Bohócdoktor

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisgalamb. Családja, rokonai és barátai között boldogan, gondtalanul élte mindennapjait. Meg tanult szállni a felhőkig, versenyzett a jámbor szellővel, aztán jókedvűen burukkolt a faágakon. Élelmet csipegetett a földről, emberek közt járt- kelt.

Egyszer csak észrevette, hogy az utóbbi napokban sokkal fáradtabb, gyengébb, mint szokott lenni. Egy csomót is kitapintott a nyakán. Épp arra járt az Alföldi dudoros.

- Szervusz, kisgalamb! Rég láttalak, nagyon lefogytál azóta! Valami baj van?

- Szervusz! Hát nem is tudom, fájnak a csontjaim, nincs étvágyam, és egy dudor is nőtt a nyakamon!

- Dudor nekem is van, a csőrömön. Látod?

- Igen, látom!

- Szerintem menj el anyukáddal az orvoshoz!

- Jól van! – Miután elbúcsúztak a kisgalamb hazarepült. Anyukája egy ideje gyanakodva figyelte őt, most azonban rákérdezett:

- Kicsim! Mondd, fáj valamid? Olyan rosszul nézel ki! Mutasd magad! Mi ez a csomó a nyakadon? Ráadásul fogytál is, mostanában alig eszel valamit!

- Már a csontjaim is fájnak! – Nincs mese, máris repülünk Bagoly doktorhoz. A doktor bácsi alaposan megvizsgálta, kikérdezte a kis beteget, majd így szólt:

- Édesanya! Be kell menniük a kórházba, a kisgalambnak egy alapos kivizsgálásra van szüksége. A kórházban kedvesen fogadták. Ismét megvizsgálták jó alaposan, kikérdezték, majd így szólt Bagoly doktor néni:

- Édesanya! Kisgalambnak be kell feküdni a kórházba, mert súlyos beteg.

- Vele lehetek? Igen, van rá lehetőség, de egy másik szobában. A kórházban a kisgalamb ilyen- olyan kezelést, néha infúziót és gyógyszereket kapott. Anyukája sokat volt vele. Beszélgettek, játszottak, sokszor mesélt neki.

Egyik alkalommal Bohócdoktor látogatott el a kórházba. Vidám programokkal kedveskedett a beteg gyerekeknek. A kisgalamb épp rosszkedvű volt, sírdogált. Senki se tudta megvigasztalni. Amikor meglátta a Bohócdoktor piros orrát, amit valahogy az orrára varázsolt, hirtelen elfelejtette minden búját-, baját, már nem fájt semmije. Annyit tréfálkozott, olyan vicces volt, hogy mosolyt csalt a legyengült, beteg kisgalamb arcára.

Egy másik alkalommal születésnapja alkalmából köszöntötte fel, de most egy néni jött hozzá.

- Szervusz, kisgalamb!

- Szervusz, Bohócdoktor néni! De jó, hogy jöttél! – mosolyodott el.

- Hogy vagy?

- Az előbb még nem valami jól voltam, de most valamiért igen.

- Nézd, hajtogatok neked egy kiskutyát lufiból.

- Köszönöm! – mondta derűsen a kicsi. – Énekelek neked egy dalt és gitározom hozzá. Dalolt és dalolt vidáman, viccesen a betegségről, közben pengette a húrt. Sikerült felvidítania a kisgalambot.

- Nézd, adok neked egy kis ajándékot!

- Köszönöm szépen! – fogadta el.

- Sajnos mennem kell tovább, még mások is várnak! – búcsúzott a Bohócdoktor néni.

- Ugye, még látlak? - kérdezte a beteg.

- Igen, mindenképpen. – A kisgalamb pedig napról- napra jobban lett, visszatért az étvágya, az ereje. Megszűntek a fájdalmai, még a csomó is eltűnt a nyakáról. Egyre kevesebb kezelést kapott, egyre többet sétálhatott, lehetett kint a szabadban. Anyukája mindig vele volt. Hamarosan teljesen meggyógyult és hazamehetett a kórházból. Egyik alkalommal, amikor a fán ücsörgött, ismét arra járt az Alföldi dudoros.

- Szervusz, kisgalamb! Rég láttalak, de jól nézel ki, és meghíztál az óta! Meggyógyultál?

- Szervusz! Igen, teljesen jól vagyok! – még egy kicsit beszélgettek a fa ágán, aztán elbúcsúztak. Egyik röppent jobbra, a másik balra.

A kisgalamb nagyon boldog volt, hogy meggyógyult és azóta is burukkol az utcán, ligetben, mezőn, ha jól figyelsz, te is meghallhatod a hangját.