Hisztis Hanka és a fejjel lefelé fordított világ

A mese egy csendes, sötét barlang mélyén kezdődött. Kint már csodás, narancssárga színekben pompázott a naplemente. Bent a barlang plafonján, a sziklákon lógva ébredezett a denevércsalád. Az apró, bőrszárnyú denevérlány, Hisztis Hanka durcásan lóbálta magát fejjel lefelé.

Szokás szerint magas, vékony hangon hisztizni kezdett: - nem, nem és nem! Én nem akarok ma este is fejjel lefelé lógni! Megfájdul a bokám, meg különben is, miért kell nekünk mindig éjszaka ébren lennünk, amikor a többi állat olyankor alszik? Én nappal akarok játszani!- Hanka türelmes, jóságos apukája, halkan megpöccintette a szárnyát.

- Nyugodj meg, kicsi Hankám! Ha nem hisztiznél, és egy pillanatra csendben maradnál, meghallanád, milyen gyönyörű az éjszaka. A mi szárnyaink puha bőrből vannak, nem kemény, csontos, mint a bagoly, az ölyv és a sólyom szarus csőre. Bőrünk a tűző napon kiszáradna! Ám a hűvös esti szélben mi vagyunk a legügyesebb repülők. - Ekkor duzzogva összefonta a kis szárnyait a pocakján: - De Apa! Én semmit sem látok ebben a sötétségben! Félek, hogy nekirepülök valami kemény dolognak és megütöm magam! – Apukája mosolyogva mászott közelebb hozzá a sziklán.- De hát elfelejtetted a mi legeslegnagyobb szuper erönket, a füleinket? Mutasd csak, szippants egyet az orroddal, és csináld utánam: - Cip-cip-cip!

Hisztis Hanka kicsit még durcásan, de megpróbálta utánozni:- Cip... cip-cip! Na és? Ez csak egy pici egérhang!

- Ez a hang a mi titkos radarunk, kicsim. Ezt a fülünkkel bocsátjuk ki, és a hang visszapattan a fákról, a bogarakról, sőt még a legkisebb nyitott ablakról is. A fülünkkel pontosan „látjuk” a sötétben, hogy mi van előttünk. Próbáld csak ki, küldj egy hangot a barlang szája felé!

Hisztis Hanka ekkor kiadott egy éles, pici hangot: - Ciiip! -Tágra nyílnak a szemei.

- Hűha, Apa! Hallottam! Éreztem a fülemmel, hogy odakint a fán egy pici szúnyog repül.

-Na, látod! Ráadásul mi, denevérek vagyunk a természet legfontosabb kis védelmezői az éjszakában. Megesszük a pici rovarokat, hogy ne csípjék meg a gyerekeket, miközben alszanak. Ez a mi dolgunk.-

Hisztis Hanka hirtelen elmosolyodott, és képzeljétek el, a hisztinek már nyoma se volt!

- Szóval... mi takarítjuk meg az éjszakai eget a szúnyogoktól? De jó! Akkor mi hasznosak vagyunk.

- Pontosan, kicsim. Na, megjött a kedved a repüléshez? - Hisztis Hanka boldogan terjesztette ki a puha bőrszárnyait.

- Igen! Induljunk, Apa! Nézzük meg, ki kap el több szúnyogot a csillagos ég alatt! Cip-cip-csááá!-

A két kis denevér egy hatalmas lendülettel elengedte el a sziklát, és huss! – vidáman cikázva kirepültek a meleg, nyári éjszakába, hogy vigyázzák a természet álmát.