Édes FÖLDEM! Játék az ébredező réten

Valahol kis hazánkban talán a Duna mentén egy kisebb városban, vagy egy kis faluban két fiúcska játszadozott a réten icipici fakardjával. Csodaszép idő volt. A bársonyos napsugár cirógatta a földet, előcsalogatta az ébredező rovarokat, a kora tavaszi virágokat a földből. Vince és Marci egy pillanatra megtorpant és gyönyörködve figyelt mindent, ami előbújt a kellemes időtől. Vigyáztak mindenre, hiszen ezt nagyon sokat hallották a szüleiktől. Egyébként is szerették és óvták a természetet, mert ez volt a természetes számukra. - Folytassuk a játékot, harcoljunk! - mondta Vince. - Jó! – felelte Marci. - Leszek a huszár, te legyél az ellenség! - Miért pont én legyek az ellenség? - Mert annak is lenni kell! Utána majd cserélünk! - Rendben. – Így hát játszani kezdtek. Egy ideje már ment a harc. Csitt-csatt, csittegtek- csattogtak a fakardok, de egyik fél se tudott győzni. Hamarosan meg is unták a játékot. - Nem is jó harcolni! – mondta Marci. - Miért nem? – kérdezte Vince. - Mert akkor megsérülhet valaki, az pedig fáj és én azt nem szeretném. - Én se! Édes Földem! - Ezt miért mondtad? - Eszembe jutott, amikor anya egyszer ezt mondta, amikor a kertben tett-vett. - Vajon miért? - Biztosan azért, mert nagyon szeret a kertben veteményezni. Nagyon finomak, édesek szoktak lenni, amikor beérnek. Mialatt gondozza a növényeket még beszélgetni is szokott hozzájuk. - Komolyan? - Komolyan. - Hallod? - Mit? - Csicseregnek a madarak. De szép a hangjuk! - Igen, gyönyörű! Erről jut az eszembe, hogy Mancinak van egy papagája. Csak az a baj, hogy be van zárva egy kalitkába. Szerintem szomorú. - Miből gondolod? – kérdezte Vince. - Szerintem nem szeret bezárva lenni, mert én se szeretnék bezárva lenni, csak szabadon. Nézd, azt a kis rigót! Milyen vidáman fütyörészik a faágon, mert ő szabad. Legjobban a csendet és a békességet szeretem. A veszekedéstől rosszkedvű leszek. - Igen, én sem szeretem a vitát és bánatos vagyok, amikor nem mehetek ki a szabadba. Jobban szeretek itt kint lenni, vagy otthon játszani a játékaimmal. Eljössz hozzám? - Igen, elmegyek, csak előbb megkérdezem az anyukámat. - Nem telt bele sok idő, már vissza is jött örömtől sugárzó arccal. – Átmehetek kicsit játszani. Egészen addig, amíg nem jön értem anya, még vacsora előtt. - De jó! Van a kertben egy homokozóm, építhetünk homokvárat - invitálta Vince. - Hurrá, azt nagyon szeretem! - Így is tettek. Nagyon szép várat építettek. Köré gödröt ástak, bele vizet öntöttek és várárokkal szegélyezték. - Várj, mindjárt jövök!- azzal besietett a házba és kihozott két zászlót, egy huszárzászlót és egy nemzeti színűt. – Tessék, itt az egyik! Reggel készítettem. - Köszönöm! Pont ilyennel vannak fellobogózva a hidak, és az épületek is - mosolyodott el Marci. - Az óvoda és az iskola is fel van díszítve velük. - Igen, holnap lesz a nemzeti ünnep. – Beletűzték a vár tetejébe a zászlókat. - De szép lett! - Nagyon szép! - Nézd, ott van Buksi! - Ott meg az a gyönyörű cica, Cirmi! - Jaj, a kutyus kergetni kezdte! - Csak játszanak! - A cica meg milyen gyorsan szalad! Hopp, már fent is van a fán! - Vajon le tud majd jönni? - Persze! Nagyon ügyes. – Észrevétlenül teltek a percek, az órák. Egyszer csak megjelent Marci anyukája a kapuban. Illendőképpen üdvözölték egymást. - Marci, érted jöttem! - Máris megyek! - Miután elköszönt mindenkitől, megköszönte a szíves vendéglátást, hazament az anyukájával. Útközben még sokat beszélgettek arról, hogy kinek hogyan telt a délután.