Boldizsár, a szerelmes béka

Hát képzeljétek, szerelmes lett Boldizsár,

tetszett neki a pörgő szoknyás kis Virág.

Ott táncolt a vízi liliom levelén,

egy belőle meg ott virult a kebelén.

Olyan szépen dalolt, hogy messze szállt dala,

szél húzta meg a vonót, citerált hangja.

Ámulattal hallgatta deli Boldizsár,

míg egyre szebben pörgött-forgott kis Virág.

Hangja szívéhez szólt: brekeke-brekeke,

ettől lett hát Boldizsárnak nagy melege.

A vízipók, ki eddig aludt megébredt,

morcos volt, ő e szépet lármának érzett.

Ohohohó! Ejnye-ejnye ebugatta!-

mondta, közben tekintetüket kutatta.

Csitt-csitt- csitt hát, csendesebben szerelmesek!

Ne csapjatok zajt, mert holnap korán kelek!

Nohát viszlát, kedves szerelmes Boldizsár,

viszlát pörgő szoknyás, pántlikás kis Virág.

Gúvadt szemekkel, mélán néztek utána,

csak a víz csobbant egy jó nagyot utána.

Hamar vége lett a mámoros románcnak,

Boldizsár sem adott teret szerenádnak.

Nem lesz este sem eljegyzés, sem esküvő,

elrontotta kedvüket a kutyaütő.

Ugorjunk hát mi is, brekeke, brekeke,

jó játék lesz ez!- mondták jókat nevetve.

Majd egyre-másra kapkodták a legyeket,

és bújócskáztak, fogócskáztak eleget.

Csibbent-csobbant, friccsent-fröccsent a tó vize,

immár hínár lett kis Virágnak fejdísze.

Megcsókolta Boldizsár fejét cseppecskét,

de szerelmüket soha el nem feledték.