Az igazi tél

Farkasordító hideg volt az utóbbi napokban.

Az erdő vadjai felöltötték a legvastagabb bundájukat. Az emberek is így tettek. Morc szél süvített át az ablakok, falak résein. Virgonc tűz pittegett-pattogott a kandallókban. Vacogtak a fák, a bokrok, minden.

-Jaj, de jó lenne egy kis hó, csak egy icike-picike!- fohászkodott minden élő. – Oly régen esett!-

Hát lássatok csodát! Reggelre lehullott az első hó. Mindent, mindent betakart: a fákat, a bokrokat, a házakat, és a földet is.

-          De jó meleg van alattad!- sóhajtoztak derűsen az apró vadak, örültek a növények és boldogságtól kipirult arccal Katinka is, aki már szaladt is ki a kertbe.

-          De jó! Esett a hó! – kacagott fel a csöppnyi gyermek.  Örömkönnyek csordultak le édes kis orcáján. Ekkor megint szállingózni kezdett. Apró kristályok formájában hullott. Egy-egy pehely Katinka fejére, orcájára, orrára, tenyerére, s még a kinyújtott nyelvére is rátapadt.

-          Jé, ez olyan, mint a víz, csak hidegebb!-övendezett a csöppnyi kislány. Előjöttek a nagyobb vadak is és Katinkával együtt örvendeztek az igazi télnek.

Így volt, mese volt, talán igaz se volt. Ki tudja!