Bazsa Róka

Tél volt. Az egyik odúban kisrókák születtek.

A pár hetes kölykök kinyitották a szemüket és rácsodálkoztak a világra. A középsőként született, Bazsa Róka megmozdította pici kis fülecskéit. – Jé, hangot hallok! Mi ez a hang?- Ez a szél hangja- felelte az édesanyja. – Mi az a szél? – kérdezte magában, majd lassan feltápászkodott és elindult. Azaz csak indult volna, de gyenge lábacskáiban botladozott. Összekuszálódtak, ahogy próbált lépkedni és minduntalan elesett. De nem adta fel! Próbálta, egyre csak próbálta, míg egyszer csak, odaért a bejárathoz, és kinézett. – Hol vagy szél? –körülnézett, de nem látott semmit, mert minden hófehér volt, csak a hangot hallotta. Ekkor gondolt egyet a szél. Fújt egy nagyot. Visszafújta Bazsa Rókát az odú közepéig, ott hupsz, a fenekére esett.

Újra nekiindult, eleinte még botladozott. Összekuszálódtak lábacskái. De nem adta fel! Próbálta, egyre csak próbálta, míg egyszer csak sikerült. Odaért a bejárathoz, és kinézett. – Hol vagy szél? – nézett körül, de nem látott semmit, mert minden hófehér volt csak a hangot hallotta. Ekkor a szél gondolt egyet. Fújt egy nagyot és visszafújta Bazsa Rókát az odú közepéig, aki ott hoppá, elesett.

Újra nekiindult Bazsa Róka. Eleinte még botladozott, de aztán egyre ügyesebben lépkedett, végül odaért a bejárathoz, és kinézett. – Hol vagy szél? – nézett körül, de most se látta. Ekkor a szél gondolt egyet, fújt egy nagyot. Képzeljétek, most nem sikerült visszafújni Bazsa Rókát az odú közepéig! Nem látta a szelet, de érezte az erejét. – Te szél! Ugyan nem látlak, de érezlek. Erős vagy, de már én is erős, legalábbis annyira, hogy te nem tudsz elfújni. Bazsa Róka úgy megörült ennek, hogy fülig ért a szája. Ha nem hiszed, járj utána!