Zsuzsa blogja
GyerekeknekKisrigók és a tavaszébredés
Pirkadt a nap, nagyokat ásított, nyújtózott gyönge sugaraival.
Megcirógatta a földet és minden szundikálót.
- Ébresztő, hétalvók!- súgta kedvesen.
Hirtelen zsongani kezdett a mező, az erdő, s trilláztak a madarak. Kipattantak a rügyek és csöppnyi méhek döngicséltek itt és ott. Hangyák dolgoztak szorgosan, élelmet vittek a bolyba. Az aranyvesszőt körbe ölelte a friss, zöld pázsit:
- Láttál ilyen szépet? - Benőtte az oldalát a moha, selymet szőtt rá a pók, bársony lába nyomán felébredt a tavasz. Lágyan fújt a szellő. Egy aprócska gyermek hevert a fűben.
Meghallotta a rigó dalát, és a szívét boldogság öntötte el. Hangja valóban csodásan csengett. Aztán lerepült a földre. Valamit találhatott, mert aztán tüstént felszállt a levegőbe. Kíváncsian figyelte. Egy kukacot vitt a szájában. Csöndben követni kezdte. Egy takaros kis fészekhez vezetett az útja. Egy kúszónövény szövevényében volt elrejtve. Benne három pihe-puha tollú, aprócska feketerigó tátogatta picinyke csőrét. Minden egyes kismadár mohón kapott az élelem után.
- Éhes vagyok, csip csip csipcsirip!
- Enni kérek, csip-csirip, csip-csirip!
- Én is, csip csip csipcsirip!- Aztán megérkezett a rigópapa is, ő legyet hozott a torkos fiókáknak.
Miután icipici begyük jól megtelt, jól laktak, elálmosodtak.
Szemük lassan kezdett lecsukódni, majd álomországba repültek.
Nyalóka róka
Tyúkanyó a tojásain ült már egy jó ideje. Volt neki két csibéje, akik rettentően unatkoztak. Ezért úgy döntöttek, kimennek a rétre kapirgálni.
A réten méhek duruzsoltak, katicabogarak röppentek, egyik virágról a másikra. Lepkék fogócskáztak, a sárga színű a kékkel és a pirossal. A csibék hasukat fogták nevettükben, jókat kacarásztak, amikor az egyik pillének az utolsó pillanatban sikerült kitérni a másik elől.
Egyszer csak, ahogy keresgéltek, kapirgáltak, találtak a földön egy nyalókát. Az egyik fölkapta. Nézte, forgatta, - ez nyalóka róka!- kiáltott föl örömmel.
- No, ezt megeszem, csip-csip, csip-csip! – mondta.
- Én, eszem meg, csip-csip, csip-csip!- vágta rá a másik. Ezen aztán jól összekaptak. Vitatkoztak, veszekedtek. Észre se vették, hogy mellettük termett a farkas.
- Min veszekedtek? – kérdezte.
- Találtam egy nyalóka rókát-, kezdte az egyik csibe, és mondta, és mondta, azaz, hogy csipogta, míg a farkas egyszer csak kikapta a kezéből és elszaladt vele. A két kis csibe egy darabig szomorúan nézett utána.
- Menjünk haza!- mondta búsan az egyik csibe.
- Rendben!- felelte bánatosan a másik.
Mire hazaértek, tyúkanyó is felállt a tojásról, mellette totyogott egy aprócska kiscsibe: - csip-csip, csip-csip!- csipogta.
Tél úrfi
Óvatosan, csendben takarta be a földet a hólepel, hogy ki alatta szundikált, fel ne ébressze, és pihe-puha palásttal, hogy ne fázzon.
Ágak hajlottak a kristályok súlya alatt, míg a lágy fuvallat boldogan csilingelt. Tál úrfi lába alatt ropogott a friss selyemtakaró. Mosolya gyöngyházként ragyogott. Csend honolt, az erdő, a mező, a rét békésen szendergett.
Kíváncsian kandikált ki a hó alól három pár hosszú, tapsifül, majd nemsokkal később a gazdájuk is, a nyulacskák.
Vidáman játszadoztak a hatalmas hóban, jó messzire kerültek otthonuktól. Egyszer csak feltűnt a vörösbundás, a róka. A nyulacskák nagyon megijedtek.
- Hova bújjunk? Hova bújjunk?- toporogtak rémülten.
- Menjünk a laska gombához - mondta az első nyulacska -, majd elbújunk a kalapja alatt.
Meg is érkeztek a laska gombához, és kérlelni kezdték:
- Kedves gomba, rejts el a kalapod alatt, hadd bújjunk el a róka elől!
De a gomba így felelt:
- Téged szívesen elbújtatlak, de a többieket nem, mert többen nem férnek alám.
Erre egymásra néztek, majd így feleltek a gombának:
- Akkor inkább máshol keresünk menedéket.
A gomba megvonta a gallérját, de nem bújtatta el őket a kalapja alá. A róka meg csak jött, egyre közelebb, annak ellenére, hogy Tél úrfi vastag jégtakarót terített elé, amin állandóan csúszkált. Aztán egyszer csak elcsúszott. Fenékre ült, aztán elhasalt, ilyenkor a négy lába négyfelé meredezett. Bosszankodott is nagyon a vörösbundás.
- Hova bújjunk? Hova bújjunk?- toporogtak reszketve a félelemtől.
- Nézzétek! Itt egy hatalmas levélkupac. Bújjunk alá. - mondta a második nyulacska.
Ekkor megmozdult a levélkupac és egy ásító süni nézett ki alóla csipás szemekkel. Szépen, kérlelni kezdték:
- Kis süni, engedj be a kupacod alá, hadd bújjunk el a róka elől!
De a kis süni így felelt:
- A népes családom lakik itt, így nem tudlak benneteket beengedni.
Erre a második nyulacska így felelt:
- Akkor inkább máshol keresünk menedéket!
A süni megvonta tüskés hátát, de nem bújtatta el őket a kupac alá, ezért inkább összegömbölyödve visszagurult a levélhalom alá. Az róka meg egyre jobban közelített. Szerencsére még nem vette őket észre. Ráadásul Tél úrfi is megnehezítette a dolgát az egyre erősebben fújó szél miatt, mert egyre nehezebben haladt előre.
- Hova bújjunk? Hova bújjunk?- toporogtak tovább rémülten.
- Nézzétek, ott a csipkebokor! - mondta a harmadik nyulacska -, bújjunk a tövéhez.
- Kedves csipkebokor! Bújtass el az ágaid alá, hadd bújjunk el a róka elől.
A csipkebokor, azaz a vadrózsabokor kedvesen így felelt:
-Gyertek, csak nyugodtan! Bújjatok be alám, de csak óvatosan! A szúrós tüskéim majd megvédenek a vörösbundás róka elől.
- Köszönjük szépen!
- Nagyon szívesen!- mosolyodott el a csipkebokor. Éppen csak hogy elbújtak, összekucorodva lapultak a nagy hóban, a bokor tövében, mire odaért a róka. Szimatolt és egyre csak szimatolt.
- Itt nyulacskáknak kell lenni! Érzem a szagukat. Rettentően éhes vagyok, napok óta nem ettem. Majd kiugrik a szemem az éhségtől. A nyulacskák pedig finom falatok- és nyalogatta a száját, már a gondolatától is. Azonban sehogy se tudott hozzájuk közel férkőzni, mert a szúrós tüskék minduntalan megszurkálták őkelmét.
- Aúúúú! Aúúúú! Aúúú!- kiáltott föl ilyenkor. Egy darabig még próbálkozott őket elérni, rafináltan hívogatta, csalogatta őket, de a nyulacskák egymás mellé szorosan összebújva lapultak a vadrózsabokorban. Egyszer csak megunta és elment.
- Gyertek elő nyugodtan, elmúlt a veszély! – hívta őket elő a bokor.
Ha a csipkebokor nem lett volna ilyen jószívű, és Jég úrfi se segített volna a nyulacskáknak, akkor az én mesém is tovább tartott volna!
Mókuskák a botanikus kertben
A botanikus kertben ugrabugrált Makkos Mókus és népes családja. Gyönyörű idő volt. A tiszta égen bárányfelhők úszkáltak.
Tátott szájjal, ámulattal gyönyörködtek bennük a mókuskák. Egy egész sor csodás forma rajzolódott ki a gondolataikban. Makkos Mókus egyszer csak megszólalt:
- Nézzétek, az egy cica! Lefetyeli a tejet.
- Igen, én is látom!
- Én is!
- Én is!- felelték álmélkodva. Ekkor a testvérei is rákezdték:
- Ott egy szarvas, látszik a két agancsa és a négy lába.
- Én azt nézem, hogy változnak percről-percre a felhők. Biztosan szomjaztak, mert egyre jobban duzzadnak. – jelentette ki Makkos Mókus.
- Mitől hízol kedves felhő?- kérdezte.
- Köszönöm kérdésed. A folyók, a tavak, a tengerek vize, ahogy párolog, a pára felszáll a levegőbe, és én attól hízom. – felelte.
- Értem. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésemre.
- Nagyon szívesen.
- Nézzétek, az egy kisbárány, a göndör szőrével, mellette az anyukája! Legelnek az égi réten.- mutatott fel az egyik fellegre jókedvűen az egyik mókuska.
- Igen. - Láttak púposteve alakút, lombosfa alakút, két nyuszit, akik átölelik egymást, aztán vattacukor formájút és fagyit nyaló zsiráfot. Addig-addig ábrándoztak az ég felé nézve a verőfényes, kellemes időben, amíg egyszer csak azon kapták magukat, hogy a felhő, gomolyogni kezdett felettünk.
- Haragszol valamiért kedves felhő? Miért gomolyogsz? - kérdezte Makkos Mókus.
- Nem, dehogy haragszom! Azonban lassan megtelek és eső fog hullani belőlem a földre, a talajba.
- Utána mi fog történni?
- A földfelszín alatt folydogáló víz összegyűlik és forrásokban bukkan ismét fel a felszínre. Azokból kis csermely, kis patak lesz, amely folyóvá duzzadva fut bele a tengerbe, s az óceánba.
- Igen? Aztán mi fog történni? – érdeklődött tovább Makkos Mókuska.
- Várj, már tudom! Inkább én folytatom. A folyók, a tavak, a tengerek vize, ahogy párolog, a pára felszáll a levegőbe és te újból megduzzadsz és kezdődik minden elölről.
- Igen, így van. Nagyon jól mondtad. Hogy te milyen okos vagy!
- Köszönöm a dicsérő szavakat, és hogy válaszoltál minden kérdésemre.
- Nagyon szívesen. Van még annyi idő, hogy befejezzük a sétát ezen a csodaszép helyen?
- Természetesen van, menjetek csak egészen nyugodtan. Gyönyörködj testvéreiddel együtt úgy, ahogy én is szoktam tenni nap, mint nap.- Tovább sétáltak a mókuskák a virágok, cserjék és magas fák között, kanyargós utakon, melyeket tisztások kereszteztek, amikor eléjük tárult egy szépséges tó. A tóban békák kuruttyoltak, halacskák fickándoztak. Szitakötővel beszélgetett a vízipók. Egy ideig hallgatták őket. A közelben vízesés csobogott, így a varázsos hang egy időre elterelte figyelmüket, majd egy barlangszerű alagút vezette őket tovább a sziklás domboldalakon, és a patak partján.
Egyszer csak egy varázslatos kerthez érkeztek. Finom illatok csábították, vonzották őket oda. Volt ott minden, amiről csak álmodni lehetett: bársonyvirág, vasfű, rézvirág, hibiszkusz, bíborka, kasvirág, kúpvirág, rózsa, kokárdavirág, és még sorolhatnám akár késő estig is, annyi gyönyörűség nyílt. Makkos Mókuska sóvárogva csodálta a hangulatos kertet. A közelben egy bódé állt, ahol virágot árult egy idős néni. Egy pillanatra odavonzotta a tekintetüket.
- De jó lenne venni egy-két cserepes virágot, hogy csinosabb legyen az otthonunk!- szólt Makkos Mókus.
- De jó ötlet!- örvendeztek a többiek. Meghallották ezt a virágok:
- Engem vegyetek meg!- kérlelte őket a bársonyvirág.
- Engem!- mondta a kúpvirág.
- Engem, mert nekem lila, piros és fehér pom-pom szerű virágaim vannak. – kérlelte a bíborka.
- Hű, most melyik legyen, hisz mind gyönyörű!- töprengett Makkos Mókuska.
- Nem tudjuk. Nagyon nehéz a döntés.- válaszolták a testvérei.
- Te dönts Makkos Mókus, mi megbízunk az ízlésedben és te tudod, hogy mi a legjobb választás.
- Hát jó. Akkor legyen a verbéna. Ez a virág terjeszkedik és lépcsőzetes, leboruló látványt fog nyújtani. Teszünk mellé karót és azon fel is tud majd kapaszkodni.
- Ez nem gyógynövény? – kíváncsiskodtak a mókuskák.
- Dehogynem, az is! A verbéna, vagy vasfű megfázás esetén kitisztítja az orrüregeket és a légutakat. Sőt! Ha nem bírsz enni, nincs étvágyad ez a szépséges növény ebben is segít.
- Jól választottál Makkos Mókus. – dicsérték testvérei.
A felhő, amelyik nemrég gomolyogni kezdett felettünk, már megváltozott. Alacsonyan járt, sötét, sűrű és formátlan lett.
- Nézzétek, olyan az alakja, mint egy lepelnek, egy takarónak!- kiáltott föl az egyik mókuska.
- Lassan indulnunk kell, mert mindjárt esni fog.- nézett az ég felé Makkos Mókus is. Ekkor az orrára csöppent egy cseppecske, aztán még egy és még egy.
- Menjünk haza!- felelték vidáman a testvérei. Makkos Mókus vitte a cserepes virágot, a többiek előtte ugra-bugráltak. Éppen jókor értek haza, mert a cseppecskék egyre szaporábban roptak.
Ablakukba tették a szépséges verbénát, s onnan nézték az esőcseppek táncát.
Mitől pöttyös kicsi Panka teste?
Egyik reggel kicsi Panka fejfájással ébredt. Ráadásul rázta a hideg, émelygett a gyomra, fájt a hasa,- és a torka. Nyelni se tudott.
- Mi a baj kicsi lányom?
- Kérdezte aggódva az édesanyja. Milyen forró a homlokod! Hiszen te lázas vagy! Sajnos így nem mehetsz óvodába.
- Mi lesz Natival? Vár engem. Megbeszéltük, hogy mindketten pörgős szoknyába megyünk.- felelte alig halhatóan, gyengén, rekedtes hangon.
- Majd felhívom az anyukáját telefonon. Elmondom neki, hogy beteg vagy. Ha meggyógyultál, akkor természetesen mehetsz a pörgős szoknyádban. Semmi akadálya. - De ezt már kicsi Panka lehet, hogy nem is hallotta, mert mély álomba szenderült. Amikor újra felébredt, a doktor bácsi állt az ágya mellett, száját és az orrát eltakaró maszkban.
- Szervusz, kicsi Panka! Hogy érzed magad?
- Csókolom doktor bácsi! Beteg vagyok.- nyöszörögte alig hallhatóan.
- Megvizsgállak. Légy szíves nyújtsd ki a nyelved! Látom, hogy fehér lepedékek vannak rajta. A mandulád meg vörös és be van gyulladva. Ezért fáj. Mutasd légy szíves a tested!
Nézze, édesanya! Sűrű, élénkvörös, pontokból álló kiütések vannak a hajlatokban és az egész testén. Ez bizony skarlát.
- Skarlát?- kérdezett vissza az édesanya.
- Igen. Írok föl antibiotikumot. Ezt szedni kell. Pár nap múlva a kiütések helyén hámlani fog. Kicsi Panka igyál sok folyadékot, levest és minden nap gargarizáljál. Édesanyád majd megmutatja hogyan. Ez idő alatt ágyban kell feküdnöd és sajnos látogatót se fogadhatsz.
- Még Natit se?- kérdezte kicsi Panka elkeseredve.
- Még Natit se. – mondta a doktor bácsi kedvesen.
- De miért nem?
- Azért, mert a skarlát nagyon fertőző. De ha meggyógyultál, elmúltak a pöttyeid, akkor igen, sőt óvodába is mehetsz. – Miután elment a doktor bácsi kicsi Panka betartotta az orvos utasításait, minden nap bevette a gyógyszert, gargarizált és sok-sok folyadékot ivott és még levest is evett. Ágyból csak akkor kelt fel, ha szükséges volt. Sokat pihent, és aludt. Amikor felébredt édesanyja mindig ott ült az ágya mellett. Mesélt neki hol erről, hol arról, hol fejből, hol könyvből. A kicsi lány egy idő elteltével teljesen meggyógyult és természetesen a pörgős szoknyában mehetett az óvodába, ahol már nagyon várták pajtásai. Natin is pörgős szoknya volt.
Egymásra mosolyogtak, megfogták egymás kezét és együtt mentek játszani.