Az aranyhajú dadus néni

Stefi reggel nagyon nehezen ébredt, az óvodába is rosszkedvűen ment hiába adta rá édesanyja a kedvenc csili-vili pörgős rózsaszínű szoknyáját, kopogós rózsaszínű cipőjét és hajába a hatalmas rózsaszínű muszlin maslit, ami pont úgy nézett ki, mint egy pillangó. Amikor a csoport ajtajához értek, Stefi keserves sírásra fakadt, édesanyja sehogy se tudta megvigasztalni. Egyszer csak megjelent az aranyhajú dadus néni Edit néni, akinek úgy tündökölt a haja, mint égen a napsugár. Két karját nyújtotta a csöppség felé és csilingelő hangon hívta: - Gyere, Stefi! - Ekkor ő is kinyújtotta két karját felé. Óvatosan átvette az apróságot anyukájától, aki aggódó tekintettel mondta kincsének, hogy: - uzsonna után itt leszek, most én is megyek dolgozni! Érezd jól magad! - homlokára még rányomott egy cuppanóst, majd sietve távozott. Az aranyhajú dadus néni óvatosan, gyengéden ringatni kezdte és halkan dúdolni kezdett egy édes dallamot. Hangja olyan volt, mint a lágy, szelíd szellő. Stefi lassacskán megnyugodott és belemerült a játékba. Legkedvesebb barátnője odament hozzá és együtt játszottak egész délelőtt és egész délután. Hamar elröpült a nap. Egyszer csak anya ott állt az ajtóban. Elköszönt a csillogó szemű, kedves óvó nénitől és az aranyhajú dadus nénitől, akinek úgy tündökölt a haja, mint égen a napsugár. Örömmel ugrott édesanyja nyakába. – De jó, hogy jöttél! Úgy vártalak!- mondta neki. Anya arcáról egy könnycsepp gördült le a földre, úgy megkönnyebbült. – Minden rendben volt az óvodában? Jól érezted magad? – Igen, nagyon!- mondta vidáman.