Cili és Zotya oltást kap

Zsuzsa0302•  2024. október 18. 07:37  •  olvasva: 19

Cili és Zotya vegyes érzésekkel indult iskolába, ami nem is volt csoda, hisz mindketten oltást fognak kapni. Ilyenkor szinte mindenkiben van egy kis félsz. Ám nagyon jól tudták, hogy miért is olyan fontosak ezek az oltások. A kötelező oltások olyan betegségek ellen védenek, amelyek egykor gyakoriak voltak és akár súlyos lefolyásuk lehetett. Ám amióta vannak a védőoltások, azoknak köszönhetően mára ez a veszély jelentősen lecsökkent. Az első szünetben az 1. osztály sorakozott és elindultak az egészségügyi szobába. Zotya ahogy körbenézett, észrevette, hogy néhány társa hófehér volt, mint a fal, néhánynak remegett a keze, néhány harsányan nevetgélt, láthatóan nem törődve a dologgal és néhányan pedig csöndben haladtak a folyósón. Amikor beérkeztek a szobába, köszöntötték a fehér köpenyes orvost. Névsor szerint haladtak. Leültek egy székre, felkarjukat szabaddá tették. Az orvos lefertőtlenítette a helyet, majd steril tűvel beadta az emlékeztető oltást. Ezután sebtapaszt tett rá. Pillanatok alatt történt. Mire valaki felszisszent volna, már kész is volt. Mosolyogva köszönték meg a doktornak. Most Cili volt soron. Ő is mindent ugyanúgy csinált. Őt is megszúrták. Talán olyan érzés volt, mint egy szúnyogcsípés. Miután túl volt rajta fellélegzett. - Hát ez tényleg semmiség volt! - gondolta magában. Megköszönte az orvosnak, majd további szép napot és jó munkát kívánt és elköszönt tőle kedvesen. Miután az egész osztályt beoltották, az osztályfőnök megköszönte a doktor munkáját és ő is elköszönt tőle. Mindenki tudta azt, hogy ez az oltóanyag olyan bajok ellen ad majd védettséget, ami régen nagyon komoly betegség volt. Az osztályteremben mindenki megkapta az oltási könyvét, amibe be volt írva, hogy beoltották, még a pecsét és az orvos aláírása is ott volt. Zotya gondosan eltette a táskájába. A következő szünetben Cili és osztálya készülődött, hasonlóképp, mint az 1. osztály. Minden szinte pontosan ugyanúgy történt, mint Zotyáéknál. A negyedikeseket a torokgyík és a szamárköhögés ellen oltották, mert ellenkező esetben súlyosan megbetegedhetnének. Ezen kívül egy bakteriális fertőzés ellen kaptak védőoltást, hogy elkerülhessék az agyhártyagyulladást. A következő szünetre már mindkét osztály elfelejtette az egészet, önfeledten társalogtak, kacarásztak a folyosón, illetve az udvaron. Így telt el a délelőtt. Iskola után hazafelé menet mindenki elmesélte egymásnak, hogy mi történt az iskolában. Amikor hazaértek, mert a héten Zotya engedélyt kapott, hogy Cilivel egyedül mehessen haza. De csak azért, mert nagyon közel volt az iskola és megígérték, hogy nagyon fognak vigyázni és figyelni az egész úton a saját biztonságukra. Így is történt. Figyeltek a járdán, az útkereszteződésnél, a zebrán, a jelzőlámpáknál is. Jól tudták a szabályokat és következetesen be is tartották. Amikor hazaértek megebédeltek, hisz már anya is dolgozott. Ott volt a hűtőben az ennivaló, csak meg kellett melegíteni az ételt, utána pedig maguk után elmosogatni és rendet csinálni. Nem volt gond, mert nagyon ügyeltek arra, hogy mindent úgy csináljanak, ahogy édesanyjuk kéri. Késő délutánra érkezett haza, nagyon fáradtan. Kende és Zotya épp akkorra fejezte be az írásbeli és a szóbeli házi feladatot. Már a táskát is bepakolták másnapra. Sietve mentek édesanyjuk elé köszönteni. Segítettek a nehéz szatyort elvenni tőle és kipakolni belőle a vásárolt árut. Mindent a helyére tett Cili.  Zotya pedig lesegítette a vékony kabátját, még fel is akasztotta. Egy kicsit leült a kanapéra megpihenni. Ez idő alatt mindenki elmondta mi történt a mai napon. Türelmesen kivárták, meghallgatták egymást. Cili azt is megemlítette, hogy elkezdett fájni az a karja, ahol megkapta az oltást és hányingere van. Édesanyja megnézte a helyét és hidegvizes borogatást készített. Maradjon rajtad, hátha jobb lesz és ülj egy kicsit itt a kanapén. Ez lehet az oltás természetes velejárója. Nyugtatta meg Cilit. Óvatosságból Zotyát is megkérdezte. - Veled minden rendben van? - Úgy érzem, hogy igen, bár kicsit gyengébbnek érzem magam. Édesanyja Zotya homlokára tette a kezét. Melegebbnek érezte. Elővette a lázmérőt és becsúsztatta a kanapén ülő csemetéje hónaljába. Egy kis idő múlva megnézte. Hőemelkedésed van. Semmi gond. Ha netán emelkedne még néhány fokot, akkor adok neked egy lázcsillapítót. Később, vacsora után még leellenőrizte édesanyjuk mindkét gyermeke homlokát és az oltás helyét, de már sehol se volt nyoma annak, hogy beoltották. Teljesen természetes dolog lett volna az, hogy még utána egy- két napig apróbb tünetek legyenek. Azonban így, hogy minden rendben volt, tusolás után nyugovóra tértek. Még olvastak egy kicsit, aztán álomba szenderültek, hisz másnap korán fognak kelni, mert várni fogja őket az iskola.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!