Zsuzsa blogja

Irodalom
Zsuzsa0302•  2024. október 22. 10:12

Ha jól fogsz viselkedni egész héten…

Hol volt, hol nem volt, valahol csak volt, de lehet, hogy mégsem? No, mindegy, azért csak elmesélem. Boti és Bogi egy testvérpár volt. A liget közelében laktak egy bérlakásban. Nem voltak szegények, de gazdagok se.

Szüleik nagyon sokat, éjt nappallá téve dolgoztak a betevőért. Így nem is volt csoda az, hogy mindig fáradtak voltak.

A gyerekekre épp a szomszéd vigyázott. Megcsörrent a kulcs a lyukban, a gyerekek meghallották, illedelmesen elköszöntek, és ahogy csak tudtak, siettek az anyukájuk elé.  Épp elérték, még mielőtt bement volna a lakásba lepakolni a vásárolt élelmiszereket.

-          Szervusz, drága édesanya, már úgy vártalak! – köszöntötték odabújva hozzá.

-          Szervusztok, drága gyermekeim! – nézett rájuk meggyötört tekintettel. Ettetek Manyi néninél? Nem vagytok éhesek?

-          Igen ettünk, nem vagyunk éhesek.- felelték.

-          Mi volt ma az iskolában? – kérdezte, miközben a helyére rakta az élelmet.

-          Nem vittem el a tornafelszerelésem- mondta Boti, ezért megszidott a tanító bácsi.

-          Állj be a sarokba és gondolkodjál! – mordult rá dühösen az anyukája.

-          Dicséretet kaptam! – felelte Bogi.

-          Miért?

-          Azért, mert minden órán csöndben voltam és a szünetben se szaladgáltam, mint a többiek. - Közben nekikezdett a főzéshez.

-          Segíthetek a rántást kavargatni? – kérdezte mosolyogva Bogi.

-          Ha szeretnéd!

-          Igen!- így megkapta a fakanalat. Bogi buzgón kevergette.

-          Vigyázz, mert megég! Azonnal add ide a fakanalat és menj a szobádba!- kiáltott rá. A kislány ijedtében összerezzent és könnyes szemmel iszkolt be a szobájába.  

-          Boti kész van a leckéd?

-          Még nincs teljesen.

-          Akkor menj és fejezd be! – Így is történt. Miután elkészültek a házi feladattal, összepakolták a felszerelésüket, és játszani kezdtek. Bogi a babájával, Boti a legóval. Közben az édesapjuk is hazajött.

-          Szervusz, drága apuka! De jó, hogy itt vagy!- örvendeztek a kicsik.

-          Mi történt ma?

-          Megszidott anya, és a tanító néni is, mert nem vittem el a tornafelszerelésem az iskolába!

-          Semmi baj kincsem, máskor figyelmesebben pakolj be a táskádba! – ölelte át Botit.

-          Rendben!

-          Engem anya bezavart a szobába, mert félt, hogy megégetem a rántást!- panaszolta Bogi. – Édesapja nem szólt semmit, csak megcirógatta a kicsi buksiját.

-          Úgy látom kész a vacsora, gyertek együnk. Mindenki nekilátott. Tapintható volt a csend, még a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Miután befejezték az evést, megköszönték és megkezdték a készülődést a lefekvéshez. Másnap jókedvűen készült mindenki, a kicsik az iskolába, szülők a munkába. 

Délután volt. A gyerekek hazatértek az iskolából, szüleik is fáradtan a munkából, ugyanúgy, mint minden nap. A kicsikre ma is a szomszéd néni vigyázott.

Megcsörrent a kulcs a lyukban, a gyerekek meghallották, illedelmesen elköszöntek, és ahogy csak tudtak, siettek az anyukájuk elé.  Épp elérték, még mielőtt bement volna a lakásba lepakolni a vásárolt élelmiszereket. Ma csak kenyeret és tejet vett.

-          Szervusz, drága édesanya, már úgy vártalak! – odabújtak hozzá, úgy köszöntötték.

-          Szervusztok, drága gyermekeim! – nézett rájuk nyúzott tekintettel. Ettetek Manyi néninél? Nem vagytok éhesek?

-          Igen ettünk, nem vagyunk éhesek.- felelték és bementek a szobájukba.

-          Mi volt ma az iskolában? – kérdezte.

-          Semmi különös. - felelték.

-          Miután elkészültek a házi feladattal, összepakolták a felszerelésüket, játszani kezdtek. Bogi a babájával, Boti a legóval. Közben az édesapjuk is hazajött.

-          Szervusz, drága apuka! De jó, hogy itt vagy!- örvendeztek a kicsik.

-          Mi történt ma?

-          Semmi! – felelte Boti.

-          Dicséretet kaptam! – felelte Bogi.

-          Miért?

-          Mert ma is minden órán csöndben voltam és a szünetben se szaladgáltam úgy, mint a többiek. – apukájuk megölelgette őket.

-          Látom kész a vacsora, gyertek együnk. Mindenki nekilátott. Tapintható volt a csend, még a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Miután befejezték az evést, megköszönték és megkezdték a készülődést a lefekvéshez. Azaz még előtte Boti:

-          Szombaton születésnapi buli lesz Bubiéknál. Hét éves lesz. Elmehetek? – intézte a kérdést szüleihez.

-          Ha jól fogsz viselkedni egész héten, és azt teszed, amit mondok, akkor igen!- válaszolta édesanyja.

-          Rendben. Bogi is felbátorodott.

-          Vasárnap születésnapi buli lesz Barbiéknál. Nyolc éves lesz és engem is meghívott. Elmehetek? – intézte a kérdést szüleihez.

-          Hánykor kezdődik?

-          Délután három órakor.

-          Rendben. De négyre itthon kell lenned!- válaszolta édesanyja.

-          Igen anyukám, köszönöm.

-          Szívesen. – Örömmel készülődtek a lefekvéshez. Azon gondolkodtak, mivel ajándékozzák meg az ünnepeltet. Hamarosan édes álomba szenderültek. Teltek- múltak a napok, péntek lett.

-          Jókedvűen készült mindenki, a kicsik az iskolába, szülők a munkába. Délután volt, a gyerekek hazatértek az iskolából, a szüleik is fáradtan a munkából, ugyanúgy, mint minden nap. A kicsikre ma is a szomszéd vigyázott.

Megcsörrent a kulcs a lyukban, a gyerekek elköszöntek, és ahogy csak tudtak, siettek az anyukájuk elé.  Épp elérték, még mielőtt bement volna a lakásba.

-          Szervusz, drága édesanya, már úgy vártalak! – köszöntötték.

-          Szervusztok, drága gyermekeim! – nézett rájuk kimerülten. Ettetek Manyi néninél? Nem vagytok éhesek?

Igen ettünk, nem vagyunk éhesek.- felelték.

-          Minden rendben volt ma az iskolában?

-          Igen! – felelte lesütött szemmel Boti. Valójában nem, mert a szünetben az új osztálytárs ma is, mint egész héten ki tudja, hogy miért, de folyamatosan piszkálta.  Botinak elfogyott a türelme és meglökte. Ezt meglátta a tanító néni és megszidta.

-          Igen! - felelte lesütött szemmel Bogi. Valójában nem, mert, amikor az osztálytársai megtudták, hogy csak egy órára lett elengedve a buliba, kinevették. Neki meg olyan rosszul esett, hogy megcibálta Trixi haját. Ezt meglátta a tanító néni és őt is megszidta. Közben az édesapjuk is hazaért a munkából.

-           Szervusz, drága apuka! De jó, hogy itt vagy!- örvendeztek a kicsik.

-          Mi történt ma?

-          Semmi! – felelte Boti.

-          Semmi! – felelte Bogi. Apukájuk szokás szerint magához ölelte őket.

-          Úgy látom kész a vacsora, gyertek együnk. Mindenki nekilátott. Csendben, szótlanul ettek.  Miután befejezték, megköszönték és bementek a szobájukba, hogy befejezzék a házi feladatot. Hétvégén nem lett volna jó evvel foglalkozni. Megkezdték a készülődést a lefekvéshez, amikor megcsörrent a telefon.

-          Jó estét kívánok! Boti tanító nénije vagyok. Nem zavarok?

-          Jó estét kívánok! Nem, dehogy! - Nézett meglepetten az édesanya maga elé.

-          Azért telefonálok- bár szerintem már tudja-, mert biztosan elmondta Boti azt, hogy mi történt ma. Meglökte az egyik osztálytársát, aki ezután elesett. A mi osztályunkban ez elfogadhatatlan. – Az anya tekintete gondterhes lett. Egy ideig még beszélgettek erről-arról, aztán elköszöntek egymástól.  Épp indult volna a kicsi szobája felé, amikor újfent megcsörrent a telefon. Felvette.

-          Jó estét kívánok! Bogi tanító nénije vagyok. Nem zavarok?

-          Jó estét kívánok! Nem, dehogy! – csodálkozott az édesanya.

-          Azért telefonálok, - bár szerintem már tudja-, mert biztosan elmondta Bogi, hogy ma meghúzta az egyik osztálytársa haját. – Az anya tekintete elkomorult. Egy ideig még beszélgettek, aztán elköszöntek egymástól.  Haragosan indult a gyerekek szobája felé.

-          Mi történt? – nézett rá kérdőn a családfő.

-          Mindjárt megtudod! – felelte bosszúsan.

-          Gyertek csak ide! – hívta őket baljósló hangnemben. A kicsik szorongva, reszkető kézzel, lehorgasztott fejjel mentek a szüleik elé.

Most hívott a tanító néni. Mit képzeltek? Hogy viselkedtek az iskolában? Ráadásul, amikor kérdeztem, hogy: - mi történt az iskolában – azt mondtátok, hogy semmi. Helyettetek is szégyelltem magam. Természetesen egyikőtök se mehet el hétvégén.

-          De édesanya! – kezdett bele Boti. – Az történt, hogy…- Elég, ne keress kifogást! Menj be a szobádba és ne is lássalak! Ahogy mondtam, nem mehetsz el a zsúrra!- a kicsi zokogva futott be a szobájába.

-          De anyukám! Drága anyukám! – kezdett bele Bogi. – Az történt, hogy…- Elég, te se keress kifogást! Menj be a szobádba! Ahogy mondtam, nem mehetsz el a buliba!- a kicsi sírva-ríva futott be a szobájába.

-          Nagyon szigorú voltál hozzájuk. Ráadásul azt se tudod, hogy valójában mi történt. Őket is meg kellett volna hallgatni!

-          Te csak ne szólj bele! – az apa elcsöndesedett és elkomorodva ment az ágyába. Egész éjjel forgolódtak, sehogy se jött álom a szemükre. A kicsik is sírva, könnyektől átázott párnán aludtak el.

A szülők nagyon korán ébredtek.

-          Beszélnünk kell!- intézte a szavakat komoly képpel a férj. – Ez így nem mehet tovább.

-          Tudom.

-          Jól állunk anyagilag, még ha nem is vagyunk gazdagok. Kérlek, dolgozz fele annyi ideig. Nagyon kimerült vagy. Ezért vagy feszült is. Ha mégis anyagi gondjaink támadnának, leülünk, megbeszéljük és igyekszünk megoldást találni rá.

-          Igen, igazad van, már gondolkodtam ezen. Hétfőn beszélek a főnökömmel. A gyerekeknek kipihent, jókedvű anyukára van szükségük. Aki kellőképpen odafigyel rájuk és mindig számítani lehet rá.

-          Igen, én is így gondolom! Még semmire sincs késő. – A férj lágyan, pihe-puha csókot lehelt felesége homlokára és elment tenni-venni, a dolgára.  A feleség pedig bement Boti szobájába, aki épp akkor nyitotta ki a szemét.

-          Beszélnünk kell. Ne haragudj, hogy mostanában feszült voltam és nem jól reagáltam a dolgokra. Kérlek, meséld el, hogy mi is történt valójában az iskolában.

-          Az történt, hogy az új osztálytárs tegnap is, mint egész héten ki tudja, hogy miért, de folyamatosan piszkált.  Egyszer csak elfogyott a türelmem, meglöktem és elesett. Ezt meglátta a tanító néni és megszidott.

-          Mi történt vele?

-          Semmi, a haja szála se görbült meg.

-          Értem. Nem helyeslem az ilyen viselkedést egyik fél részéről se. Azt kellett volna tenned, hogy szólsz a tanító néninek. Ő tudja, hogy ilyenkor mit kell tenni.

-          Tudott róla, már szóltam is neki, de hiába. Vele mindig problémák voltak. Ezért is hozták át ide, hátha itt másképp lesz. De hiába.

-          Sajnálom. Ne haragudj. Természetesen elmehetsz a buliba. De próbáld meg kerülni a nézeteltéréseket. Ha helyzet van, kérj segítséget.

-          Rendben! Köszönöm szépen!- ujjongott Boti. Édesanyja ezután bement Bogi szobájába is, aki épp az ágyban búslakodott.

-          Beszélnünk kell. Ne haragudj, hogy mostanában feszült voltam és nem jól reagáltam a dolgokra. Kérlek, meséld el, hogy mi is történt valójában az iskolában.

-          Az történt, hogy amikor az osztálytársaim megtudták, hogy csak egy órára lettem elengedve a buliba, kinevettek. Nekem meg ez olyan rosszul esett, hogy megcibáltam Trixi haját. Ezt meglátta a tanító néni és megszidott.

-          Mi történt Trixivel?

-          Semmi, a haja szála se görbült meg.

-          Értem. Nem helyeslem az ilyen viselkedést egyik fél részéről se. Azt kellett volna tenned, hogy szólsz a tanító néninek. Ő tudja, hogy ilyenkor mit kell tenni.

-          Igen, tudom. De hirtelen történt, nem gondolkoztam.

-          Természetesen elmehetsz a buliba, háromtól hat óráig. De próbáld meg kerülni a nézeteltéréseket. Ha helyzet van, kérj segítséget.

-          Rendben! Köszönöm szépen!- örvendezett Bogi.

Ettől a naptól kezdve minden megváltozott. Édesanyjuk fele annyit dolgozott. Szomszéd néni helyett ő várta tárt karokkal, finom ebéddel és mosolyogva csemetéit. Tanulás után, amikor csak tehették, kimentek a ligetbe sétálni, labdázni, vagy kerékpározni, hétvégén pedig az egész család kirándulni. Nem volt többé rosszkedv, vita és veszekedés sem.

Így volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána!