzsa0302•  2018. december 30. 12:20

Hajszálon múlt

Vegyes izgalommal készülődtem az útra. Emlékszem tavaly milyen jól éreztük magunkat, milyen szép helyeken jártunk a családommal. Idén a gyerekek nem tudtak velünk jönni, így a párommal utaztunk. Kicsit szomorú voltam, hisz még sohase nyaraltunk nélkülük. Ahogy emelkedett a repülő a levegőben egyre feljebb és feljebb, néztem az egyre törpülő kis hazánkat. Kíváncsian figyeltem a Dunát, majd a Balatont, aztán a felhőkben gyönyörködtem. Mindegyik más és más volt. Közben felszolgálták az ételt: tészta pörkölttel, kis sütemény. Utána forró tea és kávé- én azt kértem. Miután elfogyasztottam, tovább nézegettem a felhőbárányokat, majd az előttem elterülő tejszínhabfelhőt. Mint a gyermek, úgy révedeztem el különleges formájukon. Még felismerni is véltem egy- két alakot. A párom jóízűen elbóbiskolt. -Ó, de kár, hogy most nincsenek velünk a gyerekek! - gondoltam. Pár pillanat múlva furcsa érzésem lett, a párom is felébredt. Hirtelen zuhanni kezdett a repülő. Kioldódtak a maszkok, lengtek mindenütt. Igyekeztem gyorsan magamra tenni, közben a jobb kezemmel az orrom előtt tartottam. Páromra néztem, neki is sikerült felvenni. Egymásra néztünk. Gyorsan igazított a maszkomon, majd megfogtuk egymás kezét. Nem szóltunk. Némán ültem, dübörgő szívvel, közben velőt tépő sikítás és pánikhangulat kavargott a gépen, kisgyerekek sírtak, zokogtak anyjuk karjaiban. Közben a stewardessek mosolyogva próbálták uralni a helyzetet, nyugtatták a sikoltozó gyerekeket, asszonyokat, a pilóta is mondott valamit, de nem értettem. A légi marsall, akit láttam felszálláskor fogalmam sincs it csinált, nem érzékeltem. Csak így utólag jutott az eszembe. Csak néztem ki magam elé bambán, kábán. Néztem előre meredten, fejem se mozdult. Mintha oda lett volna betonozva. Mintha csak a testem lett volna ott. Semmit se tudtam tenni, a biztonsági öv és a gép fogja voltam a tenger fölött és csak zuhantunk és zuhantunk. Oly sok minden lepergett előttem, sírás kerülgetett, de magamba fojtottam, csak a szívem dübörgött eszeveszettül. Aztán egyszer csak vége lett. A gép repült tovább, mintha mi se történt volna. Az emberek is még ha nehezen is, de megnyugodtak. - Most is fojtogat a sírás, ahogy írom, pedig azóta három hónap eltelt. – Majd elkezdett landolni a repülő, s egyszer csak megállt. Mindenki tapsviharban tört ki. -De jó, hogy nem jöttek velünk a gyerekek! - gondoltam magamban, immár megkönnyebbülten, de még mindig szite zombiként. Leszálltunk a gépről a csomagokkal, túljutottunk az átvizsgáláson, kiléptünk az épületből. „Ott kint pihent a tenger, cirógatta a lágy Napsugár, átölelte sok pálma, égig érő, meseszép, sudár. Békés dzsungel vigasztalt, balzsammal gyógyította szívem, aromája, varázsa egy álomországba repített.”október 06 2018 14:59:00

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom