Csete, és Csöpi a cserebogár

Május elején bújtak ki a felszínre, majd hamarosan felröppentek, előbb a hímek, pár nappal később a nőstények. A kirepülő bogarak Csete, a cserebogár vezetésével először a közeli fákat vették célba. A napsütéses reggeli órákban és szürkületkor indult meg a sereg az ostromra.

– Megfújta a kürtjét Csete, a parancsnok cserebogár, majd kiáltott egy nagyot:-előre! - Az egyre sokasodó falánk harcosok megindultak. Falták a finomabbnál finomabb eleséget, aztán jó gömbölyűre dagadt a hasuk. Egyre nehezebben bírtak haladni pufi pocakjuktól. Csak éjszakára húzódtak fedezékbe, a lombkoronákba, ahol kipihenték torkosságuk fáradalmait.

Eközben a hímek és nőstények szerelme jeléül lárvák születtek. Ahogy nőttek, fejlődtek eleinte humusszal táplálkoztak, majd a mohó pajorok a különféle lágy és fás szárú növények gyökereit fogyasztották. – Megfújta a kürtjét Csete, a cserebogár, majd kiáltott egy nagyot:-előre! - Az egyre sokasodó sereg újra és újra megindult. Átvették az uralmat a növények felett és nagyon nagy kárt tettek. Az imágók a lombos fák leveleit is megrágcsálták. A tavaszi cserebogarak leginkább a kertek díszfáinak, gyümölcsfáinak a friss hajtásait ették, hatalmas pusztítást hagyva maguk után. Olyan ízletes volt a számukra az élelem, hogy örökké csak nyalogatták a szájukat. Akármennyit ettek, nem tudtak jóllakni, csak a pocakjuk lett egyre terebélyesebb.

Azonban volt köztük egy aprócska cserebogár, akit Csöpinek hívtak. Csöpi nem volt olyan, mint a többi, ő másról álmodozott. Míg társai az élelemért harcoltak, Csöpi az eget nézte, és arról ábrándozott, hogy egyszer elrepül a világ végére. Egy reggelen, mikor harmat ült a fűszálakon, Csöpi felmászott egy pitypang szárára, és azt mondta:

– Ma elindulok! Felfedezem a nagyvilágot!-A többi cserebogár csak nevetett:

– Ugyan, Csöpi, te még a bokor tetejére sem mernél felrepülni! Mit akarsz te a nagyvilágban?

De Csöpi nem törődött velük. Kitárta szárnyait, és bár kicsit ügyetlenül, de elrugaszkodott a pitypangról. Repült, egyre csak repült, amíg el nem ért egy tarka virágos mezőt, ahol még sosem járt. A virágok táncoltak a szélben, és egy aprócska kék lepke vidáman köszöntötte:

– Szervusz, kis cserebogár! Honnan jöttél?

– A közeli rétről – mondta Csöpi büszkén. – Most járom a világot!

A lepke elmosolyodott, és elvezette Csöpit a virágos rét legszebb részére, ahol minden növény más színben pompázott, és a levegő tele volt a méhek zümmögésével. Csöpi csodálattal nézett körbe.

De hamarosan eleredt az eső, és rájött, hogy nincs hová bújnia. Ekkor egy tücsök ugrott elé, és azt mondta:

– Gyere velem, van egy kis levélkunyhóm a földben!

Így Csöpi új barátokat szerzett: a tücsköt, a kék lepkét, és egy pici hangyát, aki megmutatta neki, hogyan kell messzire látni a fű közül.

Mikor néhány nap múlva visszatért a régi rétre, minden cserebogár csodálkozva hallgatta a meséit. Csöpi pedig büszkén mondta:

– A világ tele van csodákkal, csak egy kis bátorság kell, hogy elinduljunk felfedezni! A mohóság sok mindent tönkretesz. Képes egész termőföldeket, hajtásokat, sőt a gyümölcsfák lombjait is tönkretenni. - De Csete, nem hallgatott rá. Megfújta a kürtjét a parancsnok cserebogár, majd kiáltott egy nagyot:-előre!- Hát senki se tud megálljt parancsolni nekik?- hallatszott egy panaszos hang a közelből.

Megelégelték ezt a mérhetetlen károkozást a denevérek, megunták a vakondok és még a madarak is. Összedugták a fejüket és tanácskozni kezdtek. Megszületett a döntés. Kora reggeltől Madárka vezetésével harcba indultak a madarak, nappal és szürkületkor Vakond vezetésével csatlakoztak a vakondok, éjszaka pedig Deni vezetésével harcba indultak a denevérek. – Előre!- kiáltott Madárka. – Előre!- kiáltott Vakond. – Előre!- kiáltott Madárka. Nagyon éhesek voltak így egyre-másra falták a pajorokat, és a cserebogarakat. Azok meg egyre jobban fogyatkoztak. – Csetének eszébe jutottak Csöpi szavai:- „a mohóság sok mindent tönkretesz.”- Már alig voltak egy páran, amikor Csete visszavonulót fújt.

Attól kezdve gyakorta járőrözött a környéken kora reggeltől Madárka és a madarak, nappal és szürkületkor Vakond és a vakondok, éjszaka pedig Deni és a denevérek, és a cserebogarak se voltak többé olyan falánkak.