Kaland az esőerdőben

Egy csodás, fülledt délutánon a trópusi esőerdő óriásfáinak sűrűjében nagy dologra készültek az állatok.

Elhatározták, hogy a legmagasabb pálmafa tetejére építenek egy közös kilátót, ahonnan az egész dzsungelt vigyázhatják.

- Mit gondoltok, hogy nézzen ki? Milyen legyen?- kérdezte a bőgőmajom. Az arapapagáj csodás, színes tollait borzolva repült le az ágra.

- Kár-kár!- kezdett bele.- Arra gondoltam, hogy a kilátónk érjen a felhőkig, és legyen a legszebb az egész világon! Nagy terveim vannak, barátaim! - Kolibri az apró szárnyaival olyan gyorsan pörgött a levegőben, hogy szinte csak egy színes folt látszott belőle.

- Zümm-zümm! Éjszaka azt álmodtam, hogy egy holdsugár fogja megvilágítani a tetőnket, és a csillagok énekelnek majd nekünk. Biztosan sikerülni fog megvalósítani! Én mindent megteszek ennek érdekében. – A bőgőmajom, aki fent lógott a liánon, hatalmas, mély hangon megszólalt.

- Húúú-hááá! Én majd bátorítani foglak benneteket. Ha elfáradtok a nehéz ágak cipelésében, én majd teli torokból kiáltom nektek az erdőben, hogy: - Hajrá, menni fog!- így még jobb kedvvel látunk a munkához. – Az anakonda lassan, méltóságteljesen tekeredett le az óriásfa törzséról:

- Sssssz... Bár mindenki tudja, hogy én vagyok itt a legnagyobb és a legerősebb, mégsem büszkélkedem az erőmmel. Inkább csendben tekergetem a testemet, és segítek felhúzni a legnehezebb rönköket is a földről. – Madárpók folytatta. - Nyolc pici, szőrös lábammal óvatosan lépkedek a pálmalevélen. Nem kapkodok el semmit! Lassan járj, tovább érsz!- mondja a közmondás. Egyesével megvizsgálok minden egyes indát és levelet, és olyan erős csomókat kötök a hálómmal, hogy a szél se fogja tudni kibontani a tetőnket. – A jaguár büszkén, mégis csendesen lépett elő a bokorból, foltos bundája ragyogott a napsütésben.

- Grrr... Ha jön a nagy trópusi vihar, nem szaladok el. Itt állok majd a fa tövében, és megvédelek titeket, kicsi állatokat még a villámoktól is! – A nyílméregbéka apró, neonkék testével vidáman ugrált egy vizes levélen:

- Brek-kék! Szívesen odaadom a legféltettebb kincsemet, a csillogó harmatcsepp-gyűjteményemet, hogy abból készítsünk tiszta ivóvizet a kilátó munkásainak. Imádni fogok veletek együtt dolgozni!

-Rikkant-rikkant! Ricsaj-ricsaj! Kár-kár!- folytatta az arapapagáj- Nézzétek, ha mindannyian összetesszük, amink van, az erdő legcsodásabb csapata leszünk! – mondta jókedvűen. Az állatok vidáman fogták meg egymás mancsát, vagy a szárnyát. Az anakonda erejével, a madárpók alaposságával, a kolibri álmaival, ötleteivel, a bőgőmajom szorgalmával, és hangos szurkolásával estére elkészült a hatalmas kilátó sok- sok fából, és indából.

Amikor a naplemente narancssárgára festette a trópusi esőerdőt, mind a heten fent voltak a pálmafa tetején, és boldogan nézték a csillagokat. Látjátok, hogy a szeretet és az összefogás mi mindenre volt képes?