Csak álom volt?

A közeli erdőben jártam. Nagyon szép őszi délután volt. Sütött a nap, csillogtak az aranyló levelek, de a bordó és a narancsos-sárgás is gyönyörű volt, úgy, hogy nem bírtam betelni a látvánnyal. Kis kosaramba épp kincseket gyűjtöttem. Ekkor egy meseszép kobaltkék színű lepke röppent el előttem. Aztán egy őzike is feltűnt a közelben. Hirtelen futni kezdett, hogy megfogja, és megcsodálja. Azonban hiába ugrabugrált nem sikerült neki, mert a szépséges lepke elrepült. De, mire egyet pislogott, már ott ült a farkincáján: - Kedves őzike, miért akartál megfogni? - Mert gyönyörködni szerettem volna benned. Olyan szép vagy! - Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, hogy ezt mondod! - Köszönöm szépen kedves szavaid! - Akkor veled maradok egy picit. - Így is történt. Hirtelen egy megkapó szépségű gyurgyalag közelített feléjük. Ijedten röppent el a szép lepke. Szerencséje volt, mert még időben sikerült kereket oldania a színpompás méhészmadár elől. - Huhh, ez meleg helyzet volt!- Közben sietős léptekkel közelgett az este. Már lefekvéshez készülődött a nap, amikor a szürkés-barna aranysakál jött lóhalálában: - Bújtass el, kérlek! Amikor üldöztem a vörös rókát észrevett a szürke farkas és el akart kapni. Alig bírtam elmenekülni. Kérlek, segíts! - Kedves aranysakál, jó segítek! Bújj ide a boglyába! - Rendben van, köszönöm szépen! - Szívesen! – Abban a szempillantásban odaért az ordas farkas. - Szervusz, őzbak! Nem láttad a toportyánt errefelé? - Szervusz! Nem láttam, erre nem jött! - Biztosan nem? - Biztosan nem! - Jó, rendben! Akkor tovább megyek. - Tégy úgy! - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – Ekkor előbújt az aranysakál. Köszönöm, hogy segítettél! – Hm… nagyon éhes vagyok, ezért most téged eszlek meg! - Ha ló nincs, szamár is jó!- gondolta és már nyalta is körbe a szája szélét. Nagyon megijedt az őzike, reszketett, mint a nyárfalevél, de azért erőt vett magán és bátran mondta: - Ez a hála, azért amiért segítettem? Ez a köszönet?- Elszégyellte magát a toportyán. Leszegett fejjel, füllel kért bocsánatot. - Semmi baj, de máskor ne tégy ilyet! Ez nem volt szép tőled! - Bocsánatot kérek még egyszer, most tanultam a hibámból! - Akkor jó! Most tovább megyek. - Tégy úgy! - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – Még egy ideig ott álldogált az őzike a folyton-folyvást duzzadó avaron, hisz egyre több és egyre színesebb levelek hulltak le a fákról. Volt olyan fa, amelyik már szinte teljesen kopasz volt, és volt olyan is, amelyikről még alig hullt a levél. A bak elindult a sűrűbe. Hipp-hopp, egy pillanat múlva már nyoma sem volt neki. Egyedül maradtam a tisztáson. - Sietek haza, hogy mire teljesen besötétedik, már otthon legyek. Nagyon félek a sötétben. Főleg egyedül. Még jó hogy innen pár lépés a házunk. - Ekkor hirtelen ott termett egy forgószél. Váratlanul felkapta a kis kunyhót. Megforgatta a levegőben, felültette az egyik szürke fellegre és vitte-vitte. - Állj meg! Állj meg!- kiabálta, de az meg se hallotta. Ő meg szedte a lábát, futott utána, amilyen gyorsan csak bírt, de sajnos egyre inkább lemaradt. Fáradtan, elcsigázottan ült le egy korhadt farönkre. Akkor csörtetett el előtte egy vaddisznócsorda. - Szervusztok! Nem láttátok a kis kunyhót, amit felkapott a forgószél? Ott lakom. - Szervusz! Nem láttuk! – röfögték szinte egyszerre és tovább masíroztak. Akkor szökkent, nem is inkább szállt el előtte egy szarvas. - Szervusz! Nem láttad a kis kunyhót, amit felkapott a forgószél? - Szervusz! Nem láttam! - Merre mész? - Arra!- mutatott abba az irányba, amerre a szél fújta a szeretett otthonát. - Elvinnél egy darabon? - Persze! Ülj fel a hátamra és kapaszkodj meg jól, mert gyorsan megyünk! - Rendben, úgy lesz! – Valóban így is történt. A szarvas hátán ülve nagyon hamar utolérték a forgószelet, aki épp akkor szelídült báránnyá tette le a kis kunyhót. - Nézd, ott van a kalyibám! - Köszönöm, hogy elhoztál! - Nagyon szívesen! - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – Hipp-hopp, és a szarvas eltűnt a koromsötét éjszakába. Édesanya bejött a szobámba, óvatosan elhúzta a sötétítő függönyt, megcirógatott és felébredtem. Reggel volt és ott feküdtem az otthonomban a saját pihe-puha ágyamban. - Csak álom volt? – tettem fel a kérdést magamnak.