Csipa, az árva kis tigris

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy távoli, párás világ, ahol a sűrű, óriásfás trópusi esőerdő összeért a vizes, sós mangrove mocsárral.

A trópusi esőerdő egy olyan hatalmas, örökké zöldellő őserdő volt, ahol a fák az égig értek, az indákon majmok hintáztak. A hirtelen lezúduló, meleg eső után olyan fülledt volt az illat, mintha egy óriási, növényekkel teli üvegházban sétáltunk volna.

A mangrove fák hosszú, hajlott gyökerei úgy álltak a vízben, mint a sötét kapuk. De képzeljétek! A mocsár partján, az indák sűrűjében, ott gubbasztott egy apró, csíkos kistigris, Csipa. Az orrocskáját a mancsára hajtotta, a szemeit lehunyta, és halkan szipogott:

-szipp-szipp....

Páva Pali hirtelen lehuppant mellé, egy magas mangrove gyökérre. Gyönyörű kék-zöld tollait megrebbentette, és éles, tiszta hangon megszólalt:

- Kááá-oóó! Kááá-oóó! Ki pityereg itt lent a fülledt mangroveerdő tövében? - Csipa riadtan kapta fel a fejét, kerek, sárga szemeivel meglepetten pislantott.

-Ó... kérlek, ne bánts, nagy madár! Csak én vagyok az, Csipa.- Páva Pali közelebb lépkedett a kicsi ragadozókölyökhöz a kecses lábain.

- Hát te egy kistigris vagy! Olyan csíkos és puha a bundád, mint a selyem. De miért vagy ilyen végtelenül szomorú? Hol van a mamád és a papád, akik vigyáznának rád, nevelnének és tanítanának? - A kis tigris orrocskáját lógatva, egészen halk hangon suttogta.

- Nekem... nekem már nincsenek szüleim. Már réges régen, egy viharos éjszakán, orvvadászok jöttek ide a sűrűbe. Csattogó fegyvereik voltak, és magukkal vitték az anyukámat és az apukámat. Azóta teljesen egyedül lakom itt, a mangrove mocsár eldugott, sáros zugaiban. -Páva Pali szomorúan zárta össze a színes tollait.

- Ó, te szegény, pici csíkos jószág... És azóta senki se vigyáz rád? Ki ad neked tejecskét? Ki hoz neked finom falatokat? – A kis Csipának egy nagy könnycsepp gördült le a pofikáján, egyenest egy mangrove gyökérre.

- Senki. Ég és föld között, én teljesen egyedül vagyok. Anyatejre már nincs szükségem. Anyukám se hoz a vadászatból húscafatokat. Nem is tud megtanítani vadászni. Nem tudom, milyen az, amikor valaki megsimogatja a fülem tövét, de nagyon vágyom rá! Nincs, ki megvédjen, ha a megijedek a nagy trópusi viharoktól. Soha, mióta az eszemet tudom, nem ölelt meg senki. Azt sem tudom, mi az a szeretet. Ráadásul Én még sosem kaptam születésnapi ajándékot sem. Csak a fázós éjszakák vannak, meg a magány.

- Bársony, a fekete párduc halkan, nesztelenül lépett elő a sűrű, óriási zöld pálmalevelek mögül. Bundája ébenfekete volt, sötét, mint az éjszaka. Mély, megnyugtató hangon duruzsolt:

-Dorr-dorr-dorr... Hallottam a szavaidat a szélben… mert felém fújta, pici tigris. Az én fülem kitűnő, nagyon éles, de ilyen szomorú dalt még sosem hallott. – Csipa, amikor meglátta, ösztönszerűen megriadt, és egy kicsit hátrálni kezdett a mocsárnál.

- Jaj... te a nagy, fekete párduc vagy! Biztosan el akarsz zavarni a mocsárból! - Bársony, a fekete párduc lehajtotta a fejét, majd barátságosan megvillantotta mindent látó szemeit.

-Dehogyis, Csipa. Sose félj tőlem! Az esőerdő, és a mangrove mocsár minden itt lakó állat közös otthona. És tudod, mi a legfontosabb szabályunk? Hogy a bajban senkit sem hagyunk egyedül. Mostantól minden megváltozik. – Csipa kíváncsian nézett rá, miközben megrezgette a bajszát.

-Valóban? De hát én egy tigris vagyok... minden kisállat elszalad előlem. - Bársony, a fekete párduc mosolyogva még közelebb lépett.

- Mert még pici vagy, és nem ismerik a jóságos szívedet. De most figyelj rám! Az első dolog, amit ma meg kell tanulnod az, hogy milyen egy igazi, nagy, puha ölelés.- Bársony, a fekete párduc kitárta a két első mancsát, és óvatosan, de nagyon szorosan magához ölelte a didergő kistigrist. Páva Pali is odalépett, és a nagy, puha tollaival betakarta őket hátulról. Csipa először megmerevedett a csodálkozástól, mert még sosem ért hozzá senki, de aztán becsukta a szemét, és puha, csíkos bundájával teljesen belesimult a párduc meleg ölelésébe. A torkából egy halk, gurgulázó, boldog hang szakadt fel: -dorr-dorr-dorr. -Halkan, csodálkozva suttogta a fekete szőrbe bújva:

-  Ez... ez olyan meleg és puha. Mint a langyos mocsár vize, amikor rásüt a délutáni nap. Ez lenne a szeretet? Arra emlékeztet, amikor még anyatejes voltam és anyához bújhattam. - Bársony, a fekete párduc, mintha anyukája lett volna, megnyalta a kistigris homlokát.

- Igen, pici Csipa. Ez a szeretet. És ez az első ajándékod, amit tőlünk kapsz, de ígérem, nem az utolsó.- Páva Pali a csőrével óvatosan átnyújtott egy gyönyörű, csillogó, kék pávatollat a kistigrisnek.

-És itt a második ajándék, egyenesen tőlem!  Vigyázz rá! Ez a mi, esőerdei barátságjelzésünk. Amíg nálad van, minden madár és minden vadon élő állat tudni fogja a mangrove mocsárban, hogy te hozzánk tartozol. Az orvvadászokat pedig a vadőrökkel együtt örökre elűztük innen. Biztonságban vagy.- Csipa a pici mancsaival magához ölelte a csodás tollat, és a szemei ragyogni kezdtek a boldogságtól.

- Köszönöm... Köszönöm, hogy megtaláltatok! Most már a pocakomban lévő nagy, ijesztő szomorúsággombóc teljesen elolvadt, mintha ott se lett volna! - Bársony, a fekete párduc, finoman meglökte a kistigris orrocskáját:

- Gyere, Csipa! A mangrove fák mögötti száraz, magas sziklánál egy puha, mohás kuckót készítettem neked. Lakj ott. Biztonságos. Holnap reggel pedig megmutatom, hogyan kell a lombok között ugrálni, és hogy kell vadászni. Pali pedig megmutatja, bemutatja az esőerdő madarait. – Csipa boldogan ugrándozott a párduc mellett, miközben felkacagott.

- Játszani és tanulni? Juhúúú! De jó! Köszönöm nektek! Akkor most már nekem is van igazi…igazi családom! Minden nap kaphatok egy ölelést?

- Minden áldott nap, te kis csíkos hős!- mondta Bársony. Bársony Párduc és Páva Pali búcsúzott, majd  vidáman indult tova a sűrű fák között. Csipa boldogan gömbölyödött össze a biztonságos kuckóban.

Miközben a szentjánosbogarak pici lámpásokként gyulladtak meg a mangrove mocsár felett, a kistigris hálás szívvel, mosolyogva, békésen és dorombolva aludt el, sok-sok nap óta először. Tudta, hogy a magány véget ért, és az élete örökre jó fordulatot vett.