Édesanya, úgy szeretlek!

Kint sétálgatott Panka a kertben, pörgős szoknyácskában, pillangós masnival a hajában, melybe bele- belekapott a rakoncátlan tavaszi szellő.

Vidáman dudorászott, gondtalanul ugra- bugrált. Kíváncsian nézegette a bodobácsokat, a hétpettyest, amikor egyszer csak az a mutatóujjára szállt. – Egy, kettő… hét- számlálgatta a fekete pettyeit. Aztán, huss!- elrepült. Hosszasan nézett utána.

Cirógatta rózsás orcáját a kikeleti napsugár, füttyögött neki a kis feketerigó a fa ágáról. – De szépen dalolsz kedves kismadár! – Köszönöm kedves szavaid! – Énekelnél az édesanyámnak is? Ma van anyák napja! – Persze, nagyon szívesen, csak hívd ide nyugodtan! – Köszönöm szépen, mindjárt hívom, csak szedek még egy csokor virágot neki, tudom, hogy mennyire szereti a vadvirágot!- Panka szedett egy csokor sárga virágot, még a nevét nem tudta, de nagyon megtetszett neki. – De szép virág! Ennek biztosan örülni fog az anyukám! Már hívom is! – gondolta és szaladt is hozzá. – Anyukám, anyukám, gyere ki egy kicsit! – Megyek drága kicsi lányom! – Gyorsan elzárta a lángot a tűzhelyen, félrehúzta a lábast, felvette a kinti papucsát és sietett, amennyire a lába bírta. Panka eldugta a háta mögé a csokrot. – Mi történt drága kincsem? Miért hívsz? – Gyere anyukám, van egy meglepetésem!- azzal megfogta a kezét és a fához vezette. A fa előtt megálltak. -

A hüvelykujjam ragaszkodik,

mutatóujjam megcirógat,

a középső ujjam csókolgat,

gyűrűsujjam rólad álmodik,

kisujjam mindennél jobban szeret. – Ekkor átnyújtotta a vadvirágcsokrot. – Boldog anyák

napját kívánok!- A kisrigó édes dalba kezdett.  – Köszönöm szépen drága kicsi lányom ezt a gyönyörű ajándékot! Milyen pompás pitypangcsokor! – Meghatottan ölelte át Pankát, szeméből közben patakzott az örömkönny. - Édesanya, úgy szeretlek! – súgta a fülébe a kicsi lány.